Először összegezték a kötelező 50 órás közszolgálat rendszerének tapasztalatait. A kamaszok szűk fele szerint időpocsékolás az egész.
2016 után már csak azok a diákok kezdhetik meg az érettségi vizsgát, akik teljesítettek 50 óra Iskolai Közösségi Szolgálatot (IKSZ). Ez a harmadik tanév, amelyben önkénteskednek a középiskolások, a tapasztalatokról tavaly november óta készítenek egy átfogó felmérést, melynek részeredményeit Bodó Márton, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet tudományos munkatársa ismertette egy konferencián.
A középiskolások kötelező önkéntes munkájának kettős célja van: az egyik, hogy a diák anyagi érdektől függetlenül szolgálja a helyi közössége javát, a másik pedig, hogy a megszerzett tapasztalatból, élményből tanuljon is.
Elméletileg számos különböző tevékenység közül választhatnak, részt vehetnek például sportesemények szervezésében, segíthetnek időseknek, van, ahol állatmenhelyen dolgozhatnak, vagy régészeti feltárásban vehetnek részt, sőt akár környezet- vagy katasztrófavédelmi feladatokat is elláthatnak. Vannak persze kevésbé fantáziadús feladatok is: például az iskola vagy a tanterem felújítása, állagmegóvása, adventi vásárra ajándék készítése, vagy vándorkiállítás szervezése.
Ami elég jól hangzik, végül is elvégzendő munka mindenhol akad, a segítség mindig jól jön, és jó esetben a lehetőségek éppen egybevágnak a diákok érdeklődési körével, elképzeléseivel, ambícióival.
A felmérés tanulsága szerint azonban csak a középiskolák felében sikerül a diák saját döntése szerint abszolválni a kötelező 50 órát, az intézmények másik felében nem szólhatnak bele a tanulók, hogy hol, mikor, mit dolgoznak, és mennyi időt szeretnének rászánni a közösségi munkára.
- A diákok 40 százaléka ennek megfelelően fölösleges időpocsékolásnak tartja ezt az egészet (teljes mértékben 6%, jellemzően 34%),
- igaz, hatvan százalékuk ezzel a megállapítással nem, vagy egyáltalán nem ért egyet.
Csak zárójelben jegyezzük meg, lehet, hogy a fanyalgást éppen az okozza, hogy sok helyen „ez van, ezt kell szeretni” alapon osztják a feladatokat, és lehet, hogy az a gyerek, aki egyáltalán nem szeretne szemetet gyűjteni az árokparton, a helyi állatmenhelyen már lelkesen mosogatná el a szomorú szemű kutyák táljait – csak nincs rá lehetősége. (A diákok hozzáállását az iskolák koordinátor tanárai ítélték meg a felmérésben).
- A tanulók nyolcvan százaléka szerint az iskolai közösségi szolgálat nem más, mint egy teljesítendő kötelezettség.
- Ennek ellenére az iskolák 69 százalékában a diákok alapvetően érdeklődnek az önkéntes szolgálat iránt, és hasonló arányban foglalkoztatják a gyerekeket az így megszerzett tapasztalatok is.
Ugyanakkor meg kell említeni, hogy a felmérés szerint az iskolák a fogadóhelyeket 91 százalékban kimondottan a diákok ajánlása szerint választotta ki, ennél kisebb súllyal nyomott a latban a szülők, a koordinátorok vagy a pedagógusok ajánlása.
Azért van meggyőző lelkesedés is
Beszéltünk a kutatás vezetőjével, Bodó Mártonnal, aki határozottan és meggyőzően lelkes volt az iskolai közösségi szolgálatot illetően. Elmondta, ez még csak a harmadik év, hogy közösségi szolgálatot szerveznek az iskolák, ezért természetesen vannak még gyerekbetegségek, amelyeket ennek a felmérésnek a tanulságai alapján is korrigálhatnak majd, illetve a tapasztalatok feldolgozása is sokat segíthet. A szakember azt mondta, a cél az, hogy egy rugalmas rendszerben a diákok valóban hasznos segítő tevékenységet tudjanak végezni, ami segíti a személyiségük, a jellemük fejlődését.
A tapasztalat az, hogy az eleinte fanyalgó gyerekek is belelkesülnek, amikor látják, hogy igazán jó és hasznos, amit csinálnak. Ebben persze kell a koordinátorok, a pedagógusok hatékony közreműködése, terelgetése is, hiszen nem biztos, hogy valóban az a feladat szolgálja a diák személyiségfejlődését, amihez kedve van. De az is előfordulhat, hogy kiderül egy feladatról, hogy egyáltalán nem fekszik a diáknak, akkor pedig segíteni kell abban, hogy másikat, testhezállóbbat találjon.
Bodó Márton szerint az félreértés, hogy ha az iskola pedagógiai programjában rögzítik az 50 óra teljesítésének a feltételeit (vagyis a gyerek nincs döntéshelyzetben), az csökkenti a tanulók motiváltságát. Ez ugyanis nem jelenti automatikusan azt, hogy a diák nem választhat, csak annyit, hogy az iskola arculatához illesztetten határozzák meg, hogy mely területeken tevékenykedhetnek, illetve mely fogadó szervezeteket ajánlják nekik, ahol biztosítottak a hatékony közösségi munka feltételei. A diákok szerinte választhatnak a feladatok közül, nyilván lakóhely- és intézményfüggő, hogy ez a választék mennyire széles spektrumot ölel fel.
Jelenleg azonban még van mit csiszolni a rendszeren, az eredeti, azóta ugyan megváltoztatott ajánlás ellenére az iskolák több mint felében még a 12. évfolyamosoknak is marad ledolgozandó óra, amiért 78 százalékban a diákok motiválatlansága, érdektelensége a felelős, 37 százalékban pedig a leterheltségük. Ez pedig semmiképpen sem lesz jobb az érettségi előtti hónapokban, csak rosszabb – hacsak nem állnak be nyáron is szolgálni.
