Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Aztán mégis mire megyek az elveimmel, ha az ötödikes gyereket folyton szekálják, mert egyedül neki nincs még okosmobilja? Veszek neki, és dühöngök.
Ellene vagyok a mobiltelefonok ész nélküli használatának, úgyhogy nem véletlen, hogy szinte az én gyerekeimnek lett legkésőbb az osztályukban mobiljuk. Korábbi elképzelésemet, ami szerint túl figyelmetlenek és szétszórtak még ahhoz, hogy telefontulajdonosok legyenek, felülírta a kényszer, no meg a sok lelki terrort alkalmazó kisköcsög kispajtás az iskolában.
Elvből nem vettem nekik telefont. Aztán több alkalommal is rám jött a frász vagy kerültem kényelmetlen helyzetbe, mert távollétükben nem tudtak elérni vagy én nem tudtam őket elérni, amikor szükség lett volna rá. Ezek után nem hangzott túl hitelesen a számból, hogy én is felnőttem mobil nélkül, mégsem lett semmi bajom, úgyhogy első lépésként megkapták a férjem régi telefonját, hogy ha mennek valahová (osztálykirándulás, fellépés, stb.), vigyék magukkal. Persze az első adandó alkalommal elszórta a nagyobbik, igaz, meglett később, de ez megerősített abban, hogy nem nekik való még ez a dolog, pláne nem valamilyen drágább változat.
Igen ám, de mint az ismeretes, kemény lelki terror megy az iskolákban a diákok közt az anyagi helyzet miatt. Az enyémek is kaptak a szórásból, pedig mindössze egy hülye mobiltelefonról volt szó, mégis szekálásnak voltak kitéve amiatt, mert nem vettem nekik. Nem is akármilyet, hanem érintőképernyőset, androidosat. Karácsonyra aztán megadtam magam, többször jöttek haza elkenődve az újgazdag osztálytársak miatt, én pedig nem vagyok hajlandó kitenni őket efféle csesztetéseknek: mindegyik megkapta a maga telefonját, ám az ehhez kapcsolódó szabályokat is lefektettem:
- Csak a legidősebb (14 éves) hordhatja magával rendszeresen az iskolába. Ott vagy kapcsolja ki vagy halkítsa le, az iskola előírásának megfelelően.
- Feltöltőkártyásat kaptak, így nem érnek meglepetések.
- Lehetőleg csak fontos dolgok miatt használják telefonálásra.
- Ha beszélni akarnak velem, csörgessenek meg, visszahívom őket, ne az ő számlájukat terhelje a hívás, aztán amikor meg nagy baj van, már nem tudnak hívást kezdeményezni.
- Ha elhagyják, nem pótolom, össze lehet gyűjteni a zsebpénzt, és abból venni újat.
- Esténként, lefekvés előtt sorban ki kell pakolniuk a mi hálószobánkba a mobilokat. Ezt a szabályt azért kellett meghoznom, hogy ne játsszanak éjszakába nyúlóan a telefonon.
- Nem henceghetnek a mobillal, pláne nem alázhatnak meg olyanokat, akiknek még nincs.
Megynyugtató érzés egyébként, hogy bármikor el tudom érni a legidősebbet, de még mindig vannak ellenérzéseim a dologgal kapcsolatban. Hülye egy divat ez, de mit is várjunk a kölköktől, ha már a felnőtt emberek is egyértelműen kőkorszakinak nevezik az okostelefon nélküli állapotot?
