Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Már az első gyerek megszületése előtt rengeteg kéretlen tanácsot kapunk, és általában nem várat magára sokat az első arra vonatkozó kérdés sem, hogy mikor jön a kistesó. De mi van akkor, ha nem jön?
Az egykeség kérdése nem csak a szülők között számít az egyik legmegosztóbb témának, hiszen mindenkinek megvan róla a véleménye, akár egykeként, akár testvéreinkkel nőttünk fel. De vajon tényleg rosszabb egykeként felnőni? A kérdést egy korábbi cikkünk járja körbe, olvasóink pedig a Facebookon osztották meg véleményüket, tapasztalataikat.
Ahány ház, annyi szokás
A kérdésre majdnem 400 szavazat érkezett, olvasóink 63 százaléka szerint pedig több hátránya van az egykeségnek, mint előnye. Gyakran halljuk, hogy nem jó a gyereknek, ha testvér nélkül nő fel, mert elkényeztetett lesz, önző és nem fogja tudni értékelni mindazt, amije van. Ez legtöbb esetben viszont egyáltalán nem azon múlik, hogy hány gyerek van a családban, hiszen mindannyian ismerünk olyan embert, akit annak ellenére kényeztettek el, hogy volt testvére, mint ahogy az sem ritka, hogy egy egygyerekes család helyes értékrend szerint éljen. Olvasónk a példa erre, aki bár eredetileg nem így tervezte, végül mégis csak egy gyereke lett.
„Nekem egy gyerekem van, de nem azért, mert így akartam. Elmondhatom, hogy az egy gyerek mellett mindenki ki tudta alakítani a saját igényeinek megfelelő elfoglaltságot. A gyerekünket egy bizonyos kor után mindenbe bevontuk és mindent megbeszéltünk vele is. Habár egyke volt, nem lett önző, sőt barátkozó és nagyon rendes ember lett belőle, aki mindig talált barátokat magának, már kiskora óta.”
Több olvasónk szerint ma már igazából nincs jelentősége annak, hogy valaki testvérrel vagy egyedüli gyerekként nő-e fel, hiszen, ha nem is a szűk családban, de a barátok, szomszédok között biztosan akad megfelelő társaság a gyerek számára. Ezek a kapcsolatok pedig sokszor szorosabbra fűződnek, mint a közeli családtagok közötti kapocs, hiszen manapság már az sem ritka, hogy a testvérek felnőttként nem ápolnak jó viszonyt egymással.
„Nekem egy gyerekem van. Mindig van itt valaki, barátok, barátnők, mindig vittünk magunkkal valakit nyaralni, kirándulni, sosem volt egyedül. Sok barátja van, mindig van kire számítania rajtunk kívül is. Nekem egy testvérem van, 12 éve elment külföldre, azóta sem hallottam róla, pedig él és virul, sose volt jó a kapcsolatunk. Sokszor nem minden a vér...”
„Az, hogy valakinek van testvére, nem jelenti azt, hogy jóban is vannak. Nem egy ismerősöm kb. hülyét kap a testvérétől, és vannak, akik már 5-10 éve nem is beszélnek egymással. Nekem nem volt, semmi hátrányát nem éreztem.”
Olyan olvasónk is volt, aki szeretett a testvérei között felnőni, később mégis úgy döntött, hogy csak egy gyereket vállal. Ebből az esetből is jól látszik, hogy ahány család, annyiféle döntés létezik, és ez így van jól. Legközelebb annak járunk utána, hogy – a gyerekek számától függetlenül – a tanárnak helyben vagy a szülőknek otthon kell-e megoldaniuk az iskolában felmerülő magatartási problémákat.
