Öt jó számítógépes játék kamaszlányoknak

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Összegyűjtöttem, mik a 13 éves lányom kedvencei, amelyekkel gond nélkül játszhat

Azoknak az anyáknak a táborát erősítem, akik nem tiltakoznak kézzel-lábbal a PC- és netes játékok ellen, hanem igyekszenek megtalálni a közös nevezőt a videójáték-rajongó gyerekkel. Vagyis bizonyos korlátok között, de játszhat a kölyök: esetünkben ez azt jelenti, hogy heti három alkalommal (péntek, szombat, vasárnap) egy-egy órát, általam is csekkolt vagy tesztelt játékkal. 

A teljesség igénye nélkül összegyűjtöttem, mik a 13 éves lányom kedvencei, mindemellett pedig további ötleteket várok, mik azok a PC és online játékok, amiket gond nélkül adhatok egy kamasz kezébe. 

The Sims

A The Sims egy stratégiai videójáték, ami nem kifejezetten lányos, sőt, igazából minden korosztálynak és nemnek szórakoztató lehet. Ha engedném, a lányom non-stop tudna vele játszani, és bár a nehézségi fokok miatt ez olykor nem egyszerű, van egy könnyű, kreativitást tesztelő arca is: a gyereknek a házépítés, berendezés és a dekorálás a kedvenc része, de rengeteget tud szöszölni a családtervezéssel is. Legtöbbször a mi családunkat formálja meg, rendkívül alaposan, kihangsúlyozva a legapróbb részleteket is. 

Csábításból jeles

A francia gyártású netes randijátékot először némi fenntartással kezeltem, a játékismertetőből ugyanis nem lehet arra következtetni, hogy 13 éves lányoknak való lenne. Mint kiderült, a "Csábítsd el a pasikat!" tartalmú útmutatók nem szólnak többről, mint középiskolás srácok közti beszélgetésekről, amit maga a játékos alakíthat, a hozzá leginkább közelebb álló stílusban.

A játék közben a lányok butikban vásárolhatnak maguknak randihoz illő ruhákat, cipőket és kiegészítőket, a megszerzett ajándéktárgyakkal pedig dekorálhatják a szobájukat. A gimiben a főszereplő akciópontokkal tud közlekedni, amikből pillanatok alatt ki lehet fogyni, és várni arra, hogy másnap ismét kapjon valamennyit a rendszertől. Vagyis, ha a zsebpénzét nem telefonon keresztül megvásárolható akciópontokra költi a gyerek, akkor hónapokig is eltart a játék, napi 5-10 percekre osztva. 

Minecraft

Ez sem egy kifejezetten lányos PC, de kezdő játékosoknak teljesen tökéletes. A Minecraft bányavilága kockákból áll, melyek fölött a játék teljes szabadságot ad, vagyis azt tesz a játékos, amit akar. A blokkokat ki lehet ütni, el lehet tenni és később felhasználni bármilyen házhoz, kastélyhoz, mechanikához. Ha épp nincs kedv az építkezéshez, akkor el lehet menni katakombákat felkutatni, vagy éjjel szörnyeket ölni, közben pedig figyelni arra, hogy a karakter mennyire éhes, mert akkor vadászni is kell. A játékot lehet multiban is tolni, akkor az igazi a játékélmény. 

Divatsuli 

Ez a játék nem csak azoknak a kamaszlányoknak nyújt remek szórakozást, akik érdeklődnek a divattervező szakma iránt vagy modellkarrieren gondolkoznak, hanem mindenkinek, akiket izgat az aktuális divat. A Divatsuliban egy divattervező-szakos lány, Carole bőrébe lehet bújni, és a játékos mindenféle kaland részesévé válik a divat és a kifutók világában. A cél a divattervezői diploma megszerzése. 

FEZ

Ismerősöktől annyi jót hallottunk már erről, hogy - bár egyelőre még nem próbáltuk ki - a Youtube-on már meglestük, miről is van szó. Ez egy csodaszép pixeles grafikájú, 2D-s világban játszódó játék, aminek főszereplője a cuki Gomez. Az alapkoncepció az ő kalandozása a világban, aminek során össze kell gyűjtenie 32 kis kockát és megoldania egy halom feladványt.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.