Arra, hogy annak idején, az én ovis koromban milyen volt az újrakezdés, egyáltalán nem emlékszem. Most testközelből figyelhetem meg, milyen is ez egy gyereknek.
Egyrészt anyagi oldalról nem egy komoly érvágás. Oké, a kaját havonta ki kell fizetni, de ennyi. Nem kell új táska, toll, füzet, könyv. És az egész közel sem annyira traumatikus, mint az iskola kezdete. Arra viszont emlékszem. Alsóban még elment a dolog, de amikor idősebb lettem, gyakorlatilag teljes összeomlásnak éltem meg a szeptembert. Eff az iskolát egy darabig még elkerüli, az óvodát meg többnyire továbbra is élvezi.
Bemelegítés nélkül
Mondogattuk ugyan neki már egy-két héttel előbb, hogy lassan kezdődni fog az ovi, de nem nagyon izgatta. Kósza hírekből viszont azt hallottuk, hogy az ismerős ovistársak kifejezetten nem várják a dolgot. Úgyhogy elkezdődött. Reggel indulás a szokásos időben, de egy kicsit máshogy, mint előtte. Mert végre összeszedtem magam a nyáron, és biciklivel járok dolgozni. Így az oviba is azzal akartam menni. De gyerekülést, azt nem szerettem volna, ezért, azért, amazért. Úgyhogy Eff jön a saját kis fabringáján, én meg az enyémen. Gyorsabb is, élvezetesebb is.
Megérkezéskor semmi hiszti, csak nehezen találtuk meg a szekrényünket, mert máshova tették.
Belépve a szobába már rohant is a többiekhez, alig nézett rám.
A rendszer újraindítása
Szóval az ovival magával semmi gáz. Viszont van egy-két hozzá kapcsolódó dolog, ami nehezebb. Szigorítottak, és most háromnegyed kilencig oda kell érnünk, különben fél órát várhatunk, hogy beengedjenek, mert így biztosított a nyugalmas reggelizés. Nincs is ezzel semmi baj, de reggel nem lehet sokáig aludni, és este időben le kell feküdni. Szerencsére nem sokkal, de pont az egyik kedvenc meséje – ami amúgy nem is feltétlenül neki való – már kimarad este. Emiatt volt egy kis hiszti. Most este felvesszük, reggel megnézi. Megoldva.
Aztán valamelyik este, amikor folyton felállt, és elmászkált vacsora közben, akkor kérdeztem, hogy ez az oviban is így megy-e? Mondta, hogy nem, sőt: örökké ugyanott kell ülnünk, de örökké! Ami szabad fordításban annyit tesz, hogy mindenki minden étkezésnél fix helyre ül, mindig ugyanazokkal a gyerekekkel, ugyanannál az asztalnál. Az viszont nem nagyon változott, hogy mivel ütik agyon az időt a kis haverjaival. Kergetik a lányokat az udvaron, mérget (ritkábban gyógyszert) kevernek porból, nyálból, takonyból. És érdekes módon sokat mesélt az óvónéniknek az öccséről, Jéről. hogy már milyen jól tud menni, meg lehet vele birkózni, és arról, hogy egyszer már kimondta a nevét. Mármint Effét.
Az ovi tehát még mindig jó. Főleg Ának egy kis lazítás, meg szerintem Effnek is kezdtünk egy kicsit kevesek lenni. Sok gyerek sokkal több szórakozás. Mert az ovinak azért leginkább ez az értelme. A komolyabb gyötrelmek ráérnek.
