Törpe termet, teljes analfabetizmus, erőszakosság - az ababokat mégis mindenki imádja. A tünetegyüttes 16-18 év alatt általában nyom nélkül gyógyul.
Az abab kórban szenvedők törpe termetűek, igénylik, sőt kikövetelik a társaságot, mégsem empatikusak. Gyakran igen erőszakosak, sőt, hisztérikusak, mégis kiemelkedően népszerűek családjuk körében. Annak ellenére, hogy analfabéták, sőt, sokáig járni sem tudnak, testi és értelmi képességeik nem gyengék. A tünetegyüttes 16-18 év alatt általában nyom nélkül gyógyul. A pszichológus a héten az abab kórról ír.
Brit kutatók egy csoportja bejelentette, hogy vizsgálódása során egy különös tünetegyüttesre lett figyelmes. Számos, különféle területen jelentkező tünet megléte szükséges a diagnózis megadásához, rendkívül színes patológiáról van szó. Hogy figyelmet fordítsunk rá, széles körű elterjedtsége teszi indokolttá, mely nem válogat sem nemek, sem rasszok között.
A kórkép legfeltűnőbb jellegzetessége a törpe termet: az ún. abab kórban szenvedők feltűnően kisebb méretűek az átlag embernél. Jellegzetességeik kihatnak az érzelmi élettől a mozgáson át az értelmi képességekig szinte minden területre.
Az abab szindróma áldozatai szociális viselkedése és érzelmi megnyilvánulásai igen érdekes, látszólag ellentmondásos kapcsolatban állnak egymással. Az ababok szinte mindannyian igen szociábilisek, igénylik a társaságot, olyannyira, hogy szinte csak pár percet hajlandók teljes magányban eltölteni. Ha ennél tovább egyedül maradnak, először méltatlankodásuknak adnak hangot, majd akár hisztérikussá is válhatnak rövid időn belül. Az ababok joggal nevezhetők társfüggőnek, vagy inkább társaságfüggőnek.
Annak ellenére, hogy az ababok társas lényeg, empátiájuk mégsem nevezhető fejlettnek. Néha úgy tűnik, mintha nem volna tudomásuk róla, hogy a másik személynek is vannak érzései. Ők ugyanakkor tekintet nélkül az időpontra és helyszínre, kimutatják érzelmeiket. Gyakoriak a hirtelen hangulatváltozások: a legkisebb esemény hatására váltanak sírásból nevetésbe és fordítva. Ez felveti a mániás depresszió gyanúját. Emellett jellemző rájuk egyfajta gátlástalanság: a szégyen legkisebb jele sem látszik rajtuk, ha nagy társaság előtt szellentenek vagy böfögnek.
Mások tulajdonát sem tartják tiszteletben: minden számukra érdekes tárgyat kézbe vesznek, függetlenül attól, hogy az övék-e vagy sem. Az, hogy mások érzéseire nincsenek tekintettel, olyan egyértelmű jelekből látszik, hogy például belecsimpaszkodnak az ember hajába, olykor megütik, akár meg is harapják, és fel sem merül bennük, hogy ezzel kellemetlenséget okoznak. Sok kutató szerint alapvető jellegzetessége az abab szindrámának a nárcisztikus hozzáállás: maximális figyelem követelése anélkül, hogy ezért viszonzást nyújtatnának.
Megoszlanak a vélemények azzal kapcsolatban, hogy a világhoz való egocentrikus hozzáállás összefüggésben áll-e az ababok kis termetével. Egyesek szerint az ababok kivétel nélkül Napóleon komplexusban szenvednek, azaz kicsiségüket igyekeznek kompenzálni azzal, hogy minden rendelkezésükre álló eszközt felhasználnak a környezet feletti kontroll gyakorlására. Más kutatók szerint nincs összefüggés a két jelenség között, bár azt ők is elismerik, hogy az abab szindrómások kétség kívül jó érdekérvényesítők. Jellegzetes, erőteljes hangadással sarkallják a környezetet, hogy teljesítse kívánságaikat. Meglepő módon, szokásaik ellenére az ababok mégis igen elfogadottak családjuk, ismerőseik körében, nem ritkán kifejezett népszerűségnek örvendenek. Ennek bizonyára az ababokra jellemző sajátos charme az oka, mellyel hamar lekenyerezik környezetüket, és arra ösztönzik, hogy önként tegyenek meg mindent komfortérzetük biztosításáért.
A legnagyobb vita az abab szindrómások értelmi képességeit övezi. Eleinte úgy vélték, a kórkép összes érintettje súlyosan elmaradott. Ezt abból gondolták, hogy teljes az analfabétizmus körükben, beszélni és számolni sem tudnak. Gyakori ugyan valamiféle szótagismétlő hangadás, azonban ez a szintén jellemző repetitív, önismétlő mozgással együtt inkább valamiféle autisztikus jelleget kölcsönöz viselkedésüknek. A legfrissebb kutatások felülbírálták az értelmi fogyatékossággal kapcsolatos korábbi tévedést, olyan bizonyítékok cáfolják ezt, hogy az ababok meglepően tanulékonyak, akár egyik hónapról a másikra feltűnő fejlődést mutatnak viselkedésükben. Azt is megfigyelték, milyen elmélyült kíváncsisággal képesek elmerülni egy-egy tárgy vagy jelenség tanulmányozásában, ami ugyancsak jó intellektusra utal.
Felmerül a kérdés, vajon gyógyítható-e egy ennyire összetett tünetegyüttes. Ezzel kapcsolatban messzemenően megnyugtató adatokra leltek a kutatók. Az abab szindróma ugyanis kivétel nélkül minden esetben spontán gyógyul. A tüneteggyüttes teljes veleszületettséget mutat, és nagyjából egy évig áll fel. Ezt követően indul gyógyulásnak, néhány évig maradványtüneteket hagyva, melyek azonban idővel nyomtalanul elmúlnak. Leglassabban talán az alacsony növés gyógyul meg, azonban 16-18 éves korra ez is teljes javulást mutat, és ekkorra senki sem mondaná meg az illetőről, hogy valaha ebben az igen összetett szindrómában szenvedett.
Az ababok, vagy hazánkban meghonosult elnevezésük alapján, a babák leírása felveti a kérdést, vajon nem fordul-e elő a szülőkkel, hogy olykor felnőtt képességeket, viselkedést kérnek számon gyermekükön, elfelejtve, hogy mi volna várható tőlük életkoruk alapján? Mielőtt valaki rossznak minősítené a csemetét, nem árt, ha felteszi magának a kérdést: vajon hogy néz ki a történet az ő oldaláról.
A cikk Horace Miner etnocentrizmust szemléltető írásának ötlete nyomán született.
