A bántalmazott gyerekből bántalmazó szülő lesz

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Néhány évtizede egy atyai pofon vagy egy fenékre csapás még elfogadottnak számított, de ma már tudjuk, hogy az erőszak nem jó stratégia a gyereknevelésben. Akit viszont gyerekként a szülei bántottak, annak nagyon nehéz ezt a mintát levedleni, és szülőként másként viselkedni.

A durva fizikai és verbális büntetések nemcsak hatástalanok, de életre szóló károkat okoznak a gyerekekben, ezt már több vizsgálat is kimutatta. Ennek ellenére nagyon sokan továbbra is alkalmazzák, egy 2013-as felmérés szerint például az amerikai szülők kétharmada már ütötte meg a gyerekét. De mit tehetsz, hogy levesd a rossz szülői mintát? 

A Washingtoni Egyetem vizsgálata szerint a bántalmazott gyerekekből sokszor bántalmazó szülő lesz, ezzel pedig sokan küzdenek, mert szeretnének megszabadulni ezektől a béklyóktól. Susan Newman szociálpszichológus szerint ez nem lehetetlen, ugyanakkor nincs könnyű dolguk. Bántalmazott szülőknek szóló tanácsait öt pontban foglalta össze a Washington Post hasábjain.

#1 Fogadd el a múltad!

Az első és talán legnehezebb lépés ahhoz, hogy ez a folyamat megtörjön, a saját bántalmazás felismerése és elfogadása. A fegyelmezés módja gyakran kulturális kérdés, és sokban függ attól, hogy hol és mikor nőtt fel valaki. Newman szerint az objektív visszatekintés a saját gyerekkorra kulcsfontosságú. “Felnőttként már képes vagy kellő távolságból visszatekinteni, és felismerni az ártalmas vagy fájdalmas pontokat, hogy ezt ne add tovább a gyerekednek” - mondja a kutató. Különösen fontosnak tartja, hogy az ember ellenálljon a “nem számít, belőlem is lett valaki” gondolatoknak, hogy ne kelljen megküzdenie a múlttal. “A rossz érzések azonban nem fognak megszűnni, csak másként öltenek testet.”

#2 Ismerd fel a kockázatot!

A gyerekkori trauma okozta sérülések gyakran súlyosabbak, mint gondoljuk. A Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem kutatói megállapították, hogy a tartós bántalmazás olyan komoly sérüléseket okoz, hogy később az agy már másképp reagál a stresszre. Mindenki, aki küzdött már egy dackorszakban lévő gyerekkel, pontosan tudja, hogy a 2-4 éves kor közötti időszak milyen sok feszült helyzettel jár. Egy eltúlzott reakció egy ilyen szituációban könnyen a gyerek bántalmazásához vezethet. Lehet, hogy nem fizikailag, hanem verbálisan, de a gyerek önbecsülésének lerombolása és nyilvános megalázása is komoly trauma lehet. Ennek elkerülése érdekében Newman szerint szakértő segítségre van szükség, de ugyanolyan fontos, hogy az erre hajlamos ember a házastársával vagy barátaival beszéljen erről, mert ez enyhíti a feszültséget, és segít más megoldást találni.

#3 Állíts határokat!

Ne hagyd, hogy a szüleid felnőttként is befolyásoljanak! A Cambridge-i Egyetem vizsgálatai szerint a bántalmazott gyerekek általában felnőttként is tartják a kapcsolatot a szüleikkel. A nagyszülők jelenléte pozitív hatással lehet az unokára, egészen addig, amíg tiszteletben tartják a felnőtt gyerekük szabályait. Ha itt gondok vannak, akkor tudatosítani kell bennük, hogy nekik már megvolt a lehetőségük a gyereknevelésre, most pedig rajtad a sor. “Légy határozott, mert most te vagy a szülő, és te vagy a legmeghatározóbb példakép a gyereked számára” - mondja Newman. Ha a nagyszülők nem képesek ezt tiszteletben tartani, akkor a pszichológus szerint érdemes átértékelni a kapcsolatot.

#4 Ünnepeld meg a sikereket!

A gyereknevelés még a legideálisabb körülmények között is tele van kihívásokkal, hát még ha több évtizednyi rossz példát szeretnénk elkerülni és megváltoztatni! A sikeres változások ünneplése erősíti a kötődést a gyerekkel, és segít begyógyítani a régi sebeket. Newman szerint fontos, hogy elismerjük: “Keményen megpróbáltam, követtem az ösztöneimet és az érzéseimet, és sikerrel jártam.” Légy büszke arra, hogy más úton jársz!

#5 Tartsd a célt szem előtt!

Tökéletes szülő nincs, mindenki követ el hibákat, de nem mindegyik hat ki rájuk hosszú távon. Mégis nehéz úgy döntéseket hozni, ha attól rettegsz, hogy a saját tapasztalataid hogyan befolyásolnak, és hogyan hatnak ki a gyerekedre. Ha elbizonytalanodsz, lépj egyet hátra, és gondold át, hogy mit is szeretnél elérni. “Ha megkérdezed magadtól, hogy ‘Miért kiabálok a gyerekemmel?’ vagy ‘Miért akarom megütni?’, rájössz, hogy nem tudsz válaszolni. Itt kezdődik a változás” - mondja Newman.

Varga Orsolya Molnár
Varga Orsolya Molnár
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.