Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Avagy mi van akkor, ha a gyerek óvszerreklámba illőt hisztizik, a szülő meg beleun a rutinba.
Már eléggé vártam, hogy végre legyen egy kis lazítás, és többet lehessünk együtt. Szállás,
időpont lezsírozva a Balatonnál. Két hétre. De persze ahogy annak lennie kell, az
előrejelzések pont a nyaralás kezdetétől hosszú távra rossz időt jósoltak.
De mi is számít rossz időnek? Mondjuk, ha strandolni szeretnénk, akkor a 20 fok alatti lég- és
vízhőmérséklet hűvösnek mondható. Az is volt. Esővel kombinálva. Vigasztalgattam magam,
hogy nem baj, jó a társaság, annyi minden mást lehet csinálni. És csináltunk is, és jó is volt.
Indulás!
Simán természetesen ez sem mehet. Jének már az indulás előtti napon volt egy kis hasmenése,
ami másnap már egy kis hőemelkedéssel párosult. Úgyhogy gyorsan el a gyerekorvoshoz.
Nincs gáz, mondta, és tényleg nem is volt. Ráadásul a kocsiba is befértünk valahogy,
ami komoly sikerélmény. Pedig vittünk babakocsit, kiságyat, még etetőszéket is. És
meglepő módon néhány tíz kilométerre a várostól már sütött a nap. Még akkor is, amikor
megérkeztünk a célállomásra. És még fürödtünk is egyet délután. Utána pedig egy hétig nem.
Indoor / outdoor
Szóval a második naptól hideg volt és eső. Ha éppen nem esett, akkor lehetett a kertben vacogni.
Vagy odabent játszani. Kicsit kisebb helyen, kevésbé kényelmesen, mint otthon. Számolni
tanulás, kártyázás, persze csak Effel. Jé meg csak járkált le-fel, mi meg próbáltuk megóvni
az ismeretlen hely veszélyeitől. És persze volt, amikor neki mertünk indulni, és elmentünk
fagyizni meg sétálni a városba, azért, hogy tíz perc séta után leszakadjon az ég, és egy
amúgy kellemes kávézóban tölthessünk két órát. Az extrém viszonyok ellenére is sikerült
egy majdnem egész napos, állatkertes kirándulást, meg egy délutáni kulturális jellegűt
összehoznunk. Aztán megkegyelmezett nekünk az időjárás.
Strandidő
A második héten meg végre csinálhattuk azt, amiért elvileg mentünk. Reggel ki a partra,
délben haza ebédelni, aludni, délután vissza a strandra. Este sokáig – Eff szempontjából – fent
maradni, kártyázni, tévézni. Mi is a gyerekek ritmusában ettünk és aludtunk. Azért volt egy-két nehéz pillanat, amikor mondjuk Eff amolyan igazi óvszerreklámba illő hisztit nyomott
a strandon, hogy én legalábbis úgy éreztem, mindenki engem néz. És még csak azt se tudta
megmondani utána, mi is volt a baja...
Egy szokásos nyaralás, na!
Azt pedig a mostoha időjárás ellenére is tartom, hogy kicsi gyerekkel nagyot utazni nem érdemes. Az is bámulatra méltó, hogy milyen minimál programok kielégítenek egy gyereket. Egy kerti csap, egy locsoló, néhány lufi, egy vízipisztoly gyakorlatilag egész napos elfoglaltságot jelent. És az is érdekes, hogy ugyanazt a szokásos rutint kellett követni, mint máskor is, etetni, fürdetni, egyedül a kutyát nem kellett sétálni vinni, mert lepasszoltuk, mégis pihentetőbbnek érezte Á is az egészet. Azóta is fáradtak vagyunk.
Tényleg ki kell pihenni a pihenést?
