Elmondjam a gyerekemnek, ha béna abban a sportban, amit szeret?

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ügyes vagy, kicsim, menni fog! Ez az a mondat, ami a leggyakrabban elhagyja a szánkat, ha a gyerek sportol vagy edzésre jár. Ne add fel, menni fog – biztatjuk. De valóban jól tesszük, ha rózsaszín álomvilágot építünk fel körülötte, és letagadjuk, ha ügyetlen?

Dr. Emily Edlynn amerikai pszichológus és tanácsadó szerint nem. Tegyük fel, hogy a gyerek nagyon ügyesen focizik otthon. Az apja is ezt a sportot űzte sokáig, így már egészen kis korától kezdve foglalkozik a gyerekkel. Büszke rá. Fociedzésre is beíratja. Ott azonban az évek múlásával kiderül, hogy a lelkesen futkorászó gyerek teljesen átlagos labdakezeléssel bír, és tehetségnek a szikrája sem látszik rajta. Valójában a nála kisebbek is jobban játszanak nála. Ő pedig minden egyes meccs után csillogó szemmel megkérdezi: apa, ugye jó voltam? Ugye belőlem is lehet majd focista, mint belőled? Mi erre az őszinte válasz? Az, hogy kisfiam, inkább keressünk neked egy másik sportot, mert ügyetlen vagy? Jó-e, ha így válaszolunk?

Természetesen nem az élsportról beszélünk, ahol nagyüzemi módon szelektálják és képzik a gyerekeket. Az átlagos, edzésekre járó porontyok esetében viszont nehéz eldönteni, mikor mondjunk ítéletet. Mozogni ugyanis jó. Akkor is jó, ha éppen nem túl jó az adott sportban. Amíg élvezi, addig nincs gond. Manapság pedig már a versenyek, mérkőzések is vigaszkupákkal, mindenkinek járó érmekkel érnek véget, mondván, nem a győzelem a fontos, hanem a részvétel. S ez részben igaz is. Ugyanakkor azzal, hogy folyamatosan lelkesítjük a gyerekünket abban, amiben nem feltétlenül jó, megfosztjuk attól a lehetőségtől, hogy más területeken is kipróbálja magát. Nem nézünk szembe valamivel, ami akár probléma is lehet, inkább úgy teszünk, mintha nem létezne. Jó ez?

Egy-egy vereség után nagyon szomorúak tudnak lenni a sportoló gyerekek
Fotó: Basilico Studio Stock / Getty Images Hungary

Dr. Edlynn véleménye szerint a gyerek nem a hamis dicsérettől fog fejlődni. Ezáltal lehet, hogy megóvjuk az érzéseit, de valójában nem teszünk vele jót. A fejlődéshez ugyanis valami sokkal őszintébb kell: valódi visszajelzés a környezettől. Nem kegyetlen. Nem is túl jóindulatú. Csak valós. Természetes. Ettől még rajonghatunk a gyerekünkért, minden tevékenységéért. De ne gondoljuk, hogy az önbizalma apró darabokra törik, ha elmondjuk neki, hogy valamiben átlagosan teljesít a kiváló helyett. 

Akkor hogy lesz egészséges önértékelése a gyereknek?

A kutatások szerint a szülők saját, igazságon alapuló dicséreteitől. Azoktól a beszélgetésektől, amik feltárják a gyerek erősségeit, és kedvesek, de őszinték a gyengeségekkel szemben. Egy olyan rendszertől, ami enged hibázni, ami nem erőlteti sem azt, hogy mindenben győzzünk, sem azt, hogy mindenben veszítsünk. S közben persze teljesen valós az az állítás, ami szerint meglepően sok mindenre vagyunk képesek kitartással, szorgalommal, akarattal. Ugyanakkor emellett meg kell tanulni veszíteni is. A „kövesd az álmaidat, és az lesz belőled, amit csak szeretnél” sajnos nem igaz. Akkor sem, ha nagyon szeretnénk, hogy igaz legyen. Az elképzelés, ami szerint mindenkinek ugyanolyan érem jár a meccsen való részvételért az állandó dicsérettel kombinálva egyes szakértők szerint csupa narcisztikus hajlamú gyerekhez vezethet. Olyan gyerekekhez, akik túl nagy önbizalommal vetik bele magukat az álláskeresésbe és a kapcsolatok valós világába. 

Mikor ne szólj bele?

A sporttal kapcsolatban nagyon fontos, hogy a folyamatra is figyeljünk, ne csak a kimenetelre. Azaz nem baj, ha a gyerek nem túl sikeres az adott sportban, ha ennek ellenére élvezi. Ha szeret oda járni, mert jó a csapat, vagy megtalálja benne a saját örömét – nem a mi elvárásunkat! –, hát hadd csinálja. Nem kötelező győztesnek lennie. Ha tehát a gyerek nem kér tőlünk értékelést, akkor meg is tarthatjuk magunknak a véleményünket. Pláne úgy, hogy azt előtte nem árt egyeztetnünk a gyerek edzőjével, aki szakértői szemmel egészen máshogy láthatja a sportolói teljesítményét. 

A sportoló gyerekek nem hülyék, észreveszik, ha nem túl jók valamiben
Fotó: vejaa / Getty Images Hungary

Tanulás, teljesítmény, motiváció – hogyan dicsérjünk? Mikor dicsérjünk?

Varga Kriszta pszichológust a helyes dicséretről és a gyerek énképéről kérdeztük.

A tanulás, a teljesítmény- és viselkedésváltozás sikerességét számos tényező befolyásolja, többek közt az énhatékonyság érzete, az önmagunkba vetett hit – kezdi a szakértő. Azt gondolhatnánk, hogy a dicséret minden esetben erősíti a másik félben ezt a bizonyos énhatékonyság-érzetet, azonban ez nem feltétlenül van így. Fontos tudnunk, hogy mikor, miért és hogyan dicsérjünk, hogy a pozitív megerősítés valóban célt érjen.

A bátorító neveléssel kapcsolatban megszívlelendő tanácsokat olvashatunk dr. Bagdy Emőke 2017-es Fejben dől el? című könyvében. Ennek lényege, hogy dicsérjük meg a gyereket, ha valamit jól csinál, viszont ha valamiben nem teljesít olyan ügyesen, ne szidjuk meg, hanem biztassuk a további gyakorlásra. „Hat- és tízéves kor között van az önbizalomnak az igazi szenzitív időszaka, amikor teljesítményhelyzetekben bizonyítani akarunk, és azt várjuk, hogy a felnőttek mondják meg nekünk, milyenek is vagyunk. Az, hogy képesek leszünk-e bízni magunkban ... jelentős részben azon múlik, hogy ekkor milyen visszajelzéseket kapunk otthon és az iskolában.” 

Fontos, hogy tudja, képes rá

Vagyis dicsérjünk, adjunk pozitív megerősítést a gyermeknek – folytatja Varga Kriszta. Ez azért is kiemelkedően fontos, mert a tanulás, a viselkedés- és teljesítményváltozás sikerességének egyik feltétele az egyén meggyőződése azzal kapcsolatban, hogy képes a feladat elvégzésére. A képességeinkbe vetett hit, az énhatékonyság érzete saját korábbi tapasztalatainkon, korábbi sikereinken alapul. Minél több helyzetben vállaljuk önként a megmérettetést, annál magabiztosabban tekintünk az új kihívásokra, és annál valószínűbb, hogy nem a kudarcot vetítjük előre, hanem sikeres végkimenetelre számítunk.

Hasznosság és konkrét célok

Wigfield és Cambia (2010) kutatási eredményei szerint az önbizalom mellett még két másik tényező játszik döntő szerepet a sikeres tanulási teljesítményben: az egyik a meggyőződés, mely szerint hasznos elvégezni a feladatot, a másik pedig a feladatvégzéssel kapcsolatos konkrét célkitűzés – teszi hozzá a pszichológus. Az, hogy az elvégzendő feladatot szubjektíve mennyire ítéljük hasznosnak, elsősorban a saját lehetőségeinken és önértékelésünkön múlik. Mindez hatással van a motivációnkra, s ezen keresztül az erőfeszítéseinkre, valamint a végrehajtás sikerességére is. A hasznosság megítélésekor érdemes figyelembe vennünk, hogy a kapcsolódó hiedelmeink, gondolataink nem feltétlenül objektívek. A feladattal kapcsolatos pontos célkitűzés keretet ad, a részfeladatokra bontás pedig abban segít, hogy ne riadjunk meg a túl nagy falattól, s az egyes részek sikeres teljesítése további motivációt jelent.

A nagyobb gyerekek is lehetnek szomorúak a sikertelenség miatt
Fotó: Ababsolutum / Getty Images Hungary

A gyerek másokhoz is méri a teljesítményét

Csoportos tanulás esetén a fentiek mellett igen fontos a feladatvégzés közben kapott folyamatos visszajelzés a többiek haladásáról, és a pozitív megerősítés. Előbbi azért lényeges, mert – a társas összehasonlítás elmélete szerint – az ember a saját képességeit másokhoz viszonyítva értékeli. Vagyis ha tudom, hogy épp hol tartanak a többiek a feladattal, vagy belehúzok, hogy ne maradjak le, vagy megveregetem a vállam, s persze az sem kizárt, hogy kiszállok, mert behozhatatlannak ítélem a hátrányomat. A pozitív megerősítés, azaz a dicséret irányulhat az erőfeszítésre („Látom, keményen dolgozol!”) és a képességekre is („Nagyon ügyesen rajzoltad le a vízilovat, tényleg hasonlít”).

Érdemes megjegyezni, hogy az erőfeszítésre utaló pozitív visszajelzés visszafelé is elsülhet, vagyis rombolhatja a másik fél önmagába vetett hitét akkor, ha a tevékenység túl sokáig tart, és nem hoz tényleges eredményt. Jó hír viszont, hogy a képességeket illető dicséret minden esetben motiváló hatású. Érdekes, hogy a feladatban való részvételre vonatkozó visszajelzés („Milyen jó, hogy te is velünk rajzolsz!”) nem hat pozitívan a teljesítményre, azonban ha az eredményességet dicsérjük („Nagyon tetszik ez a víziló, szépet rajzoltál!”), és a másik fél számára egyértelmű, hogy pontosan miért kapta az elismerést, akkor a jutalmazás motiváló erejű, és pozitívan hat a további teljesítményre.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Fenyvesi Zsófia
Fenyvesi Zsófia
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.

Testem

Ez a gond a méregdrága ételallergia-tesztekkel: felesleges diétára kényszeríthetnek

Hasfájás, bőrkiütés vagy puffadás gyötör, ezért elhatározod, hogy kideríted a rejtélyes okot, és befizetsz egy számtalan élelmiszert felsorakoztató, méregdrága ételérzékenységi tesztre? Jobb, ha óvatos vagy: a szakemberek szerint a piacon elérhető vizsgálatok jelentős része klinikailag teljesen megalapozatlan, a pozitív eredmények pedig sokszor csak azt mutatják meg, mit ettél vacsorára, nem azt, hogy beteg vagy. A téves laborleletek miatt nők, férfiak és ami a legrosszabb, fejlődésben lévő gyerekek kényszerülnek drasztikus, teljesen felesleges diétákra.