Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Az egy négyzetméterre jutó bazmegek és piercingek száma bőven 50 felett van, de hát ezt akartam nem?
“Okés katinéni ha nem olvasa az osztáj társak szolok nekik” - olvasom az imént a Facebookon, egyik kedvenc volt tanítványomtól, Palitól, akivel 7 éve nem találkoztam. Gyorsan meg is néztem ugyanitt, hogy mi lett belőle, sajnos (szerencsére?) pontosan az, amire annak idején tanártársaimmal számítottunk.
Pali. A Pali egy olyan gyerek volt, akitől felnőttként is fél az ember, kikerüli az utcán, jobb a békesség. Mikor meglátod, tudod, hogy teljesen kiszámíthatatlanul agresszív és egy tizedmásodpercen belül hátba szúr a folyosón, ha egy rosszabb napján present perfecttel nyaggatod, vagy azt mondod, hogy kedd van, ő meg pont utálja a keddet.
Abba az iskolába járt, ahol először dolgoztam olyan gyerekekkel, akik a többségi oktatásban nem állták volna meg a helyüket. Hivatalosan másképp tehetségesnek hívták őket, ami a valóságban különböző tanulási vagy viselkedési zavarral küzdő tizenévest jelentett. Volt olyan, akit szakértői bizottság diagnosztizált, volt, aki „csak” a családi háttere miatt lett belőle deviáns, kezelhetetlen gyerek. Mi azért megpróbáltuk kezelni őket, szerintem egész nagy sikerrel.
Az első hét első napján pont abban az osztályban kellett helyettesítenem, ahová Pali járt. Bemegyek az órára, bent ül 15 magatartási zavaros, hiperaktív, diszlexiás, diszgráfiás, tanulási zavaros, szociálisan/érzelmileg/kulturálisan/financiálisan/emocionálisan/geografikusan deprivált tizenéves, az egy négyzetméterre jutó bazmegek és piercingek száma bőven 50 felett van.
Kicsit megrettentem, de gondoltam jó, nem gáz, végül is ezért jöttem ide, próbáljunk tanulni. Helyettesítek, úgyhogy csinálom, amit rám bíztak, meg így is örülök, ha nem nyelnek le keresztbe, úgyhogy nem újítok, hát van egy pár kemény arc, na.
Az egyik Pali, akinek természetesen se könyve, se füzete, se tolla, se ceruzája, se Istene, se hazája, és szerinte az angol az egy baromság (egyáltalán nem ezt a szót használta rá, ha értik, hogy mire gondolok), soha nem is ment, soha nem is fog, meg nem is érdekli, mert különben is egy baromság. Úgyhogy ő nem mond semmit, meg nem is ír semmit, nyugodtan hagyjam békén. Finomkodásnak helye nincs, miért lenne, akkor valószínűleg nem itt ülne, hanem a Radnótiban.
Jól van, fiam, mondom, akkor adj egy bármilyen füzetet, majd én leírom neked.
– A tanárnő leírja?! – kérdezi döbbenten.
- Le én. Miért, te leírod?
- Én ugyan nem.
- Na, akkor majd én leírom, valakinek le kell írni, különben hogy fogod megtanulni?
Röhög, persze, megtanulni, lótúrót (itt sem ezt mondta). Tényleg nem finomkodik. Leírok neki mindent az órán, ő meg néz, mint a moziban, hogy ez a nő tiszta hülye.
Óriási szerencsémre egész hétre megkaptam a helyettesítést ebben az osztályban. Az egyik szemem sírt, mert egyértelmű volt, hogy itt eredményt elérni leginkább szkanderben lehet, a másik szemem nevetett, végül is erről álmodoztam, most meg lehet mutatni, hogy mennyire vagyok kemény legény (semennyire).
Másnap megint ugyanezt játszottuk Palival, könyv még mindig nincs, de toll van, meg ott van a tegnapi füzet (!!!), rendben, akkor Palinak megint én írom az anyagot. Azért próbálkoztam szépen lassan, mindig felszólítottam, 20-ból 20-szor azt mondta, hogy ő ugyan meg nem szólal angolul, eddig sem beszélt, most sem fog. Mondtam már, hogy baromság, tanárnő hagyjon már engem a csudába. (Egyáltalán nem ezekkel a szavakkal persze.)
Ezt játszottuk egy hétig, nem tovább, csak egy hétig, és ami innen jön, az a legnyálasabb amerikai szemiromantikus, happy endes drámába is szervesen illeszkedne, mert másnap volt könyve, harmadnap azt mondta, hogy nehogymáratanárnőírjanekemtökciki és elkezdett írni, negyedik nap már volt olyan, hogy magától megszólalt, az ötödiken talán feltette a kezét. Lehet, hogy nem is ez volt a sorrend, de nem is ez a fontos.
Onnantól kezdve viszont két dolog volt: Pali végül ötös lett angolból. Persze nem ELTE Angol Szakra Biztosan Bekerülő Ötös, hanem Tanulásban Akadályozott Gyerekek Ötös, azaz majdnem 100 százalékban hozta azt, amit ott megtanultunk. Nem is a jegy a lényeg, a jegy mindegy, de csinálta, tanulta, jelentkezett, ott volt. A másik pedig az volt, hogy ha bárki bármit beszólt nekem vagy rólam, akár a hátam mögött, akkor azt a Pali kezelésbe vette, mert azért a Pali az Pali maradt. És ez jól esett.
