Táborok, ahol végre rendesen lefárad a gyerek!

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Végre vége az egy-hétig-úszunk korszaknak, egyre több a sokféle, izgalmas sportot kínáló tábor, crossfittől az artistákig.

Úgy tűnik, a sporttáborok között az új trend az, hogy egyszerre minél több mozgásformát kínálnak a kölyköknek, vagyis az "egy hétig úszunk"-on túl is van élet végre! Habár a nyári szünet a szülők fizetett szabadságához, tűrőképességéhez és pénztárcájához képest is meglehetősen hosszú, abban azért általában mindenki egyetért, hogy szükségük van a gyerekeknek a gondtalan pihenésre, lazulásra. Sőt, ha jól belegondolunk, meg is érdemlik az egész éves tanulás után.

Mozgékonyabb kölyköknek ilyenkor nyár elején már kínszenvedés fegyelmezetten ülni az iskolapadban, vagyis nagyjából ebben az időszakban tűnik mindenki számára a legjobb ötletnek, hogy benevezzenek valami izgalmasnak tűnő sporttáborba. Különösen akkor, ha ezek többféle sportágat is kínálnak a gyerekeknek, sőt némelyik még extrémsportokat is. 

Gondolták volna, hogy létezik például artista tábor? A világhírű Rippel Testvérek akadémiája Martfűn tart tíznapos kalandtábort hétéves kortól. Felső korhatár nincs, ha mondjuk, úgy gondolja, hogy éppen ideje lenne megtanulni trapézon szaltózni, akkor nyugodtan menjen el ön is, az (alibi)gyerekével együtt. Weblapjukon azt ígérik, hogy „biztonságos körülmények között, kiváló szakemberektől lehet elsajátítani az artista szakma és a cirkusz világának tudományát”, de lesz például a szokásos strandolás, játékos vetélkedők, tábortűz, vagyis minden, ami nem hiányozhat egyetlen nyári táborból sem. A 10 napos esemény ára borsos, 65 ezer forint, az ellátás azonban négycsillagos. A tábor végén pedig bemutatják, hogy mit tanultak, lesz ám csodálkozás. 

Ha ennyire azért nem munkál a kalandvágy a gyerekében, de szívesen látná őt a változatosság kedvéért egyszer jól lefáradva, és lehetőleg még a fővárost sem hagynák el, akkor érdemes az edzőtermek kínálatát végigböngészni. A BSK Crossfight gyerektáborban például azt ígérik az általános iskolás-korúaknak, hogy az edzések során nemcsak az erőt és az állóképességet javítják, de a gyerek testtudatát, mozgáskoordinációját, egyensúlyát és önbizalmát is erősítik. A táborban TRX, crossfit, saját testsúlyos gyakorlatok, emellett gerinctorna és aerobic is lesz, sőt, délután négytől ötig, mielőtt hazahozzák a gyereket, a szülők is ingyen edzhetnek egy jót. Az egyhetes program ára 26 ezer forint, de a tesóknak már kedvezmény jár.  

Kimondottan az izgalmas szabadtéri sportokra és játékokra megy rá a törökbálinti Extrémkaland sporttábor. Lesz lovaglás, íjászat, GPS-es tájékozódás és kincskeresés az erdőben, kirándulás és lézerjáték, emellett naponta tartanak úszásoktatást, és lesznek vetélkedők, labdajátékok is. Ezt a napközis tábort szintén a 6-14 éves korosztálynak ajánlják, ára 31 ezer forint napi háromszori étkezéssel, és szintén van tesókedvezmény.

Aki pedig nem hisz a napközis táborokban, mert úgy lehet csak igazán felvenni a tempót, ha nem zökkentjük ki a gyereket minden délután, annak itt egy szintén jó sok mozgásformát felvonultató tábor. A bogácsi Izgő-mozgó sporttáborban lehet röplabdázni, tollasozni, ping-pongozni, de lesz lövészet légpuskával, íjászat, és természetesen foci, strandolás és kalandpark is. És persze esténként az obligát diszkó, karaoke-party, tábortűz, gitáros daltanulás, szóval full tábori hangulat.

További táborokat pedig ezen az oldalon kereshet, ahol a gyerek korára, a tábor típusára, árára és helyszínére is szűrhet.  

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Belső Noémi Olga
Belső Noémi Olga
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezt teszik veled a reelsek és az állandó görgetés

A rövid videók görgetése komoly problémákat is okozhat hosszabb távon. Bár jó érzést ad maga az elfoglaltság, az önértékelésre, a koncentrációra és a kognitív képességekre negatívan hathat. Leszokni azonban nem könnyű róla, hiszen az agy jutalmazórendszerét aktiválja.

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.