Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Kortársai összesúgtak a háta mögött, hóbortosnak és különcnek nevezték, mert a bálok helyett a lányok oktatásával akart foglalkozni. Teleki Blanka grófnő azonban nemcsak a hazai nőnevelés úttörője lett, hanem igazi hős is, aki az 1848–49-es szabadságharc után vagyonát és biztonságát kockáztatva bújtatta a menekülteket. Bátorságáért súlyos árat fizetett: hat évet töltött a legkeményebb osztrák börtönökben. Utánajártunk a magyar történelem egyik legmeghatározóbb nőalakjának, akinek élete a szabadságról és a megalkuvást nem ismerő elvekről szólt.
A XIX. századi magyar arisztokrácia hölgyeitől a társadalom elsősorban azt várta el, hogy engedelmes feleségek, csodás anyák és a bálok tündöklő ékei legyenek. Teleki Blanka grófnő azonban fittyet hányt ezekre az elvárásokra. Nem akart sem férjhez menni, sem vagyonával hivalkodni: helyette a fejébe vette, hogy megreformálja a hazai nőnevelést.
Kortársai közül sokan emiatt egyszerűen csak különcnek, hóbortosnak tartották. Pedig a különcnek bélyegzett grófnő a magyar történelem egyik legbátrabb és legönzetlenebb alakja volt, aki a hazaszeretetéért és a meggyőződéséért a börtönt is vállalta.
A hóbortos grófnő, aki iskolát alapított
Teleki Blanka 1806-ban született Erdélyben, egy előkelő és gazdag főnemesi család tagjaként. Nagynénje, Brunszvik Teréz – az első hazai óvodák megalapítója – óriási hatással volt rá. Blanka korán felismerte, hogy a nők elnyomott helyzetének kulcsa az oktatásban rejlik. Úgy vélte, hogy a lányoknak nem csupán kézimunkázást és francia nyelvet kell tanulniuk, hanem komoly tudásra van szükségük ahhoz, hogy a haza hasznos polgáraivá váljanak.
Mivel elképzeléseit a környezete értetlenül fogadta, saját maga vette kézbe az irányítást. 1846-ban Pesten, a mai Szabadság téren megnyitotta az első magyar nyelvű, lányok számára alapított nevelőintézetet. Az iskola programja forradalmi volt: a lányok történelmet, földrajzot, természetrajzot és magyar irodalmat is tanultak. Olyan elismert tanárokat nyert meg az ügynek, mint a neves pedagógus, Karacs Teréz, vagy a történelemtanár Vasvári Pál, a reformkor és a későbbi forradalom egyik lánglelkű ifja.
Forradalom és a menekültek segítése
Az ígéretesen induló iskolát azonban hamarosan elsöpörte a történelem vihara. Az 1848-as forradalom és szabadságharc kitörésekor az intézet kénytelen volt bezárni kapuit. Blanka nem menekült el: aktívan támogatta a szabadságharc ügyét, pénzzel, élelemmel és ruhákkal segítette a honvédeket.
A világosi fegyverletétel után, a legsötétebb Bach-korszak idején sem volt hajlandó meghunyászkodni. Pálvölgyi birtokán bújtatta a forradalom menekültjeit, tartotta a kapcsolatot az emigrációban lévő magyarokkal, és illegális röplapokat, forradalmi szellemű írásokat terjesztett. Az osztrák titkosrendőrség azonban hamarosan a nyomára bukkant, és 1851-ben letartóztatták.
Hat év a kazamaták mélyén
A bécsi haditörvényszék példátlan szigorral járt el a grófnővel szemben. Annak ellenére, hogy arisztokrata származású volt, nem kapott kegyelmet: 1853-ban tíz év várfogságra ítélték.
A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy.
Blanka a fogság éveit Kufstein, Olmütz és Graz hírhedt, nyirkos kazamatáiban töltötte. A börtönben hűséges társa, egykori tanárnőtársa, Leövey Klára is vele volt, akit szintén elítéltek a szabadságharcban való részvétele miatt.
A börtönévek alatt Teleki Blanka egészsége súlyosan megromlott, de a lelkierejét az osztrák börtönőrök sem tudták megtörni. Végül hat év raboskodás után, 1857-ben, amnesztia révén szabadulhatott. Kiszabadulása után már nem tért vissza Magyarországra; külföldre költözött, és Párizsban élt haláláig, ahol továbbra is a magyar emigránsok ügyét és a nők egyenjogúságát támogatta. 1862-ben hunyt el, de szellemi öröksége mindörökre beírta őt a legnagyobb magyarok közé.
A reformkori Magyarországon számos arisztokrata hölgy töltött be fontos szerepet az ország fejlődésében.
