Ha te is paramami vagy, ne a gyereket vidd orvoshoz

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A túlaggódó anyukáknak anno csak néhány lexikon volt kéznél, hogy képzelt betegségeiknek utánaolvassanak, és egy mindenben partner szomszédasszony, aki mindig ott volt, ha egymást kellett hergelni vélt vagy valós izgalmak ügyében. Ma már szerencsére végtelen számú internetes fórumon kergethetik egymást a teljes őrületbe a riadalomra hajlamos felhasználók, és szűretlen „szakirodalmi” forrásokból diagnosztizálhatják magukat a megrémült szülők. Te is paramami vagy?

Édesanyám rossz étvágyú, vézna kislány volt, ezért étvágynövelő injekciókúrára hordták a szülei. Néhány évvel később gusztusos felnőtt nővé cseperedett, és még újabb néhány évvel később már azt se tudta, hogy harcoljon a fogyókúrájával a finom falatok ellen, mint a legtöbb nő.

Előzmény

Én gyerekként sokszor hallottam, hogy sápadt vagyok, ezért néha vérvételre vittek. A betegségben megduzzadt nyirokmirigyemmel specialistához mentünk, egy éjszaka pedig ráadásul arról panaszkodtam szüleimnek, hogy kettős látásom van. Hamarosan több orvost is felkerestünk, mire kiderült, oldalt fekve alszom, s olyankor bizony gyakori, hogy ha kinyitja az ember a szemét, a párna felgyűri arcát, bezavar a látott képbe, és az megkettőződik. Ez a „betegségem” is szerencsésen megoldódott, de azóta valahogy én is sokat aggódom saját gyermekeimért.

A paramamik mindig aggódnak valamin
Fotó: ArtistGNDphotography / Getty Images Hungary

Örökség

Második gyermekünket csecsemőként nem mertük a földre tenni, hogy másfél évvel idősebb testvére ne passzírozza agyon, ha szaladgálhatnékja támad véletlenszerűen a lakásban. Így a kicsi sokáig csak a franciaágy közepére téve szemlélte a nagyvilágot, amitől aztán az a képzetem támadt, nem mozog megfelelően. Meg is mutattuk rögtön egy konduktornak, aki nem talált ugyan semmit, de azért pár telefonszámot kaptunk, arra az esetre, ha mégis lenne valami.

De minek is vártam volna meg, míg lesz?

Jobb előbb, mint később, szóval már tárcsáztam is a számot, és hipp-hopp a kiropraktőrnél, reflexológusnál és egyéb szakembereknél találtuk magunkat. Megkönnyebbülés volt az ő szájukból is hallani néhány kezelés után, hogy a gyereknek kutya baja.

A paramami sose tanul…

A harmadiknál már rutinos az ember, van tapasztalata, és nem ijedezik feleslegesen. Úgyhogy tényleg én is csak arra az egy izgalmamra koncentráltam, hogy vajon lát-e ez a gyerek rendesen. Vagy csak úgy egyáltalán akár egy kicsit is?! Több gyerekorvosi és védőnői biztatásra néhány hét elteltével, amikor már a kisbabák tényleg kvázi látnak, ebbéli aggodalmaim kissé alábbhagytak, így nyugodtan vittem például a két hónapos oltásra is, ahol a lelkiismeretes orvos önszorgalomból még meg is vizsgálta a gyereket. Tapsolt jobbra a füle mellett izomból és balra bikából, de a gyerek rezzenéstelen arccal meredt csak a plafon geometriai közepére. „Csak úgy magamnak felírom ide a gyerek kiskönyvébe: hangra bizonytalanul reagál, jó?” Majd mikor a gyerek nem mosolygott rá vissza, ismét megjegyezte: „Ezt is csak úgy magamnak felírom: nem mosolyog!” Alig vártam, hogy elhagyjuk a rendelőt, hogy kétségbeesésemben hívhassam a védőnőt tanácsért,

hová kell fordulni ilyen esetekben?

A védőnő megnyugtatásomra közölte, hogy ezeket még néhány hét múlva is elég produkálni a babának, és most még gügyögnie sem kell, elég, ha magánhangzókat mond. Magánhangzókaaaat? Kérdeztem vissza… Egyetlen árva hangot nem mond, nemhogy magánhangzókat. Kész voltam. Most már biztos, hogy baj van. Azonnal lépni kell. Kérek időpontot audiológiai vizsgálatra, de akkor azért már szemészhez is vigyük el. Igen, nagyon jó lenne, ha egy konduktor is mielőbb rá tudna nézni, a korai szűréssel sok minden kiderülhet. Hála az égnek, azonkívül, hogy paramami vagyok, semmi más nem derült ki a vizsgálatokon. A gyermek lát, hall, reagál, mozog, mindent a korának megfelelően.

A szakemberek ideig-óráig képesek megnyugtatni a paramamikat… Getty Images Hungary
Fotó: skynesher

Ilyenkor jó, ha az embernek több gyereke van. Jelenleg épp egy kivizsgálássorozat közepén vagyunk a középsővel, és csak remélni tudom, hogy ezúttal is minden rendben lesz, és csupán arról van szó, hogy paramamiként túlbuzgóskodom a dolgokat…

Aki a fenti esetek közül az önhergelés művészetében ismerős jelenségre bukkan, az erőnek erejével nyugodtan próbálja magát a normális mederbe terelni, és ha ez sikerül, én, mint paramami a paramamit, arra biztatom, 

inkább járjunk utána feleslegesen a legapróbb gondnak is, mint megfeledkezzünk egy nagyobbról.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.