A magyar serdülők körében a második leggyakoribb halálozási ok a befejezett öngyilkosság, ezzel pedig Európa-szerte dobogósok vagyunk. 14 éves kor alatt 1 százalék a befejezett öngyilkosságok aránya, míg 14–19 éves kor között 10 százalék az öngyilkosság miatt bekövetkező halálozás. A fiúk ebben az életkorban négyszer gyakrabban követnek el befejezett öngyilkosságot, mint a lányok, az ő esetükben azonban több a szuicid kísérlet. De mit tehetünk szülőként annak érdekében, hogy átsegítsük a gyerekeket ezen a nehéz időszakon?
#1 A gyerek szükségleteit nézd, ne a saját igényeidet
Míg bizonyos kamaszoknak a nagyobb rendszer jelenti a biztonságot, vannak tinédzserek, akiknek nagyobb szabadságra van szükségük. Vannak, akik szívesen járják a szüleik által kijelölt utat, míg mások inkább a saját hibájukból tanulnak. Lehet, hogy most úgy érzed, a gyereknek nincs rád szüksége, de hidd el, ha a mostani, nehezebb helyzetben is megértéssel fordulsz felé, nem fog félni segítséget kérni, ha mégsem úgy alakulnak a dolgai, ahogy tervezte.
#2 Segítsd a kommunikációt
Ha megkérdezed, hogy mi volt ma a suliban, nagy eséllyel az lesz a válasz, hogy semmi. Próbáld meg más irányból megközelíteni a kérdést: mi volt a legjobb és a legrosszabb a mai napodban? Persze ez sem garantálja az órákig tartó beszélgetést, de ha még pár dologra odafigyelsz, könnyen megmarad a lehetőség a kommunikációra. Ha eddig külön ettetek, vezessétek be a közös vacsorákat, beszélgessetek autózás közben, és igyekezzetek minél több lehetőséget teremteni a beszélgetésre.
#3 Motiváld úgy, ahogy neki jó
Könnyen lehet, hogy a hetek óta tartó kényszerű otthonlétben a korábban motivált gyerek is elveszti az érdeklődését bizonyos dolgok iránt. Előfordulhat, hogy ez csak a jegyeiben mutatkozik meg, de az iskolán kívüli tevékenységek kezdik kevésbé érdekelni. Nem kell nagy dolgokat várnod tőle, de figyelj oda, hogy fordítson időt olyan tevékenységek végzésére, amiket szívesen csinál – legyen az zenehallgatás, videócsetelés a barátaival, bármi, amiben örömét leli.
Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116 123-as vagy a 06 80 820 111-es telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés