Milyen lehet egyetlenből legnagyobb gyerekké válni? Milyen lenne nekünk, ha a férjünk azzal állítana haza, hogy drágám, szeretlek, imádlak, minden a legnagyobb rendben köztünk, és most hoztam melléd egy másik feleséget is, szeressétek egymást, mert együtt sokkal jobb lesz!
Szinte nincs is olyan többgyerekes szülő, aki ne szembesülne előbb-utóbb a testvérháború sajátos formáival. A szóbeli csatározások, egymás püfölése sokáig mindennapos lehet. Mit kezdjünk a testvérféltékenységgel, lehet-e egyáltalán kezdeni vele bármit?
Általános szabályként azt szokták megfogalmazni, hogy bármilyen igazságtalannak tűnik is ez a picivel szemben, kezdetben inkább mégis a nagyobb lelkét kell jobban ápolni. A kis újszülött körüli teendők egy második gyereknél már nem olyan megerőltetőek, és a többedik babák általában elég könnyen belesímulnak a család kialakult napirendjébe, életébe, szokásaiba.
Testvéri féltékenység
„A testvérek közti konfliktus majdnem minden esetben féltékenyégből fakad. Mivel az elsőszülött eddigi élete merőben megváltozik, ráadásul a szülők figyelme is megoszlik, nem csoda, hogy kialakul benne egyfajta ellenérzés a kistesóval szemben”- magyarázza az alapokat Gazdag Enikő, pszichológus. „A féltékenység a fiúkra és a lányokra egyaránt jellemző, főleg ha kicsi a korkülönbség kettejük között. Általánosságban elmondható, hogy azok, akik között 4 évnél több van, elfogadóbbak egymással, mivel ekkor a nagyobbikban könnyebben kialakul a törődés, a kisebb pedig jobban elfogadja a segítséget.”
A gyerekek csatájának számtalan változata van, de egy valamiben az összes közös: a szülőknek óriási bosszúságot okoz, mivel ki ne vágyna arra, hogy csemetéi világraszóló barátok legyenek?! Persze akkor sincs veszve semmi, ha a „Gyűlölöm őt” felkiáltás gyakran hangzik el a szájukból, mivel a legtöbben ezt egy idő után kinövik.
Egyenlő mérce
Ahhoz, hogy a dolgok legalább egyszer, a távoli jövőben normalizálódni tudjanak, a legfontosabb, hogy egy mércével mérjük őket. Ez elsőre igazán egyszerűnek hangzik, azonban a való életben tudattalanul a legtöbb szülő mégis áthágja ezt a fontos szabályt, és még inkább kiélezi az ellentéteket. Itt gondolni kell például arra, hogy amikor dicsérjük az egyik gyereket és a másik is ott van, akkor mellőzzük az olyan kijelentéseket, hogy „nézd, a testvéred milyen ügyes és okos”, mivel akkor hátrányosan érezheti magát az, aki épp nem ért el semmi kiemelkedő eredményt. Ilyen esetekben mindkét gyereket meg kell dicsérni, ki-kit a saját értékei alapján. Sose hasonlítsuk össze őket, mert akkor erősítjük a rivalizálást.
A másik, amit nekünk, felnőtteknek meg kell értenünk az az, hogy a kisgyerekek nem tudnak mit kezdeni a dühükkel, így valamilyen formában le kell azt vezetniük. És ha konfliktus van, akkor ki is lehetne jobb célpont, mint az, aki a feszültséget kiváltotta? Ezért több szakember tanácsolja azt, hogy ha nem fajul tettlegességig az ellentét, akkor hagyni kell, hogy ők rendezzék le a vitát, bármennyire is közbe szeretnénk avatkozni! Ha megtiltjuk azt, hogy a testvérek veszekedjenek, akkor az indulatok máshol törnek utat maguknak- akár testi tünetekben is.
„A kistestvér világrajöttét az elsőszülött stresszként éli meg, így olykor előfordulhat, hogy különböző tüneteket produkál. Nem ritka, hogy újra követeli magának a cumit, bepisil, hogy újra elnyerje a szülők figyelmét. Súlyosabb esetben szorongóvá, vagy agresszívvá válhat, de akár gyerekkori dadogás is lehet a következménye. Ha nem javul a helyzet, akkor érdemes szakember segítségét kérni”- mondja a pszichológus.
Felkészítés
Fontos, hogy a szülők már a kicsi születése előtt beszéljenek a gyerekkel, és magyarázzák el, hogy mire számíthat a testvér érkezésével. Tudjon arról, milyen jó dolgokkal jár egy testvér, de arról is, hogy az előnyök nagy része nem azonnal jelentkezik majd, hanem sokára. Amennyiben egy gyerek csupán a rossz oldalával van tisztában, és azzal is szembesül, akkor nagyobb eséllyel lesznek durvább féltékenységi jelenetek.
Az első sokkot a nagyobbik gyerek általában akkor szokta kapni, mikor apu és anyu csakis a babáról beszél, sőt csomó babaholmival térnek haza: kisággyal, ruhákkal és persze sok-sok játékkal. Ha azt látja, hogy a pocaklakó már most ennyi mindent kap, és ő meg semmit, akkor nem csoda, hogy duzzogás lesz belőle. Ezért ekkor érdemes őt is meglepni valami aprósággal, hogy érezze, ő is ugyanolyan fontos.
Miután megszületett a kicsi, próbáljunk meg a nagyobbnak könnyebb feladatokat adni a baba körül, hogy érezze, szükség van rá is. Segíthet például odavinni a ruháit, vagy odaadni a cumit. Azért abból, hogy az egész picivel tüneményes a nagyobb, még ne vonjunk le messzemenő következtetéseket. Ilyenkor úgy viselkedik, hogy a mi elismerésünket kivívja, és egy csecsemő ebben még nem akadályozza meg.
Az igazi haddelhad akkor kezdődik, amikor már a kisebbik is mászik. Eddig nem sok vizet zavart az elsőszülöttnél az új jövevény, mivel lényegében csak evett, aludt, és néha sírt. Viszont ahogy cseperedik, egyre nagyobb konkurenciát lát benne az idősebb csemete.
Sok szülő elrontja ott, hogy kizárólag mindkét gyerekkel egyszerre játszik, hogy minél jobban összeszokjanak. Ez önmagában nem hiba, mivel a közös élmények sokat segítenek a megfelelő kapcsolat kialakulásában. De minden gyereknek szüksége van arra is, hogy a szülővel külön csináljon programot, ami csak róluk szól.
Amennyiben azt vesszük észre, hogy az egyikőjüknek problémája van a másikkal, kérjük meg, rajzolja le a családot. Ez nagyon sok mindent elárul az érzéseiről, így pontosabb képet kaphatunk arról, ami benne zajlik, tehát jobban segíthetjük őt. Mindenképp beszélgessünk vele, sose hagyjuk magára a dühével!
Rejtett ok: párkapcsolati gondok
Ha a testvérek közt állandó jelleggel háború dúl, és az idő múlásával sem változik a helyzet, mindenképp meg kell vizsgálniuk a szülőknek a párkapcsolatukat, mivel sokszor van az, hogy a gyerekekkel mindent jól csinálnak, azonban a házasságukban problémák vannak.
„Olykor előfordul, hogy a testvéri viszálynak nem a féltékenység és a rivalizálás az alapja, hanem egész egyszerűen azt a látják otthon, hogy a szülők csak veszekedni tudnak. Erre mondják azt, hogy a gyerekek negatív viselkedése azt jelzi, hogy hiba van a családi rendszerben. Tehát ha a partnerünkkel csak kiabálunk, és nincs egymáshoz egy kedves szavunk se, akkor ne lepődjünk meg azon, hogy ezt a viselkedést a kicsik is átveszik” - állítja a szakember.
