Hogy magyarázzam el a gyereknek hogyan kell helyesen felülni?

Zanza!

A túl kíváncsi szülő, azaz én, vessen magára. Vetek is. Mert minek kell nekem annyit kérdeznem, aggódnom, kíváncsiskodnom? Történt ugyanis, hogy Kicsi Lány fejében kissé összekuszálódtak a dolgok. Addig minden rendben ment, amíg hat hónapos korára mindkét irányba forgott, utána hat és fél hónaposan elkezdett kúszni, majd nyolc hónaposan felállt. A nagyszülők ujjongtak örömükben, hogy milyen okos, ügyes és szép Luca, ami persze igaz is, én meg az apja azért furcsálltuk a dolgot.

(Babanapló, előző rész: Kicsi Lány sikít)

Nekünk sem jó semmi: ha nem mozdul a gyerek, az a baj, ha mozdul, az a baj. Gyorsan fel az internetre (igen, legtöbbször ott tájékozódom, ahol mindennek megtalálom az igazolását és annak az ellentétét is), hogy normális-e, ha a gyerek nem tud ülni, nem mászik, de feláll. Megnyugodtam, hogy az ülés és a mászás teljesen más mozgást igényel, mint a felállás. Van, akinél ez, van, akinél az jön előbb.

A gyógytornász már nem volt ennyire elnéző

Közölte, hogy az naggggyon nem szerencsés, ha úgy áll a gyerek, hogy nem tud ülni, sem mászni. Illetve ülni tud, mert gyönyörűen leengedi magát az állásból. Nem, felülni alulról kell és nem hasizomból. Lábak ,,begörbítve", kéz kitámaszt és úgy kell felülni. Oké, magyarázzam el a gyereknek, aki sem az interneten nem szörfölt, sem könyvet nem olvasott. Illetve dehogynem. A laptopot rendszeresen püföli, néhány gombot már úgy kikapta, hogy nem is tudom visszaoperálni, a könyveket, újságokat meg indiánüvöltéssel megszerzi, megtépi, majd megeszi. S amikor ki akarom szedni a zsákmányt (értsd papírdarabokat) a szájából, akkor olyan vehemensen szorítja össze az ajkait, mint amikor olyan ételt szeretnék beletenni, ami nem tetszik neki.

Szóval a mozgás

A gyógytornász finoman meggyanúsított, hogy a gyerek azért áll, mert állítottam. Én meg óvatosan elmondtam, hogy nem, nem kötöztem cellux-szal a falhoz, hogy ott maradjon, babakompba sem tettem, sőt, meg sem mutattam neki ezt a lehetőséget. Azt is bevallottam, hogy az ülést tőlünk ismeri, mert hat hónapos kora után már nem nagyon lehetett azt mondani neki, hogy Kicsi Lány te maradj csak a padlón és nézd a lábunkat. Magasabból is szerette volna szemrevételezni a világot és ennek hangot is adott. Mivel idegőrlő volt a sikítása, engedtem neki.

Persze a nagyszülők meg azt hangoztatják, hogy miért ne lehetne ültetni a gyereket, nem lesz annak semmi baja. Meg hogy ha magától stabilan tud ülni, akkor érett rá a gerince. Ezek azok a mondatok, amitől lila hajat kapnak a gyógytornászok. Erre egyébként kíváncsi lennék, más hogy oldja meg. Hogy etet?! A babakocsiban nyolc hónaposan is a mózeskosárban viszi a gyereket? Nekünk már bele sem férne.

Amióta a gyerek tud állni, azóta csak áll

Mindenhol. A kanapé oldalán, az asztalnál, a székeknél kapaszkodik fel, és oldalazva lépeget. Aztán játszik. Egy kézzel kapaszkodva vagy csak hozzádőlve az ágyhoz, felvesz valami játékot a földről és azzal szórakozik. Néha pedig két kézzel hadonászik a levegőben elfelejtve azt, hogy úgy bizony el fog dőlni. S el is dől. Én meg vagy ott vagyok, hogy elkapjam vagy nem. A legszebb, amikor az amúgy stabil ülésből veti magát hátra, de úgy, hogy a szomszéd szobából is hallom, hogy koppan a feje. Ha jó passzban van, nevet rajta. Ha rosszban, akkor percekig vigasztalhatatlanul sír, igaz, akkor már mindenen eltörik nála a mécses.

A gyerek újabban az ágyban is álldogál

... ahelyett, hogy aludna. Olyan, mint egy ügyes kismajom. Ott is megkapaszkodik, ahol nincs is kapaszkodó, azaz a teljesen tömör ágytámlában. Amikor pedig elfárad, szépen óvatosan, lassan, műgonddal kivitelezve leengedi magát. Nagyon kis ügyes. Anya (azaz én) meg büszke rá. Aztán meg tapogatja, amikor leesik, hogy tört-e vagy sem. Mert a gyakorlóbb szülők szerint ilyen is lesz. Jaj.

Utóirat

Két órával azután, hogy a bejegyzést befejeztem, a gyerek elkezdett mászni és fel is ült. Szépen, szabályosan. Kellett nekem aggódni. Na jó, elismerem, a gyógytornásznak is volt némi köze a sikerhez.

Blogmustra