Jó gyerekkönyvet szeretne? Itt van tíz!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A "Szívünk rajta" lista segít a szülőnek, hogy milyen korban, élethelyzetben és érdeklődéshez melyik művet válassza.

A Bookline és a UNICEF Magyarország gondolt egyet, és úgy döntött: negyedévente „Szívünk rajta" elnevezéssel ajánlólistával rukkol elő. Ez mit takar? A rajta található könyvek segítenek kiválasztani a szülőknek azt, amik a gyerek korának, élethelyzetének és érdeklődésének leginkább megfelel. Mivel itt az év vége, összesítették a szakmai bizottság által idén legtöbb szavazatot kapott könyveket. A 10 mű a program négy kategóriájából került ki – ezek leírását megtalálja itt alább és azt is, hogy melyikből mit választottak ki.

„Segít neki" kategória

Ebben a kategóriában azokat a kiemelkedő könyveket díjazzák, melyek segítenek megérteni a gyerekek számára a különleges vagy nehéz élethelyzeteket. Például ha a szülők válnak, ha testvér születik, vagy ha egy szerettünket elveszítjük. "Szeretjük ezeket a könyveket, mert nem didaktikusak, mert úgy segítenek, hogy szinte észre sem veszi a gyerek. S mert a szülőt legalább annyira segítik, mint a gyereket" - szól az indoklás.

Janikovszky Éva – Kire ütött ez a gyerek és Már iskolás vagyok,

Tóth Krisztina – Anyát megoperálták

„Mesél" kategória

Olyan könyvek kaphatnak matricát ebben a kategóriában, amelyeket egyedi, különleges módon írtak meg, illusztráltak, és ezért olyan élményt nyújtanak, ami gyereknek, felnőttnek egyaránt életre szóló, meghatározó élményt jelenthet.

"Szeretjük ezeket a könyveket, mert saját képzeletünk határait feszegetik, és olyan világokba vezetnek minket, amiknek létezését korábban még csak nem is sejtettük."

Neil Gailmain – Szerencsére a tej,

Erich Kästner – A két Lotti,

Böszörményi Gyula – Gergő és az álomfogók,

Csukás István – A civakodó cipőikrek

„Fejleszt" kategória

Ide kerülnek azok a kiadványok, amelyek az olvasást, a készségeket, a szókincset, a speciális nevelési igényt és egyéb készségeket támogatják.

"Szeretjük ezeket a könyveket, mert hisszük, hogy az olvasás erre is jó. A rigmusok és mondókák előkészítik az olvasást, vannak versek, amik segítik a diszlexiás gyerekeket, vannak könyvek, amik intenzíven támogatják a szókincs fejlődését."

Vörös István és Lackfi János – Apám kakasa,

Varró Dániel – Akinek a kedve dacos

„Segít neked" kategória

Hogyan neveld jól a gyereked? Hogyan reagálj jól a gyerek szükségletére? Nem könnyű, de egy jó könyv segíthet megérteni mi zajlik bennünk, és mi zajlik a gyerek és a szülő között. Szülőnek lenni - bármennyire szeretjük is a gyerekünket -, nem csak móka és kacagás. Ráadásul a szülőség tanulható: ide azok a könyvek kerülnek, amiket ezért szeretett a zsűri.

Kádár Annamária – Mesepszichológia 2.

Három könyv a tízből.
Fotó: bookline.hu

Változások a programban

A „Szívünk rajta” szervezői, a Bookline és az UNICEF Magyarország csapata változásokat tervez a programban, mivel azt tapasztalták, hogy az utóbbi években egyre több bátor, szókimondó, időnként provokáló kamaszkönyv jelenik meg. A tervek szerint a rendszer részévé szeretnék tenni a kamaszkönyvek értékelését is.

A változtatás oka, hogy míg korábban csak suttogva beszéltek a tizenévesek egymás között rákról, iskolai erőszakról, elhanyagolásról, alkoholizmusról vagy éppen a gyerekrablásról, mostanra a kiadók nemzetközi és magyar szinten is, egyre több olyan könyvet jelentetnek meg, amelyek tabudöntők, és amiknek segítségével a kamaszok beszélgethetnek, magukra ismerhetnek, segítséget kaphatnak az önkeresésükben, az őket körülvevő világ megértésében.

A korosztályi bővítéssel természetesen nem csak az a cél, hogy a gyerekek ilyen „nehéz" könyveket olvassanak. A humoros, szórakoztató történeteknek is nagyon komoly létjogosultsága van. Főleg ha a tinédzserek nyelvén szól, és valódi alternatívát jelent számukra az internettel, plázázással vagy a tévézéssel szemben. A „Szívünk rajta" programban a gyerekkönyvek mellett 2016-ban már a kamasz irodalom legjavát is megtalálhatják majd az érdeklődők.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.