Hét lelkes szülő is "digitalizálhat" egy iskolát
Egy állami iskola, hét lelkes szülő, egy segítőkész igazgató, lelkes tanári kar, és ősztől a tárgyak jó részét már digitálisan tanulhatják a gyerekek.
Egy állami iskola, hét lelkes szülő, egy segítőkész igazgató, lelkes tanári kar, és ősztől a tárgyak jó részét már digitálisan tanulhatják a gyerekek.
Fejleszteni például nem fogják ezentúl, és meg sem próbálják kideríteni, hogy miben tehetséges, mivel kompenzálhatná a hátrányát. Gimnáziumról, továbbtanulásról ne is álmodjon, de jó munkásember még lehet belőle.
Először összegezték a kötelező 50 órás közszolgálat rendszerének tapasztalatait. A kamaszok szűk fele szerint időpocsékolás az egész.
Az angol iskola magyar szemmel csodálatos, viszont ahelyett, hogy lebontaná, bebetonozza a társadalmi különbségeket.
Ha azt akarjuk, hogy a gyerek lelkesen tanuljon, fel kell vetni egy problémát, nem pedig megmondani a tutit.
Felnőttképzésen veszek részt, ahol középiskolai tanárok oktatnak. Rémisztő, én mondom. Szegény gyerekek!
Aki levizsgázik KRESZ-ből, járhat biciklivel iskolába, és hetente egyszer kötelező az úszás. Jegyek, dolgozat alsóban nincs.
Még a problémás gyerek teljesítménye is javul, ha barátságos és egyenrangú a tanár-szülő viszony. De nem tudjuk, hogy kéne ilyet fenntartani.
Három videó három fantasztikus tanárról, bárcsak gyerekeink is minél több ilyennel találkoznának! A vicces, a megható, és a nagyon vidám.
A szilíciumvölgy sikeremberei közül egyre többen döntenek úgy, hogy nem iratják iskolába a gyerekeiket. Elmagyarázzák, miért döntenek így.
Nemzetközi tapasztalatok alapján ugyanazok a tényezők akadályozzák az esélyegyenlőséget egész Európában.
A 76 ország 15 éveseit vizsgáló kutatás szerint a jók között rosszak, a rosszak között jók vagyunk. A színvonal emelése megduplázná a GDP-t.