Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Nem szeretjük az erős negatív érzelmeket, pedig fontos, hogy a gyerek ezeket átélje, és hogy megértő fülekre találjon. Ha ezt a pár mondatot megjegyzed, akkor legközelebb biztosan nem lősz mellé, amikor a gyereked kiborul.
Utállak! Nem szeretlek! Buta vagyok! Heves érzelmek, amiket szülőként nem esik jól hallani, akár ránk, akár a testvérére, akár magára mondja a gyerek. Az ösztönös reakció ilyenkor általában az, hogy megpróbáljuk csitítani azzal, hogy letagadjuk és elbagatellizáljuk az érzéseit: “Dehogy vagy buta!” vagy “Ezt nem gondolod komolyan”. Sokan pedig ezt még megtetézik azzal, hogy úgy próbálják megoldani a helyzetet, hogy nem is értik pontosan, mi történt, írja Peter Herbst pszichológus a Jersey Journalban.
Ezek a szülői hibák teljesen érthetők, hiszen a szülő megijed az érzelmi kitöréstől. Viszont ezzel megakadályozzuk, hogy elmondja, amire gondol vagy amit érez, és nem engedjük, hogy egyedül oldja meg a problémát.
Sokkal jobb reakció, ha biztosítjuk a gyereket arról, hogy elfogadjuk az érzéseit, és engedjük, hogy átélje őket. Mondhatjuk például, hogy: “Látom, nagyon dühös/csalódott/szomorú vagy”. Ebből a gyerek tudja, hogy megértjük, mit érez, ha pedig tévednénk, akkor van esélye arra, hogy kijavítson.
A következő lépés, hogy lehetőséget teremtünk rá, hogy pontosan kifejezze, mi játszódik le benne. Kérdezzük meg tőle, hogy mi történt, miért érez úgy, ahogy? Ahogy a történet kibontakozik, elismerhetjük, hogy miért érzi rosszul magát, vagy éppen rávilágíthatunk egy új nézőpontra. Például mondhatjuk azt: “Értem, hogy miért vagy dühös, de én másképp látom ezt a dolgot.”
Onnantól, hogy elismerjük és elfogadjuk az érzéseit, már sokkal könnyebb dolgunk lesz. Megkérdezhetjük tőle: “Mit szeretnél tenni ennek érdekében?” vagy “Segíthetek neked valamiben?”
Persze éles helyzetben hajlamosak vagyunk elfelejteni ezeket a sablonszövegeket, de emlékeztetőként felírhatjuk magunknak egy papírra, és kitehetjük a hűtőre. Legközelebb pedig csak rá kell pillantani, és rögtön eszünkbe jut majd, hogy a tagadás helyett inkább az empátiát érdemes ilyenkor választani.
