Így segíts, ha fáj a gyerek feje

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A gyerekeket ugyanúgy gyötri fejfájás időnként, mint a felnőtteket. A szülők ilyenkor gyakran tanácstalanok, hogyan is segíthetnének csemetéjüknek. Van megoldás – ismerd meg a leggyakoribb fejfájástípusokat és a megoldást ellenük.

A gyerekek többsége már óvodáskorban is panaszkodik időnként fejfájásra. Leggyakrabban megfázás vagy más betegség szövődményeként hasogat a kicsik feje, de ritkább esetben előfordulhat visszatérő fejfájás is. Utóbbi hátterében genetikai hajlam áll, amit felmenőiktől örökölnek. Dr. Claire McCarthy, a Harvard orvosi karának gyermekgyógyászati adjunktusa elmondja, amit a témában tudni érdemes.

Gyakran betegség tüneteként fordul elő

A fejfájásokat kialakulásuk oka alapján két csoportra oszthatjuk. Az elsődleges vagy önálló fejfájások hátterében nem áll más betegség, míg a másodlagos fejfájás csupán tünete a megfázásnak, influenzának vagy egyéb problémának. Gyerekkorban inkább az utóbbiak jelentkeznek gyakran. A fertőzéses betegségek mellett az is előidézheti a fejfájást, ha a gyerek beveri a fejét, de gyógyszerek – például vény nélkül kapható fájdalomcsillapítók, melyek szedését nem ajánlott túlzásba vinni – mellékhatásaként is jelentkezhet. Ritka esetben komolyabb betegségek, például vérnyomásproblémák vagy agydaganat is okozhatnak fejfájást, ezek esélye azonban teljesen elenyésző.

Gyerekeknél leggyakrabban migrénes, illetve tenziós fejfájások szoktak előfordulni. A migrén jellemzően a fej egyik oldaláról indul, majd átterjed a koponya többi részére is. Pulzáló fájdalom jelentkezik, ami a mozgással egyre erősödik. A fény és a zaj szintén súlyosbítja a fájdalmat, amit gyakran émelygés, rosszullét és hányinger kísér. Az esetek 10 százalékára jellemző az ún. aurás migrén – ilyenkor a fájdalmat megelőzően vizuális tünetek jelentkeznek. A beteg különös fényeket, csillámlásokat észlel, esetleg gyengeség és fülzúgás is felbukkanhat.

Őket ugyanúgy kínozhatja a fejfájás, mint a felnőtteket
Fotó: KevinDyer / Getty Images Hungary

A tenziós fejfájás ellenben egyszerre jelentkezik a koponya egészén, és sokkal nehezebb egy konkrét pontra leszűkíteni. A fájdalom nem lüktet, az erős fény és zaj hatására azonban a migrénhez hasonlóan erősödhet. Rosszullét nem kíséri, ahogy aura sem észlelhető.

Ne vidd túlzásba a fájdalomcsillapítókat

Ha a gyerekednél visszatérő fejfájás jelentkezik, aminek nincs látható oka (azaz valami betegség), érdemes orvoshoz fordulni a problémával. A legtöbb esetben nem áll fenn komolyabb baj, de jobb biztosra menni, azaz értesíteni a gyerekorvost. Jegyezd fel, milyen gyakran fordul elő a fejfájás, milyen tünetekkel jár, milyen a fájdalom jellege, milyen gyógyszert adtál a kicsinek, illetve milyen egyéb befolyásoló körülmények lehetnek.

A recept nélkül kapható fájdalomcsillapító gyógyszerek, például az ibuprofént vagy a paracetamolt tartalmazók segíthetnek enyhíteni a fájdalmat, de nem szabad túlzásba vinni a használatukat. Csak abban az esetben adj a gyereknek gyógyszert, ha tényleg erős, nem szűnő fájdalomról panaszkodik. Gyakran a csendes pihenés és egy hideg borogatás is képesek elmulasztani a tüneteket.

Megfelelő mennyiségű alvással (minimum napi tíz óra), testmozgással és rendszeres étkezéssel megakadályozható a visszatérő fejfájások kialakulása. A stressz szintén gyakori okozója a fejfájásoknak, ezért ügyelj rá, hogy ne terheld túl a gyereket. Mindig jusson neki elég szabadidő, amit pihenéssel vagy játékkal, örömet okozó dolgokkal tölthet.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.