A kisgyerekeknek jó érzékük van ahhoz, hogy a bolt kellős közepén drámázzák a legnagyobbat. Természetesen mindezt azért, mert a kilencedik apróság után, amit addig megkaptak, a tizedikre már nem a válasz. Akaratukat sokszor azzal is nyomatékosítják, hogy ordítva, hisztizve a földre vetik magukat. De vajon miért? Milyen folyamatok játszódnak le ilyenkor bennük?
A dackorszak dührohamos időszakát élő gyermekek szülei nagyon is jól tudják, hogy a sikoltozással, sírással és ordítással kísért hisztik bizony nagyon kemények tudnak lenni még az otthon négy fala között is, nemhogy még nyilvános helyen, például egy bevásárlóközpont kellős közepén. Ilyen szituációban sovány vigasz, hogy a Minnesota Egyetem kutatói megállapították, hogy a dackorszakot megélő kisgyermekek a világ minden táján így fejezik ki a dühüket. Jó hír azonban, hogy a szakemberek arra is megtalálták a választ, miért ezt a szülő számára kifejezetten frusztráló viselkedést választják a bölcsődés és az óvodás korú apróságok.
A dühkitöréssel járó hiszti teljesen természetes
Először csak nyafog, nyavalyog, majd ha nem éri el a célját, elkezd toporzékolni, majd végső fegyverként a földre veti magát, így ordít torkaszakadtából – sok szülőnek ismerős ez a dramaturgia, amit a kisgyerekek annak érdekében vetnek be, hogy mindenáron elérjék, amit akarnak. Ez a dühöngés mindenképpen kihívást jelent a szülőnek, de segítség lehet, ha tudjuk és megértjük, hogy ez a makacs felindulás a gyermek fejlődésének természetes velejárója.
Amikor a gyerekek hiszti közben a földhöz vágják magukat, csupán az érzésekre akarják felhívni a figyelmet.
Viselkedés- és tanuláselméleti szempontból ez a teátrális megnyilvánulás arra szolgál, hogy a gyerek rokonszenvet vagy olyan reakciót váltson ki az őt körülvevőkből, ami számára előnyös, például azt szeretné, hogy ölbe vegyék, és megnyugtassák.
Meg kell tanulniuk kezelni az érzéseiket
A dühroham általában akkor következik be, amikor a kisgyermek azzal szembesül, hogy amit szeretne, vagy amit elképzelt, az nem valósulhat meg, nem kapja meg, amit akar, vagy ha valamelyik szülő elmegy otthonról annak ellenére, hogy ő azt nem akarja.
A szakértők szerint a hisztik és a dühkitörések természetes velejárói a gyerekek érzelmeinek, melyek fölött még nincs uralmuk, hiszen fejlődésben lévő agyuk még nincs felkészülve erre a feladatra.
Így ha ellenállásba ütköznek, arra daccal, harccal, meneküléssel vagy „lefagyással” reagálnak. Ha fenyegetve érzik magukat, és a „fenyegetés” lehet az is, hogy nem kapják meg azt, amit akarnak, vagy egyszerűen csak nem tetszik nekik az adott helyzet, dührohammal fognak reagálni a gyerekek mindaddig, amíg nem tanulják meg azokat az eszközöket, melyekkel képesek lesznek kezelni az érzelmeiket.
Mit tehetünk, ha a gyereknek dührohama van?
Mit tehet a szülő abban az esetben, ha a gyereke eget-földet rázó dührohamban tör ki, és mindeközben a padlón köt ki? A rövid válasz az, hogy semmit. A legjobb, ha kivárja, amíg a viharfelhők elvonulnak a gyermek lelke fölül, és ügyel arra, hogy mindeközben ne veszítse el a fejét, és megőrizze a hidegvérét.
Ha leállunk vitatkozni a gyerekkel, esetleg megnyugtatni, vagy megpróbálunk észérveket felsorakoztatni, mindezzel csak felerősítjük a dührohamot, és a későbbiekben is megtörténik majd ez az egész testét megrázó esemény.
Éppen ezért a szakemberek azt javasolják, a legjobb, amit tehet a szülő, az, hogy higgadt marad, és egy nyugodtabb, csendesebb helyre viszi a gyereket.
Azt követően, hogy a gyerek megnyugodott, legyünk ismét figyelmesek vele, és dicsérjük meg. Tudassuk vele, hogy örülünk annak, hogy megnyugodott, és ha még mindig ölelő, megnyugtató karokra van szüksége, akkor ne utasítsuk el tőle a törődést.
A dühroham megelőzhető
Pozitív megerősítéssel, dicsérő szavakkal, a gyerek iránti nagyobb figyelemmel, vagy a hisztit kiváltó szituációk felismerésével megelőzhetők a dühkitörések. Például, ha észrevesszük, hogy leginkább akkor hisztizik a gyermek, amikor fáradt vagy éhes, akkor ebben a számára kényelmetlen helyzetben ne tegyük ki olyan döntéseknek vagy ingereknek, amelyekkel nem tud még megküzdeni.
A szakemberek azt tapasztalták, hogy jelentősen megkönnyíti a későbbiekben az önuralom megőrzését, ha egy-egy dühroham után a szülők segítenek a gyerekeknek abban, hogy megnyugodhasson.
