Lehet, hogy a hasfájósság a babák migrénje

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Migrénes anyák gyerekei sokkal gyakrabban lesznek hasfájósak, sőt, a zajokra, szagokra is hiperérzékenyek ezek a babák. Lehet, hogy a hasfájósság valójában egyfajta migrén.

A csecsemőkori hasfájás rémes dolog, én már csak tudom, kettőből kettő hasfájós volt. A dolog lényege, hogy az amúgy egészséges baba sír, nem tudjuk, miért. A tudomány se tudja, miért, és ellenszere sincs igazán, de legalább úgy háromhónapos kor körül elmúlik magától.

Fotó: Shutterstock

Egy friss kutatás most a migrénnel hozza összefüggésbe a dolgot: a migrénes anyák babái ugyanis gyakrabban hasfájósak, a hasfájós babák pedig érzékenyebbek a környezeti ingerekre. Vagyis lehet, hogy az úgynevezett hasfájósság valójában a babák migrénje.

Migrénes anyák és hasfájós bébik

A több mint ezer szülőt vizsgáló kutatás szerint a migrénben szenvedő anyáknak sokkal, 50 százalékkal több esélye volt arra, hogy babájuk hasfájós legyen, mint nem-migrénes kortársaiknak. Ráadásul minél gyakrabban fájt a fejük szegény anyáknak, annál nagyobb volt a babánál a hasfájás esélye: a havi 15 migrénes naptól szenvedő anyák esetében a hasfájósság kockázata már duplája volt a nem fejfájósokéhoz viszonyítva.

Az apák esetében nem találtak összefüggést, azaz a migrénes apák gyerekei nem lettek nagyobb valószínűséggel hasfájósak.

Emellett úgy tűnik, hogy a hasfájós babáknál ún. szenzoros hiperszenzitivitás, azaz érzékszervi túlérzékenység is megfigyelhető: ezek a babák érzékenyebbek az erős fényre, hangos zajokra, erős szagokra - amely tünet a migrénnek is jellegzetessége.

Asszonyom, készüljön fel pár álmatlan éjszakára

Ez azért érdekes, mert így a migrénben szenvedő terhes nőket fel lehet világosítani, és fel lehet készíteni arra, hogy babájuk lehet, hogy hasfájós lesz (bár nem biztos). Már a terhesség alatt el lehetne nekik magyarázni, mi a hasfájósság, meddig tart és hogyan lehet legkönnyebben átvészelni – bevásárolhatnak hordozókendőből és feltankolhatnak a többnyire amúgy hatástalan hasfájás elleni cseppekből, meg tábla csokikból (anyának).

Fotó: Shutterstock

Na jó, csak viccelünk, mindenesetre tényleg van értelme annak, hogy valaki előre felkészítse az embert a dologra, esetleg elmagyarázza, hogy nem az anya hibája, amiért magából kikelve üvölt a bébi minden áldott este. És persze arra, hogy nyugi, pár hét és kinövi.

A hasfájás a babák migrénje?

A migrén és a hasfájósság között más kapcsolat is van: a hasfájós babák nagyobb eséllyel lesznek kamaszkorukban migrénesek.

Mindez ad némi plusz információt a hasfájósság jelenségének megértéséhez, amit több évtizedes kutatás után sem sikerült pontosan megfejteni. Definíció szerint akkor beszélünk hasfájósságról, ha a 0-3 hónapos csecsemő legalább napi 3 órát sír legalább heti 3 napon, minden szemmel látható ok nélkül.

A fények, a hangok, az árnyak

A migrén és a hasfájósság nem csak abban hasonlít egymásra, hogy az illetőnek szemlátomást fáj valamije, és ez a fájdalom konkrét ideig tart, aztán elmúlik. További hasonlóság az előbb már említett hiperérzékenység, vagyis az, hogy az embert, legyen migrénes felnőtt vagy hasfájós bébi, iszonyúan zavarják az erős zajok és szagok. A kutatók szerint ez genetikai, azaz örökletes tényezőknek köszönhető: a migrénes géneket öröklő babák hiperérzékenyek és hasfájósak.

A kutatók ehhez azt mérték fel, a szülők szerint milyen ingerekre kezdett el sírni a baba és mitől hagyta abba. Az öt felmért tényező a következő volt: hangos zaj, erős szag, erős fény, fogdosás (pl. pelenkacsere), határozott ringatás/hintáztatás. A hasfájós babák a zajoktól és a szagoktól gyakrabban borultak ki.

A kutatók azt is vizsgálták, mivel lehet megnyugtatni a babákat, azaz van-e valami, ami a hasfájós babáknak különösen jót tesz. Ilyen nincs: a hasfájós és a nemhasfájós babákat ugyanazokkal a módszerekkel lehetett megvigasztalni, ezek pedig a szokásosak. Szoptatás, ringatás, fehér zaj. A hasfájós (és ezek szerint a simán csak síró) baba megvigasztalásáról itt írtunk részletesebben!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Puskás Pálma
Puskás Pálma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.