Miért nyáron történik a legtöbb gyerekbaleset? A magyarázat egyben a megoldás is

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha nyár, akkor vakáció: nemcsak a gyerekek, de a szülők is elengedik magukat, lazulnak a szabályok, a gyerekek egyre önállóbban keresik a kalandokat, így nem csoda, hogy ebben az időben történik a legtöbb gyerekbaleset.

Dr. Ted Heyming vezető sürgősségi orvos tavaly nyár elején úgy nyilatkozott, hogy az év legmelegebb szakasza az orvosok számára nem nyári, hanem traumaszezonnak számít. Egyik sérült gyereket viszik be a másik után. Az ideális nyár, ami rengeteg kültéren töltött játékkal, sporttal, vízi kalanddal telik, sajnos balesetveszélyekben is bővelkedik. A megoldást azt jelentené, ha a szülők nem engednék annyira szabadon a gyerekeket, hanem továbbra is szoros felügyelet alatt tartanák őket. Ám erre a hőségben, a munkát túlélni vagy kipihenni igyekvő szülők esetében csökken az esély, nem is beszélve a nagyszülőknél töltött szabad nyarakról, ahol az idősebb, dolgukkal elfoglalt gondozók nem lihegnek a csemeték sarkában. No de nézzük is, melyek a leggyakoribb nyári balesetek, és mit tehetünk, ha mégis minimalizálnánk a veszélyeket. 

Dr. Ted Heyming legelsőként a fejet, koponyát, arcot érintő sérüléseket említi. Ezek bekövetkezhetnek a bukósisak és egyéb védőfelszerelés nélküli biciklizéstől, görkorcsolyázástól vagy más sporttól. A sérülés súlyossága az enyhe fájdalomtól a koponyatörésig és az agyat érintő bevérzésig széles skálát fut be. Mindenképpen vigyük a sürgősségire a gyereket, ha szédül, hány, erősen vérző seb van a fején, komoly fájdalomra panaszkodik, ingerlékenyebb, vagy épp gyengébbnek érzi egy-egy végtagját. A megelőzéshez nemcsak szereznünk kell egy jó sisakot, de hordatni is kell a gyerekkel, igen, még melegben is, amikor izzad. A csatokat be kell csatolni, a sisakot jó méretre kell igazítani. Akár a gyerek életét is megmentheti ez a néhány mozdulat.

A nyári gyerekbalesetek egy része igenis megelőzhető!
Fotó: StockPlanets / Getty Images Hungary

Szintén nagyon gyakoriak a gyerekeket érintő közlekedési balesetek. Elsősorban azok, amelyekben nem ők, hanem a szüleik vezetnek, a nagy melegben, dugóban előjövő ingerültséggel, fáradtsággal, miközben a gyerek nincs bekötve.

A másik veszélyforrás egyértelműen a gyerek önálló biciklizése, vagy bármilyen járművön való közlekedése a forgalomban. Ha nem ismeri pontosan a KRESZ szabályait, nem tartja be őket, s találkozik olyan autósokkal, akik szintén úgy gondolják, hogy nyáron több mindent engedhetnek meg maguknak, akkor hamar megvan a baj. A súlyos sérülésektől véd a megfelelő védőfelszerelés (ami nem a szekrényben pihen, hanem a gyereken van), illetve az, ha előbb a családdal bejárjuk azokat az útvonalakat, amelyeket a csemete használni fog. Így azonnal figyelmeztethetjük a veszélyekre, vagy kérhetjük, hogy inkább a járdán tolja a biciklit a veszélyes szakaszokon. Fontos, hogy a gyereknél mindig legyen víz és feltöltött telefon, hogy segítséget tudjon kérni.

Felnőttként felelősséggel tartozunk azokért a gyerekekért is, akiket a bicikli csomagtartóján vagy vázán viszünk. Hacsak a kicsi nincs az erre a célra kialakított biztonsági ülésben, a lába bármikor a küllők közé keveredhet, ami súlyos lágyrészsérülésekkel, akár töréssel is járhat, s mindenképpen hetekig tartó kórházi kezelést tesz szükségessé. 

Égési sérülések

Nyaranta gyakrabban sertepertélnek a gyerekek felügyelet nélkül a konyhában is. A gázon forrni hagyott leves, maga a tűzhely, a kerti grill mind komoly sérüléseket okozhatnak, amelyek gyógyulása hónapokig tarthat. Tartsuk távol hatékonyan a gyerekeket ezektől a helyektől! Ugyanez a szabály érvényes a különböző elektromos eszközökre, partikellékekre is. Jó játéknak tűnnek, egészen addig, amíg meg nem rázzák a gyereket.

Kamasz gyerekeknél népszerű kihívás, hogy álló vonat tetején kell sétálni, ilyenkor a magasfeszültségű vezeték érintése akár meg is ölheti őket. Szintén az égési sérülések közé tartozik a napégés. Lehet, hogy mi naptej nélkül nőttünk fel, de ez nem jelenti azt, hogy erre van szüksége a gyerekünknek is. Áldozzunk a sokfaktoros, vízálló, minőségi naptejre, és a megfelelő gyakorisággal használjuk is!

Törések, vágások, mérgezések, harapások

Nagyon komoly gondokat okozhatnak az átgondolatlan kergetőzések, csúszkálások, nyalókával a szájban végrehajtott gyorsulási versenyek, szerszámcsórások, barkácsolások. Ennél csak a nyári sportok okoznak több kar- és lábtörést, arcsérülést. Nem lehet elégszer felhívni a figyelmet a bukósisak, a könyök-, csukló- és térdvédő használatára. Sok családban fordul elő, hogy megveszik a megfelelő felszerelést, beteszik az utazótáskába, majd ezek után úgy döntenek, a gyerek biztonságban is van. Pedig ha a védelem nincs megfelelően beállítva rajtuk, vajmi keveset érnek baleset idején. Nem az számít, hogy bezzeg mi gyerekkorunkban mennyi mindent éltünk túl, sem az, mit gondol a többi nyaraló vagy szomszéd az „agyonöltöztetett” meg „túlféltett” gyerekről: mindezek teljesen mellékessé válnak, ha súlyos sérüléseket előzhetünk meg.

Egy másik veszélyforrás – Velkey György, a Magyar Gyermekorvosok Társaságának elnöke szerint – a szinte minden kertben megtalálható trambulin. A gyerekeket ugyan nagyon boldoggá teszi, ám a nem kellően leszivacsozott és védőhálóval nem felszerelt sporteszközök komoly bajok forrásaivá válhatnak. Főleg akkor, ha egynél több gyerek őrültködik benne, vagy olyan helyen van felállítva, hogy a kieső csemete vízbe vagy forró aszfaltra pottyanjon.

Az idegen kutyák, macskák, háztáji állatok harapását is érdemes megelőzni: csak olyan helyen nyaraljon a gyerek, ahol az állatok veszettség elleni és egyéb védőoltásokkal, féreghajtva kerülnek a közelükbe. Meg kell tanítanunk kicsinek és nagynak egyaránt, hogy az állatokat tiszteljék és olvassanak a testbeszédükből. Fordítsunk figyelmet a mérgezések megelőzésére is: a nagyszülőknél is legyenek magas, zárt tárolóban elhelyezve a tisztítószerek, gyógyszerek, rágcsálóirtók, festékek, a műtrágya és minden káros vegyszer. 

Fulladás

A szülők egyik nyári rémálma, ami sajnos gyakrabban következik be, mint gondolnánk. A vízbe fulladás vezető halálok a gyerekek körében, akár a saját medencénkről van szó, akár a szomszéd vagy rokon őrizetlenül hagyott vízfelületéről. Soha, semmilyen körülmények között ne hagyjuk megfelelő (!) felügyelet nélkül a gyereket sem a vízben, sem a partján. Ha nem használjuk, kerítsük el vagy biztonsági fóliával fedjük le a medencét. Tanítsuk meg a gyerekeket úszni, de arra is, hogy ez a tudás nem ment meg mindig a balesetektől. A felelőtlen vízibiciklizés során felhevült, alkohollal átitatott, vízbe ugráló kamaszok is rendkívül nagy veszélyben vannak. Ha mindenáron mély vízben szeretnének evezni vagy biciklizni, nem lehet kiimádkozni őket a bányatavakból, akkor cserébe viseljenek mentőmellényt, és tiltsuk meg nekik erre az időre a sörözést. Szélmalomharcnak tűnhet, de nem megpróbálni egyenesen felelőtlenség.

Megoldás: vigyázzunk rájuk körültekintőbben!

Tény, hogy nehéz évünk van, az is tény, hogy melegben mindenkinek romlik a koncentrációs képessége. Valóban szükséges lelazítanunk a testünket és lelkünket egyaránt. De ezt csak nagy körültekintéssel tegyük. A nagyszülőkhöz, rokonokhoz leadott gyerekek biztonságáról jó előre gondoskodjunk. Ennek hiányában jó megoldás lehet összefogni más, gyerekes családokkal, és közös gyerekfelügyeleti rendszert kidolgozni, amiben mindenki tud pihenni időnként.

A nyári veszélyekkel a hazai rendőrség is foglalkozik. Tanácsaik közül kiemelnénk, hogy egy gyereket se biztassunk arra, hogy idegenekben bízzon meg. Sötétedéskor ne hagyjuk, hogy a gyerekeink egyedül mászkáljanak, menjünk el értük, kísérje el őket egy kompetens felnőtt, mindig tudjuk, hol vannak és mikorra kell hazaérniük. Minden gyereknek ismernie kell a segítségkéréshez szükséges telefonszámokat, adatokat, mert akár saját életüket menthetik meg, akár másokét. 

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.