Patty Onderko családjában a gyerekeknek két anyjuk van, apjuk pedig egy sem. Elmondja, milyen az élet leszbikus szülőkként.

"Nem számít, milyenek vagyunk, anyák vagyunk mindannyian. Jó anyák" - írja Patty Onderko szabadúszó újságíró, aki a Parenting oldalán mesélte el, hogy milyenek a hétköznapok és az ünnepek egy, az övékhez hasonló, rendhagyó családban. 

Képünk illusztráció!

Sok minden nagyon is hagyományos - mondja Patty. Például, ahogy a gyerekeket felneveljük. Állítólag vannak olyan családok, ahol a feladatokon igazságosan megosztoznak a szülők, mindkettejükre pontosan a fele jut, habár én még sosem találkoztam ilyennel. Jellemzően inkább az egyik szülő, akár az anya, akár az apa – bármilyen okból – előlép elsődleges gondozóvá, a másik pedig pénzkeresővé válik. Nálunk én vagyok az előbbi, és mint ilyennek, természetesen nekem is jár az énidő. Vagy mégsem.

Amióta az iker fiaink megszülettek, szabadúszó újságíróként dolgozom, amikor a gyerekek iskolában vannak. Emily pedig este szokott hazaesni, meseolvasásra. Időnként irigy vagyok az időbeosztására, máskor borzasztóan sajnálom őt. Valószínűleg ő ugyanígy érez velem kapcsolatban. Én vonszolom ki a sikítva hisztiző kölyköket a boltból, én szervezem a programjaikat, én tudom, hogy aktuálisan melyik a kedvenc játékuk, színük, tévéműsoruk, ruhadarabjuk. Én készítem a kajájukat, és én hallgatom folyton, hogy mi a bajuk vele. És persze én törlöm ki a feneküket is.

Egyikünknek sem – vagy mindkettőnknek – jár az énidő, azt gondolom. Ugyanakkor, bár egyre több a háztartásbeli apuka, és a dolgozó, fő kereső anyuka (mint Emily), az „anya” fogalmát még mindig a nem határozza meg egyedül. Mi, Emily-vel ezen már rég túl vagyunk. Én nyírom ki a házban a pókokat, meg a többi rovart, Emily pedig a füvet nyírja. Emily mos. Én ültetek virágokat. Általában én vagyok a fenegyerek, míg Emily az óvatosabb. Nekem kell több segget kitörölnöm, én kapom a több ölelést, és a reggelit is én szeretném minden reggel az ágyba kapni.

Na de mit adhat nekünk az apák napja?

Habár nem hiszek benne, hogy a fiainknak szükségük van apára is, mivel két szerető, és felelősségteljes szülőjük van, ugyanakkor értem, hogy mit jelent nekik, hogy nincs apjuk. Időnként megkérdezik, hogy nem bánom-e, hogy a gyerekeim az iskolában apák napi ajándékokat is készítenek, de szerintem nincs ezzel semmi baj. A fiaim egy nap maguk is apák lesznek, és azt akarom, hogy tudják, hogy az apák is megérdemlik az ünneplést. Habár nekik pont nincs egy sem, és akkor mi van? A fiúk odaadják az ajándékukat a nagypapáiknak, és kész.

Szoktunk együtt lógni a környékbeli apukákkal, akik a munkájukat és az életüket, ahogyan én is, a gyerekek időbeosztása köré szervezték, ők lettek a fő gondozóik. Iskola után a parkban, vagy a játszótéren ugyanúgy uzsonnázunk, becsatoljuk a biciklis sisakokat, mondogatjuk a kölyköknek, hogy vigyázzanak azzal a bottal, ápoljuk a sebeiket (amikor mégsem vigyáznak eléggé a bottal). Igazából nem sok különbség van köztük, és köztem.

Szoktam figyelni ezeket az apukákat, mit tudnak ők adni a gyereküknek, amit én nem tudok a sajátjainknak? Oké, az apák erősebbek. Jobban fel tudják dobálni a gyereküket a levegőbe, meg magasabb faágakra tudják őket feltenni. A mélyebb hangjuk valahogy hatásosabban szól, amikor fegyelmezésről van szó. Nagyjából ennyi. Egyszerűen lenyűgöz, hogy ezek a férfiak, a gyerekeik elsődleges gondozói (engem a háztartásbeli anyám nevelt) ugyanazt tudják adni a kölyküknek, amit én: szeretetet, figyelmet, stabilitást… és kaját.

shutterstock 505692337

Oké, elismerem, néha a kelleténél kicsit jobban szeretnék hasonlítani ezekre az erős apákra. Egyszer, az egyik családi nyaraláskor leugrottam egy jó magas vízesés tetejéről. Meg akartam mutatni a fiúknak, hogy ugyanolyan bátor és menő vagyok, amilyennek az apákat képzelem. Később Emily, nem túl finoman rámutatott, hogy nem bátor vagyok, hanem idióta és elővigyázatlan. Konkrétan könnyekben tört ki. Miért? Mert ő egy nagyszerű, megfontolt szülő, aki aggódik a gyerekei másik szülőjéért.

A szabályok képlékenyek

Egy csomó módon lehet valaki jó szülő. Amikor én gyerek voltam, apám volt a családfenntartó. Nem csinált nekem ebédet, és nem foglalkozott a hisztimmel. Akkoriban gőze sem volt, hogy mi lelt, amikor kontrollálhatatlanul üvöltöttem, most viszont már próbál megismerni, és ez ajándék. A szülő, aki részt vesz a gyereke életében, bármilyen nemű, és bármelyik életkorban tegye is ezt, ajándék.

Az apák napját is meg szoktuk ünnepelni. A családunkban van egy csomó nagyszerű apa. És főként: az apák napja egy jó lehetőség, hogy hálát mondjunk a szerető, jelenlévő szülőknek. Akár neked van, akár te vagy az, vagy ismersz egyet. Szuper alkalom együtt lenni, sütögetni a kertben, és hozzá sört inni. A vízesésről leugrástól azt hiszem, eltekinthetünk.

Blogmustra