Hét lelkes szülő is "digitalizálhat" egy iskolát
Egy állami iskola, hét lelkes szülő, egy segítőkész igazgató, lelkes tanári kar, és ősztől a tárgyak jó részét már digitálisan tanulhatják a gyerekek.
Egy állami iskola, hét lelkes szülő, egy segítőkész igazgató, lelkes tanári kar, és ősztől a tárgyak jó részét már digitálisan tanulhatják a gyerekek.
A mesterséges intelligenciától, ami előre jelzi, a diák mikor fog megakadni a feladatban, a személyre szabott tanárig. Betekintés az oktatás jövőjébe
Ádámék gyerekei nem járnak iskolába, nem is magántanulók. Ők szabadontanulók, vagyis unschoolerek. De hogy is megy ez? Elmagyarázzák.
Fejleszteni például nem fogják ezentúl, és meg sem próbálják kideríteni, hogy miben tehetséges, mivel kompenzálhatná a hátrányát. Gimnáziumról, továbbtanulásról ne is álmodjon, de jó munkásember még lehet belőle.
Nem szeretek olvasni - mondta a gyerek, aki minden este olvas. Kiderült, az "olvasni" számára az olvasókönyvet jelenti, amit rémesen unalmasnak talál.
Először összegezték a kötelező 50 órás közszolgálat rendszerének tapasztalatait. A kamaszok szűk fele szerint időpocsékolás az egész.
Évente mérik, hogyan alakul az informatikai eszközök iskolafejlesztő célú használata. Az államosítás óta folyamatos, és gyors a hanyatlás.
A 18 éves fiú három éven át gondoskodott arról, hogy izombeteg barátja egy napot se hiányozzon a suliból.
A vallási nevelést nagyobb sikerrel viszik keresztül, mint harminc éve a politikait. Mi nem lettünk kommunisták, a gyerek viszont megtért. Jé!
Bognár Amália webes kincskereséssel és fejtörőkkel tanítja az irodalmat, történelmet, digitális óráit imádják a diákok.
Semmi értelme agyatlanul újra- és újraolvasni a tananyagot, ennél sokkal érdekesebb és hatékonyabb módjai vannak a tanulásnak.
Még a problémás gyerek teljesítménye is javul, ha barátságos és egyenrangú a tanár-szülő viszony. De nem tudjuk, hogy kéne ilyet fenntartani.