Hét lelkes szülő is "digitalizálhat" egy iskolát

A gyerekek okoseszközökön, digitális tananyagot tanulnak. A feladatokat saját tudásszintjük alapján kapják. A tanár azonnal látja, mi megy, és mi nem, sőt, a dolgozatjavítással sem kell bajlódnia. A mobilokat óra elején osztják ki, és óra végén szedik be. Úgy hangzik, mint valami magániskolás science fiction? Pedig nem az.

Ez egy állami (KLIK-es) iskola, ahol hét lelkes szülő gondolt egyet, és utánajárt, hogyan is lehetne megvalósítani a digitális oktatást. És azt találták, hogy alulról építkezve, piciben is meg lehet ezt csinálni. Egy segítőkész igazgató, egy lelkes tanári kar, és szeptembertől a tárgyak jó részét már digitálisan tanulhatják a gyerekek.

A hét szülő egyike, a négy gyerekes Máté Dániel mesélt arról, hogyan digitalizálták gyakorlatilag a semmiből a Lisznyai Utcai Általános Iskolát.

Hogyan kezdődött?

Azóta agyalok ezen az egészen, amióta láttam egy gyereket, aki játszott valami appon, egy digitális világtérkép, ahová fel tudod pakolni a dolgokat a térképre, városokat, folyókat, országokat, látod a távolságokat, egy csomó mindent kiír, hogy mennyi idő lenne Berlinből Párizsba autóval, meg repülővel, és ha odébb húznád, akkor mennyivel rövidülne, és úgy egy óra alatt megtanulta az összes európai fővárost, és azt, hogy nagyjából hol vannak.

Ehelyett szórakozik a gyerek a papíron a vaktérképpel, és a tanár meg nézegeti, hogy most mennyivel van odébb, mint ahol lennie kéne? Rácsúsztatja a saját papírját, ahol ki van lyukasztva Berlin? Egy vicc.

Május elején volt egy szülői fórum az iskolában, nem volt valami nagy tolongás, elmentünk erre összesen valami hét szülő. Arra volt meghirdetve, hogy a szülők mondják el, mit várnak az iskolától, mitől lehetne ez jobb. Az iskola helyet biztosít, de semmi mást, nem moderálja ezt a beszélgetést, csak adott egy kis helyet.

Ott mondtam, hogy kéne csinálni valamit ezzel az egész digitális pedagógiával, mert őrület, hogy itt papíron toszogatják a gyerekeket és azok is papíron csinálnak mindent. Erre mind a heten nagyon lelkesedtünk, úgyhogy mondtam, hogy írok erről az iskola vezetésének.

Mit írtál, és mit szóltak hozzá a tanárok?

Írtam a tanári karnak, kézről kézre járt, arról szólt, hogy van ez a digitális pedagógia. Ez jön, akármit csinálunk, ez itt lesz a nyakunkon, sőt, már rég itt kéne lennie. Még nincs, de előbb utóbb meglesz. Ez nem egy olyan dolog, aminek ellen kéne állni, sőt, pont az élére kellene állni.

Kiderült, hogy a tanári karban ezt meglepően sokan támogatják. Azt tudtuk, hogy van egy-két tanár, de hogy mennyire sokan, azt a csuda se gondolta volna.

Az nagyon fontos volt, és az első pillanattól kezdve ezt toltuk, hogy ez az iskola pont azzal a problémával küzd, mint szinte az összes általános iskola: negyedik után elviszik a legtehetségesebbeket, hatodik után elmegy a nagyobb hullám, és hetedik-nyolcadikra ott ragad a "maradék". Jönnek az összevonások, amit már mindenki utál. Ez a helyzet, ezzel kéne kezdeni valamit. Olyat, hogy az osztályok együtt maradhassanak, valami olyat mutatni, ami képes együtt tartani a csapatot. 

Honnan tudtátok, mi kell ehhez? Pénz, paripa, fegyver?

Először nem tudtuk. Azt kezdtem el tolni, hogy a mi volt negyedikes, leendő ötödikes osztályunk kezdjen ezzel valamit, mert ennyit láttam befuthatónak. Ez az osztály kapjon digitális képzést. Először megkérdeztük a szülőket, akik azt mondták, hogy vállalják az eszközbeszerzést, ha kell, de egyébként is vannak már a háztartásokban ilyen-olyan elfekvő tabletek, lehet, hogy az is elég. 

Akkor elkezdtünk keresni embert, és az IVSZ-nél  (Informatika Vállalkozások Szövetsége) találtunk olyat, aki ezzel foglalkozik, ajánlottak nekünk olyan szakembereket, akik nagyon profik az ilyen képzések meghonosításában, és leültünk velük beszélgetni, hogy ez mi.

Hamar kiderült, hogy szerintük nem szabad fordítva ülni a lovon, és óriási eszközbeszerzésekkel kezdeni, digitális tábla, óriási szoftverek, hétszentség. Lehet ezt szépen, alulról építkezve, "majd lesz valahogy" alapon csinálni. És ez már így nagyon vonzó volt.

Valami azért kell, nem?

Igen, de nem 40 millió forintot kellett összeszedni. Azt derült ki, hogy a gyerekek okostelefonokon nyugodtan bele tudnak vágni. Azok persze majd idővel be fognak telni, de ez még odébb lesz, addig van idő. Az egész elkezdhető digitális tábla nélkül, egy darab projektorral, egyetlen tanári laptoppal, ezeket nem kell hálózatba kötni. Kell persze hozzá internet, de nagyjából ennyi. Van rengeteg kész oktatási szoftver, ezek léteznek androidra is, iOS-re is, windowsra is.

Sávszélesség?

Az persze kell, de fontos, hogy Itt nem arról van szó, hogy az iskola permanensen szórja a free wifit. Minden órára külön be kell lépni, egy, az ahhoz az órához tartozó kóddal. Ezt is tudni kell. Igen, eleinte el fognak szöttyögni ezzel az első három-négy percben, de nem baj. 

Voltak ilyen aggodalmaim, hogy nem lesznek kompatibilisek a dolgok, meg nem mindenki tudja majd ezt rögtön. És mondták, hogy igen, ez is előfordulhat, de ez is része ennek a világnak, ezt is meg kell tanulni. Az, hogy egy gyerek az óra elején be tudja adni az aktuális órához tartozó kódot, az része a digitális írástudásnak. Meg kell tanulniuk a a saját eszközeiken minél flottabban és gyorsan megcsinálni, belépni egy wifire, csatlakozni, letölteni, amit éppen le kell tölteni. 

Akkor már nagyon fel voltam dobva.

De mennyi az annyi?

Erre többféle válasz is van. Amikor már tudtuk, hogy a mi osztályunk szülői benne voltak, elkezdtünk tárgyalni az iskolával, hogy mit és hogyan lehet csinálni. Ők azt mondták, hogy az iskola alapítványa beszáll a pedagógusok képzésébe. A mi osztályunkban az eszközigényt szülői összefogásból tudjuk állni, hogy egy tanári laptop legyen, meg egy projektor, mondjuk 300 ezer forint.

Akkor azt mondta az iskola, hogy ez így nekik nem jó. Egyrészt nagyobb az érdeklődés a tanárok részéről, másrészt milyen alapon zárunk ki más osztályokat ebből az egészből, és akkor elkezdődött egy felmérés a tanári karban, hogy kiket érdekelne egy ilyen képzés. Közben kértünk árajánlatot az IVSZ-es csapattól a képzésre.

Az iskolaigazgatónak volt egy nagyon fontos kikötése, hogy csak úgy lehet ilyen képzést csinálni az iskolában, ha a tanárok maguk is önrészt vállalnak belőle. Kell az elkötelezettséghez, ahhoz, hogy komolyan legyen véve. Enélkül ő – és az alapítvány – nem járul hozzá semmihez.  

És akkor, ilyen feltételekkel, hogy a tanároknak is 10 ezer forintot kellett erre szánniuk, 17 tanár jelentkezett. 

Akik mit csináltak?

Nem meglepő módon az iskolának gyalázatos a technikai ellátottsága, összesen két asztali gép működik a tanári szobában. Azzal kezdődött az egész, hogy az IVSZ-es oktatók csináltak egy felmérést, hogy kinek milyen eszköze és milyen digitális képzettsége van, hogy lássák, hogyan fognak tudni részt venni ebben nyáron.

Az derült ki, hogy a tanárok bő egyharmada "nokiás ember", régi, nemokos telefonnal kommunikál, és semmi köze ehhez az egész világhoz. Közülük is többen jelentkeztek, azt mondták, hogy ez a jövő, haladni kell. Az egész képzés úgy lett kitalálva, hogy velük is külön foglalkoznak. 

De amúgy is majdnem nulláról kell indulni, mert az okostelefonos tanárok is olyanok, mint mi átlagemberek általában, jelentős részük nem tölt le appokat, nem használja aktívan az okostelefon nyújtotta lehetőségeket. Interneten böngészik, ennyit csinál. A 17-ből ketten voltak, akik ennél "jobb" felhasználók. 

A képzés úgy néz ki, hogy júniusban volt egy napon 8 óra, egész nyáron egy közös Facebook csoport ahol a tanárok és az oktatóik távolról támogatva közösen dolgoznak, mindenféle feladatokat hajtanak végre. Ott töltik fel az oktatási programjaikat, ott osztják meg egymással, hogy miket találtak, ott óriási a pörgés, szuper az egész. Augusztusban még iskolakezdés előtt lesz még két nap, nagyon intenzíven. És az egész első félévben az IVSZ-es oktatók vállalták, hogy távoli szupporttal a szakmai felügyeletet ellátják. Folyamatos segítséget adnak, amíg az egész beindul.

Vannak félelmek?

Az is nagyon jópofa volt, hogy van az évfolyamunkon olyan család, ahol elvi okokból nincsenek otthon okoseszközök, sem internet. De ők is azt mondták, hogy benne vannak. Ennek nagyon fontos eleme az, hogy ezzel az egésszel együtt jön egy internet-biztonsági oktatás. Nem arról van szó, hogy megy ezerrel a free wifi, és mindenki szabadon tolja a Pokémon Go-t. 

Persze vannak nagyon nehezen megválaszolható kérdések. Például mi van akkor, ha a gyerek viszi haza a tabletjét, és azt mondja, hogy leckét csinál, de valójában egész mást csinál. Ezen minden szülő aggódik. Ezért lesz egy olyan szülői óra is a terveink szerint, amikor azt mondják el nekünk, hogy mikor függő valaki, és olyankor mi a teendő. Nem csak én aggódom, hanem minden szülő. Fontos hogy erre nagyon megnyugtató válaszokat tudjunk adni.

És persze külön szülőin kell majd foglalkozni a gyerekekkel, mert mégiscsak az lesz, hogy ez egy tanulási folyamat a tanároknak is. A szülőknek ez egy nagyon komoly feladat lesz, hogy az nem fordulhat elő, hogy kiröhögik a tanárt. Az igen, hogy együtt nevetnek, de kiröhögni, azt nem. Meg kell értetni, hogy itt valami újdonság van. Az ő számukra ez örvendetes, és mindenki számára tanulandó. 

A trénerek azt ígérik, hogy a mi 17 tanárunk magabiztos lesz, amikor bemegy az órára, nem lesznek problémáik az alkalmazásokkal, nem fognak besülni. Ettől függetlenül biztosan lesznek olyan helyzetek, amiket meg kell oldani, együtt. A második, harmadik osztálynál már nem lesz ilyen, de az első fél évben biztos lesznek ilyen szituációk.

Családonként mennyi pénzt kell ebbe beletolni?

Nagyon sok családnál már van olyan eszköz - tablet vagy telefon -, ami megfelel. Ehhez egyébként nem kellenek csúcseszközök, a memória a kulcskérdés, de újonnan 40-50 ezer forintért kapható eszközökről beszélünk, nyilván használtan meg még jobban hozzá lehet jutni. De nyilván van olyan, akinek ez gondot okoz. Jó lenne, ha az alapítványnak lenne olyan eszköze, amit órákra oda lehet adni. 

Rengeteg pénzt kell még szeptemberig összegründolnunk, tanári laptopok kellenek, access pointok, amikre jó sok gép fel tud csatlakozni, és tudja szórni a termek környékén a netet. Most egy darab informatikaterem van az alagsorban, ahonnan fel kell hozni valahogy a netet, lehet wireless vagy kábel, és decemberig kéne az alapítványi diáktableteket beszerezni. Nagyjából ez az eszközigény, ami most látszik. Ezen dolgozunk, megpróbálunk támogatókat találni, akik segíthetnek.

Van tananyag?

Rengeteg tananyag van, a kormány által üzemeltetett honlapon is, és vannak cégek, akik ilyesmivel foglalkoznak, azok nagy része is ingyenes. Tananyag tehát sok van, persze nem mindenhez, és nem minden baromi jó. De az IVSZ ebben is tanácsot ad, hogy mit honnan érdemes letölteni.

És ami még jó, hogy nem csak a dolog technikai részét tanítják, hanem pedagógiai segítséget is adnak ehhez az egészhez.

Miért jó ez a gyereknek?

Az elején elmentem egy bemutató matekórára. Képzelj el egy olyan helyzetet, amikor a tanár azt mondja, hogy most szánjunk rá tíz percet, csináljunk meg négy példát. Minden gyereknek feljött a 4 példa, végeztek, kijött a digitális táblán, hogy mi az osztályeredmény. Lehetett látni - nem név szerint, csak darabra, - hogy ki mit oldott meg. Látszott, hogy két gyerek mindet hibátlanul megcsinálta, két gyerek semmit se. A többiek meg valahol a kettő között. 

Azt a kettőt, akinek halvány lila fogalma sincs az egészről. nem lehet ott a nagyközönség előtt kezelni, az egy olyan helyzet, amit külön kell orvosolni. De ami fontosabb, hogy látszott, hogy van egy feladat, ami a két legjobbat kivéve senkinek sem sikerült. 

Na ilyenkor lehet azonnal azt mondani, hogy akkor csináljunk meg még két ilyen példát együtt, mert úgy látom, ez sokaknak nem megy. Valamit nem jól csináltunk, nézzük meg, mi nem derült ki. És ez nem két hét múlva derül ki, dolgozatírás és -javítás után, amikor már esetleg tök máshol tartanak a tananyagban, hanem azonnal. Valamit nem jól csináltunk, és ez kijön még a dolgozat és a teszt előtt, és ezt a részét is tanítják a tanároknak.

Ez a tanároknak egy iszonyatosan jó helyzet. Egyrészt a tesztek játékosabbak, a gyerekeknek sokkal stresszmentesebbek, másrészt azonnal, ott az órán egy pillanat alatt ki is értékelődik az egész. Ez a tanároknak is óriási könnyebbség. Nem kell dolgozatokat hazavinni, egyetlen egy enterrel ez megvan, minden gyerek pontosan látja, a saját tabletjén a saját eredményét, puskázni nem lehet, mert összekeveri a tablet a kérdéseket, random jönnek fel egymás után, ha teszt van.

Ez abból a szempontból is jó, amivel a frontális oktatás nehezen tud mit kezdeni, hogy a leszakadókkal is azonnal lehet foglalkozni, a nagyon tehetséges pedig azonnal kaphat plusz feladatot. Még csak jelentkeznie sem kell, ahogy elküldte a tesztjét, feldob neki egy új kihívást: "ezt is meg mered próbálni? Ez egy nehezebb feladat, megbirkózol ezzel is?"

Milyen egyszerűen hangzik.

Az az őrület, hogy egy csomó iskolában, csomó osztályban van digitális tábla, de nem használják semmire. Ott van, de nem tudják mire jó, elromlott, nem is értik. Holott ennek az egész digitális pedagógiának a kifutása nagyon messze van.

Mondjuk képzeljük el azt, mennyi adminisztrációs tehertől lehetne megkímélni a tanárokat, ha a teszteredmények egy mozdulattal bekerülhetnének a digitális naplóba. Ettől még nagyon messze vagyunk, hogy az egészben rejlő összes lehetőséget kihasználjuk, mert az nagyon sok pénz, és nagyon nagy infrastruktúra és szoftverberuházás. De óriási lehetőség is.

Az ideális állapot persze az lenne, ha az iskoláknak lennének tabletjei és laptopjai. Ettől is baromi messze vagyunk.

De az a jó, hogy az egész rendszer sokkal rugalmasabb, mint amire én számítottam az elején, amikor ezt el kezdtem tolni. Lehet építkezni, lehet lépcsőzetesen haladni. 

Átadható ez a tapasztalat másnak?

Nagyon is! Már eldöntöttem, hogy ha megvalósul nálunk, akkor szívesen segítek másoknak is. Tartok a tanároknak lelkesítő órát, hogy mi ez az egész, és miért jó. El tudom hozni a kapcsolati hálót, megmondani, kik mit csinálnak, és az mennyibe kerül. Ezt tökéletesen át lehet adni.