Te jóban vagy a testvéreiddel? Esetleg egykeként nőttél fel, folyamatosan vágyakozva egy játszópajtásra? Mindezek az élmények hatással lehetnek arra, hány gyereket vállalsz és hogyan neveled őket.
Az, hogy hány gyereket szeretnénk, nem is annyira egyéni döntés. Ilyenkor akarva-akaratlanul előjönnek belőlünk a saját gyerekkorunkkal és a testvéreinkkel kapcsolatos tapasztalatok, valamint a transzgenerációs családi minták. Nagyon fontos ilyenkor, hogy bár nagy erővel hat ránk ez a hozott minta, és felmenőink tapasztalata a testvérkapcsolatokról, tudatosítanunk kell ezeket és szétválasztanunk a múltat a jelentől. Ha le tudjuk zárni magunkban a múltbeli tapasztalatainkat, akkor meg tudjuk adni a gyerekeinknek a lehetőséget, hogy ők építhessék ki a saját kapcsolatukat, és ezáltal egy önszabályozó, jó testvéri viszony alakulhasson ki közöttük. A testvérkérdés boncolgatásában Vásárhelyi Dorottya pszichológus volt a segítségünkre.
Ismertek a testvérsorrend-kutatások eredményei, ám ezek nem törvényszerűségek, amelyek garantáltan be is következnek. A testvérsorrendi kutatások eredményeit nem szabad készpénznek venni, inkább csak egyfajta iránymutatás – magyarázza a szakértő. A testvérek közötti rangsor ugyanúgy, mint a horoszkóp, nem nyújt pontos képet a személyiségünkről, ennek ellenére érdemes ránézni a születési sorrend személyiségfejlődésben betöltött szerepére.
A szorongó egykék és az elsőszülöttek jól keresnek
A szülők gyakran tele vannak félelmekkel, hiszen nincs tapasztalatuk, bizonytalanok, hogy mindent jól csinálnak-e az első kisbaba körül. Ez visszahat a gyerekre, általában megérzi, és emiatt teljesítményszorongása lehet, folyton meg akar felelni. Az elsőszülött sok figyelmet kap, azt éli meg, hogy odafigyelnek rá. Fejlesztik, programokra hordják. Testvér születése esetén trónfosztást él meg, a szülői szeretet megoszlik. Úgy érezheti, hogy még jobbnak kell lennie, hogy hozzájusson a korábban tapasztalt figyelemhez, ami perfekcionizmushoz vezethet. Számtalan friss kutatás alapján a nyugati társadalmakban a többgyerekes családok elsőszülöttjeinek felnőttként átlagosan magasabb az IQ-ja, az iskolai végzettsége és a keresete is.
Alfred Adler osztrák pszichiáter, a kisebbségi komplexus fogalmának megalkotója – s a testvérsorrendben elfoglalt pozíció jellemformáló hatására elsőként rávilágító orvos – szerint a legidősebb gyerek a testvérek érkezésekor elkerülhetetlenül kiesik a korábbi egyeduralkodói pozíciójából, és ezzel a vesztességgel meg kell küzdenie. Aki pedig egyke marad, egyszerre szeretne megfelelni a teljesítményében, és közben a gyermek szerepét is fenn kell tartania, hogy a szülői szerep is ki legyen szolgálva. Jellemző, hogy inkább idősebb barátai vannak, velük jobban érzi magát, mint a kortársaival.
A később született bohém testvérek könnyen alkalmazkodnak
Mivel érkezésükkor a szülők már tapasztaltabbak, lazábbak, így a következő gyerekek kevésbé szoronganak, hiszen nincs rajtuk olyan nyomás, mint az elsőszülötteken. Így ők általában kreatívabbak és rugalmasabb a gondolkodásuk, könnyen alkalmazkodnak, hiszen az ő életükben mindig többen voltak, ebbe születtek bele, nem éltek át trónfosztást. Adler a legkisebb gyerek személyiségfejlődését sem tartja könnyűnek. Úgy gondolja, a legkisebb gyerekeket a szülők gyakran elkényeztetik vagy túlóvják. Ennek következtében jellemzően gyengébb empátiás képességgel rendelkeznek, mint az idősebb testvéreik, másrészről a kisebb gyerekek érkezésekor a szülők már még kevésbé stresszelnek, így a gyerek sokszor nagyobb szabadságot élvezhet a testvéreihez képest. Gyakran a figyelem középpontjában áll: a szórakoztatóiparban (színészek, komikusok között) például felülreprezentáltak a legkisebbek.
A figyelemért küzdő középső gyerekek
A középső gyerekeket szendvicsgyereknek is szokták hívni. Gyakori konfliktusos érzésük, hogy nem kapnak elég figyelmet, úgy érezhetik, hogy nem elég fontosak a többiekhez képest – fejti ki a pszichológus. Adler elméleti keretében azonban a legszerencsésebb helyzetben ők vannak, mert az ő személyiségük a legkiegyensúlyozottabb. Van bennük lázadó hajlam, de függetlenek, és ennek köszönhetően sikeresebbek az életben. A kutatási eredmények alapján szerencsére a kisebb testvéreknek sincs mitől tartaniuk. Úgy tűnik, a középső gyerekek kooperatívak és rugalmasabbak, mint a többiek. Mivel a szülők figyelme gyakran az elsőszülöttre és a legkisebbre irányul, a középsők a legnyitottabbak. Könnyen ismerkednek, és társas képességeiket felnőtt korukban is könnyebben kamatoztatják.
Nem tudunk ugyanúgy bánni velük
Lehmann és Nuevo-Chiquero kutatók azt találták, hogy a szülői magatartás változása okozza leginkább a születési sorrendből fakadó különbségeket a testvérek között – jegyzi meg Vásárhelyi Dorottya. Megfigyelték, hogyan változik a szülők érzelmi és kognitív támogatásának minősége a gyerekek számának növekedésével. A második, harmadik és fiatalabb gyerekek, úgy tűnik, kevesebb minőségi kognitív stimulációt kapnak – ezalatt a kutatók a gyerek kognitív fejlődését, gondolkodását segítő játékos feladatokat, minőségi együtt töltött időt értik. A szülőknek általában több idejük van az elsőszülöttel foglalkozni, márpedig a meseolvasás, a játékos magyarázatok, történetek jó hatással vannak a gyerek kognitív fejlődésére.
Szülőként minden igyekezet ellenére lehetetlen teljesen ugyanúgy viselkedni a testvérek életében bekövetkező különböző helyzetekben. Tartsuk észben, hogy a szülők nem ugyanazok az emberek voltak, amikor mi vagy testvérünk megérkezett a családba! Nem alapjaiban változtak meg, de két különböző élethelyzetről beszélünk. Ezért nem tudhatjuk, milyen aktuális kihívásokkal, stresszorokkal kellett megküzdeniük az egyes gyerekek születésekor. Emiatt szükséges belátni azt is, hogy minden gyereknek más kapcsolata van a szüleivel – és ez teljesen rendben van. Jó esetben minőségében tudja egy szülő ugyanazt nyújtani a gyermekei számára, de pontosan ugyanazt adni lehetetlen és kockázatos vállalkozás lenne.
Mindig is te voltál anyu kedvence!
Ahol egy gyereknél több él a családban, ott jelen van a versengés a figyelemért, elhangzanak kérdések, melyik gyereket szeretik jobban. Egy bizonyos szintig természetes jelenség a testvérféltékenység és rivalizálás – jegyzi meg a szakértő. Ilyenkor sokat lendíthet a testvérek kapcsolatán, ha a szülő megpróbál a konfliktusoktól távol maradni és nem ítéletalkotó szerepet betölteni. Másik javaslat, amely szociálpszichológiai megközelítés, és minden integrációs program lényege, hogy olyan tevékenységet érdemes kreálni a testvérek számára, amelyben rá vannak kényszerítve az együttműködésre. Itt elég akár a legegyszerűbb feladatokra gondolni, a lényeg, hogy össze kelljen dolgozniuk.
A legnagyobb probléma akkor van, ha a szülők kedvezőtlen összehasonlítással élnek a testvérek között, és gyakran hánytorgatják fel, hogy bezzeg a másik mennyivel jobb/szebb/okosabb. Különösen romboló tud lenni, ha a gyerekekre különböző címkék ragadnak, például „Zoli már csak ilyen lusta, nem kell tőle várni semmit”, „Fanni úgyis tudja magától is, hiszen mindent megold, olyan ügyes”, „Niki hülye ehhez” . A testvérek azonosulhatnak ezekkel a rájuk osztott szerepekkel, ami a későbbi életükre is kihathat. A kivételezéssel és a hasonlítgatással a szülők növelik a testvérek közötti feszültséget, és végül az egészséges rivalizáció helyét a szülők kegyeiért vívott véres versengés veszi át. Ez alapjaiban gátolhatja meg az egészséges testvérkapcsolat kialakulását. Pedig a megoldott testvérkomplexus az, ami később megsegít bennünket felnőttkori kapcsolataink, barátságaink kialakításában.
A család kis kedvence
Vannak olyan szülők, akik a saját életükben nem tudták teljesíteni álmaikat, és ezért egyfajta azonosulás útján, a gyerekük életében akarják megvalósítani céljaikat, vágyott sikereket – hívja fel a figyelmet a pszichológus. Általában az azonosulásra alkalmas gyerekből válik a „jó gyerek”, akit a szülő felruház a reményeivel és álmaival. Azonban ha a szülők a saját gyerekükben énjük elfogadhatatlan, árnyékban tartott, esetleg sikertelen részét vélik felismerni (ezt projekciónak nevezi a pszichológia), akkor a „rossz gyerek” által képviselt görbe tükör elriasztja őket, és automatikusan elutasítással reagálnak. A megfelelő szülői viselkedés ehelyett támogatja a gyerek személyiségének fejlődését, nem hasonlítgatja azt sem a testvérekéhez, sem a kortársakéhoz. Főképp pedig nem értékeli saját személyiségjegyei és küzdelmei alapján: minden gyereknek joga van ahhoz, hogy a saját értékén kezeljék, és lehetőséget kapjon a kiteljesedésre.
