Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az őszi-téli megfázásos időszak első nagyobb hullámát éltük az elmúlt hetekben: szerkesztőségünkben is többen kidőltek, mások beteg gyerekük ápolása miatt maradtak otthon. A betegeskedős időszak különösen nagy terhet ró a kisgyerekes szülőkre: a közösségben gyorsan terjednek a fertőző betegségek, és a kicsik még fejlődő immunrendszere is kevesebb kórokozóval birkózik meg, mint a felnőtteké. Az eredmény: heti-kétheti rendszerességgel lerobbanó gyerek, akiknek úgy kellene a gyógyulás megfelelő körülményeit biztosítani, hogy a munkahelyünkön se mondják be az unalmast.
A dolgozó szülő egyik legnagyobb dilemmája ilyentájt az, hogyan lavírozzon a szülői és a munkavállalói szerep kötelezettségei között. Egy ideális világban persze gyerek és felnőtt is otthon kúrálhatná magát, míg teljesen fel nem gyógyul, a valóságban azonban kevesen tudják mindig így megoldani.
Heti kérdésünk így szól: Te beviszed a gyereket náthásan az oviba?
Betegség, gyerek, szülő, óvoda, iskola
Ha szülő vagy, biztosan élénken él az emlékezetedben – esetleg épp most éled át –, hogy egy kisgyerek képes hétről hétre újabb nyavalyákat összeszedni. Talán azt is tapasztaltad, hogy ezek a betegségek néha hosszan tartók és riasztó tünetekkel társulnak (a kicsiknek például gyakrabban és magasabbra szökik fel a lázuk, mint a felnőtteknek), máskor viszont egy, sőt fél nap alatt nyom nélkül elmúlnak. Míg előbbi esetben (sűrű, sárga vagy zöld orrváladék, mélyről jövő, hurutos köhögés, kiütések, magas láz, vagy „kisgyerekidegen” bágyadtság és levertség) alap, hogy irány az orvos, már nem mindig egyértelmű, mit kell tenni, ha csak tüsszentésről, folyó orról, elszórt köhögésről van szó. Felnőttként a legtöbben simán kihordunk egy-egy náthát, takonykórt a munkahelyen, és sokszor úgy látjuk gyerekeinken is, hogy nincs igazából komoly bajuk, csak átszalad rajtuk valamilyen enyhe vírus vagy hasonló. Dolgozó szülőként ilyenkor tényleg komoly dilemma lehet, hogy maradjon-e otthon (és maradjunk vele természetesen mi is), míg teljesen jól nem lesz, vegyünk ki szabadságot, menjünk el táppénzre vagy gyermekápolási táppénzre, és vigyünk haza ezeken a napokon 40-50 százalékkal kevesebb pénzt, vagy vigyük be a gyereket az oviba/iskolába, és legyen csuriban a kezünk, hogy tényleg csak futó kórságról legyen szó? Nehéz okosnak lenni. Nézzük, milyen érvek mentén döntenek a szülők!
A gyerek érdeke
A mihamarabbi gyógyulás záloga és így a gyerek érdeke az, ha nyugodt körülmények között, az iskolában, óvodában megszokott ingerek nélkül lábadozhat, pihenhet a beteg, erre pedig elsősorban otthon van lehetőség. A betegeskedő gyerek türelmetlenebb, nehezebben alkalmazkodik, közérzete miatt rosszkedvű lehet, nem biztos, hogy jól érzi magát az óvodában, és könnyen lehet, hogy nem tud teljesíteni az iskolában sem – mondják azok, akik igyekeznek egy-egy kevésbé súlyos kórság esetén is otthon tartani a gyereküket. Mások viszont úgy látják, nem szolgálja a kisgyerek érdekét, sőt hosszabb távon nehezíti a beilleszkedését és a tanulmányi előrehaladását, ha rendszeresen otthon marad a legkisebb hasfájásra, tüsszentésre is. Szerintük főleg iskoláskorban aggályos a sok hiányzás, és míg a komolyabb, fertőző betegségek esetén ők is úgy látják, hogy gyereknek és felnőttnek otthon a helye, a múló gyomorrontást vagy náthát ők nem tartják az otthonmaradás feltétlen okának. A betegség miatti otthonmaradás után ráadásul orvosi igazolást kell vinni az iskolába, óvodába, és sokszor előfordul, hogy a múló és enyhe betegséggel orvoshoz vitt gyerek a rendelőben szed össze valamilyen különlegesebb nyavalyát.
Akárhogy is: ha beteg a gyerek, nem jó neki az intézményben. Fáradt, erőtlen, kedvetlen lehet, a napi teendők is sokkal többet kivesznek belőle ilyenkor.
A szülő érdeke
Nincsenek könnyű helyzetben azok a szülők, akik kisgyereket nevelve főállásban dolgoznak. A logisztika még akkor sem könnyű, ha mindenki egészséges, de elég egy apró homokszem, hogy a gépezet teljesen leálljon. Míg az első néhány alkalommal a legtöbb munkaadó toleráns, sokan félnek kockáztatni a havi, kétheti szinten felmerülő betegszabadságot: mi lesz, ha a munkaadó inkább olyasvalakit keres a helyükre, akit nem szólítanak ilyen rendszerességgel otthonra a gyereke betegségei?
Azok a szülők, akik ilyenkor igénybe tudják venni nagyszülők vagy bébiszitter segítségét, könnyebb helyzetben vannak. Ahol viszont nincs erre lehetőség, jön az őrlődés: rossz szülő vagyok, ha mégis beadom? Mit szól a főnököm, ha megint elkérem magam? Mi van, ha rosszul lesz? Mit szól majd az óvónő és a többi szülő, ha megint az én gyerekem tüsszenti körbe a csoportot? Sokszor ráadásul lehetetlen megjósolni, hogy napközben milyen lesz a gyerek állapota. Előfordulhat, hogy egy kiadós, pihentető alvás után tényleg úgy kel, hogy makkegészségesnek tűnik, majd délelőttre ismét rosszabbul lesz. Kellemetlen, és neki is rossz, ha mindez az iskolában vagy az óvodában esik meg vele. Érdemes észben tartani, hogy a láz például jellemzően emelkedni szokott a nap folyamán: ami reggel csak kis hőemelkedés, délutánra könnyen magasabb láz is lehet. Ráadásul – mondják az otthonmaradást pártolók – az a szülő, aki egy-egy könnyebb náthával beviszi a gyerekét az iskolába, könnyen lehet, hogy maga ellen dolgozik. Ha nincs mód pihenni, rekreálódni, a gyerek könnyen súlyosabb állapotba kerülhet, felülfertőződhet, így a végén tényleg 1-2 hetes otthonléttel kell számolni a néhány napos hiányzás helyett.
Az óvoda érdeke
Óvodába, iskolába nem csak a mi gyerekünk jár, és a többiek szülei is a miénkhez hasonló gondokkal küzdenek. Sokan már csak ezért sem tartják fairnek, ha akár csak kisebb betegségekkel is bekerülnek a gyerekek az iskolába, óvodába. Az otthontartók nézőpontja abszolút érhető: ha ők, akár nagyszülői segítséggel vagy más erőfeszítéssel, szintén munkahelyüket kockáztatva otthon tartották a gyereküket, okkal lesznek idegesek, ha már a második napon ismét elkap valamit, így kezdődhet az egész elölről.
Merthogy kezdődni fog, az szinte biztos: a gyerekközösségekben villámgyorsan terjednek a fertőzések, mert a gyerekek egymás közelében játszanak, egymás után fogják meg ugyanazokat a játékokat, a kisebbek sokszor nem tartják be a higiénés szokásokat, a még kisebbek meg nem is biztos, hogy képesek erre: a hároméves még nem feltétlenül tud üzembiztosan orrot fújni például. Orrfújás nélkül könnyen lehet súlyosabb gond a sima megfázásból is, a pangó váladék arcüreggyulladást is okozhat, ami viszont biztosan hosszabb távú otthonmaradást igényel majd. Az óvónőknek nemcsak rá, de másik 10-15, akár 20 gyerekre kell figyelniük, gondozásra igen, de ápolásra már nemigen van kapacitás. Ráadásul, ami otthon kis problémának tűnik (a gyerek köhécsel), az intézményben könnyen felnagyítódhat: a többiek délutáni alvását lehetetleníti el, ha egyikük vagy többen köhögnek.
Azok a szülők, akik csak „komolyabb” betegségek esetén tartják otthon a gyereket, sokszor hivatkoznak arra, hogy ha azt szeretnénk, hogy az ovis csoportokba vagy iskolai osztályokba csak teljesen egészséges gyerekeket vigyenek be, nemigen lennének gyerekek sem a csoportszobákban, sem az osztálytermekben. Nos, ebben is van némi igazság.
Attól függ
Sokan gyerekük legmegbízhatóbb diagnosztájának tartják magukat, és úgy vannak vele, szülőként pontosan látják, mikor mehet és mikor nem mehet közösségbe egy gyerek. Ha láthatóan rossz általános állapotban van, rossz a közérzete, ha komoly fertőző betegsége van vagy lázas, otthon a helye, vallják. Ha viszont csak tüsszögésről, köhögésről, némi orrfolyásról van szó, viszik, hiszen mint mondják, a gyerek már jóval azelőtt fertőz, mielőtt a tünetek megjelennének rajta, így eső után köpönyeg a már tüsszögő gyereket kivenni a közösségből.
Vannak, akik „nyugat-európai szokásokra” hivatkozva kiemelik, hogy ott nem jellemző minden apró tüsszögésre otthon tartani a gyereket, sőt a pedagógusok még orvosságot is beadnak a gyerekeknek (természetesen orvosi rendelvény és a szülő kérése alapján), ha úgy hozza a szükség. Nálunk más szokások és más szabályok az uralkodók. Ráadásul akármennyire is ismeri a szülő a gyerekét, nem vagyunk mindannyian orvosok, és a legnagyobb odafigyelés ellenére sem biztos, hogy észrevesszük a bajt. Ha a gyerekünk például fülfájásra panaszkodik, nincs látható jele a betegségének, nem tüsszög, így cseppfertőzéssel kis eséllyel betegít meg másokat, ilyenkor könnyen úgy érezhetjük, minden további nélkül mehet közösségbe. A sima fülfájás mögött ugyanakkor komoly bakteriális fertőzés is húzódhat, amivel viszont már mindenképpen tanácsos otthon maradni.
És te mit gondolsz? Szerinted oké a náthás gyereket oviba vinni?
A szavazás a jobb felső sarokban lévő Facebook-ikonra kattintva nyílik:
