Felnőttképzésen veszek részt, ahol középiskolai tanárok oktatnak. Rémisztő, én mondom. Szegény gyerekek!
A minap rátaláltam az antipedagógus tökéletes mintapéldányára. Valami megmagyarázhatatlan oknál fogva emberünk ennek ellenére mégis a pedagógus pályát választotta, ami, ha úgy nézzük, szerencsés körülmény, mert így, már-már szobrot állítva az alkalmatlanságnak, kristálytisztán és világosan bemutatható rajta, hogyan nem lehete tanítani. Vagyis lehetni éppen lehet, mert olyanról még nem hallottam, hogy az állami rendszerben tanárt alkalmatlanság miatt kirúgtak volna, csak hát sajnos a pedagógus lét értelme - a tudás átadása -, hiányzott a munkájából.
Az élmény friss, pár napos, ugyanis éppen egy felnőtteknek szóló képzésen veszek részt, melyet középiskolai tanárok tartanak. Nincs mit tenni, ennek meg kell lennie, be kell szerezni a papírt. Gondoltam, ha már így alakult, hozzuk ki belőle a legtöbbet, bejárok órára, figyelek, jegyzetelek és okosodok, és ettől majd jutalmul jól érzem magam. Ami egyébként heteken keresztül be is vált, egészen tegnapelőttig, amikor ennek a posztnak a témája, a szóban forgó tanár lépett be hozzánk órát tartani.
A tanfolyam profilját a cikkben megváltoztatjuk. Tegyük föl, hogy egy parókakészítő végzettséget igazoló bizonyítvány megszerzését céloztam meg.
Emberünket, a tanárt aznap láttuk először. Közölte, hogy most gyakorlati óránk van. Ezzel szemben éppen egy osztályteremben ültünk abban a középiskolában, amelynek ő az egyik szaktanára, a gyakorlat körülményei tehát enyhén szólva hiányosak voltak.
Első körben felsorolt 20 trendi frizuratípust, amelyeket a vizsgán majd fel kell ismerni színről, göndörségről, a vágás dőlésszögéről. A felsorolás után megnyugtatott, hogy nem olyan nehéz feladat ez, az lesz a módja, hogy ő elmondja nekünk a frizurák jellemzőit, amit mi megtanulunk otthon, és ha ezzel megvagyunk, akkor majd a jövő órára be fogja hozni a frizurákat is, hogy megnézhessük. Bár az is lehet, hogy inkább képeket vetít, mert honnan szedjen nekünk eredeti parókákat?!
Kérdeztem, hogy nem lehet-e fordítva, mondjuk először megmutatja a parókákat, a jövő órára pedig így mindenki tudni fogja magától is, hogy mi micsoda, de mondta, hogy nem lehet. Mert ő most nem hozott hajat egyáltalán, de az nem baj, mert ha hazamegyünk, nyugodtan megtanulhatjuk, amit elmondott.
Ez után jöttek a számításos feladatok. Ezek elvégzéséhez meglátásom szerint kettő dologra lett volna szükség: adatokra és egy osztásra. Kiderült, hogy az adatokat nem fogja megadni, hanem a jövő órára majd behoz egy táblázatot, amit be kell magolni, és akkor azokból dolgozhatunk.
Felvetettem (mert pofátlan újságíró vagyok, akinek mániája, hogy kérdez), hogy mi lenne, ha a táblázatot nem kellene megtanulni, hanem úgy használhatnánk, mint a matek érettségin a négyjegyű függvénytáblázatot. Mivel valószínűleg amikor hajat rendelek parókához, akkor nem a puszta közepén állok majd egy morzegéppel a zsebemben, hanem számítógép előtt ülök, de legalább telefon biztos lesz nálam (különben min adom le a rendelést?), amin ezeket az adatokat kettő perc alatt találom meg, és ez alapján ki tudom számítani, amit kell. Mondanom sem kell, ebbe nem ment bele, hanem közölte, hogy ezekhez a számításokhoz nem kell négyjegyű függvénytáblázat. Hát ez jól sikerült.
Majd pedig jött maga a számítás, ami józan paraszti ésszel egy darab osztásból, majd egy darab korrigálásból állt volna; ez szerintem általános iskola harmadik osztályos tananyag. Ehhez képest megadott egy bonyolult képletet, ami nélkül sajnos nincs hajrendelés szerinte, tanuljuk meg otthon.
Ez után zöld tábla és fehér táblakréta segítségével, az osztályteremben, mindenki ámulatára lerajzolta nekünk, hogy hogyan kell beállítani a (példa kedvéért a) hidraulikus hajelektrolizáló készüléket. Vízszintesen és függőlegesen is. Az láthatólag a legkevésbé sem zavarta őt, hogy a csapat fele nemhogy beállítani, de felismerni se tudna egy hidraulikus hajelektrolizáló készüléket.
Láthatólag rajtam kívül a világon senkit sem zavart, hogy ez így nem hülyeség, és fölöslegesen rabolják az időnket, ahelyett, hogy tanítanának. A csoporttársaim például simán, szó nélkül belementek, hogy otthon bemagolják értelem nélkül azt, amit a tanárnak a tanfolyamon meg kellett volna tanítania. Illetve nem is, félreértettem őket: valójában nem úgy gondolták, hogy megtanulják, hanem úgy, hogy nem kell izgulni, mert megkapjuk a táblázatot, lekicsinyítjük és bevisszük puskának. Csakhogy én hülye nem kicselezni akarom a vizsgát, hanem abszolválni, persze, ez az én bajom.
Lehet, hogy én vagyok romantikus idealista, amiért azt gondoltam, hogy ha sok pénzért elvégzek egy többszáz órás tanfolyamot, legalább annyi hasznom lesz belőle, hogy megtanulok, megtudok dolgokat. Ám ez, a jelek szerint egyáltalán nem elvárás még a résztvevőktől sem, elég, ha megússzák a dolgot. De ami még ennél is elkeserítőbb, hogy a szóban forgó tanár évtizedek óta oktat gyerekeket az iskolarendszerben, és úgy tudja, hogy ez így jó, ezt így kell. A gyerekek pedig a végén magukat tartják majd hülyének és alkalmatlannak a szakmára, a tanulásra és egyáltalán mindenre.
