Menni vagy nem menni? Ez nyáron főleg nem kérdés. Menni kell! A gyerek miatt is, meg amiatt is, hogy ne őrüljünk meg a bezártságtól meg a szokásos játszótér unalmától. Főhősünknek, a kétgyerekes apukának legalábbis egy idő után sok lenne.
(Én vagyok az Apád! – előző rész: Gorilla nagybácsi)
De hova? És milyen messzire? Mi éri meg? Ez állandó dilemma. Én néha bedobok valami izgalmas ígérkező kalandot, aztán mégse. Néha meg igen. Sok szempontot kell figyelembe venni, ha azt akarjuk, hogy tényleg jól süljön el a dolog. Lehet, hogy mi eleve körülményeskedők vagyunk. Csak úgy spontán nekiindulni, na, az nem játszik.
Észérvek
Én szívesen vágnék neki nagyobb utaknak is, kirándulni, vagy elmenni valami érdekes helyre. De ami nekem érdekes, az nem valószínű, hogy a gyerekeknek is. Effnek már csak-csak, de az 1 éves Jének biztos, hogy nem kellenek nagy kalandok. És észérvekkel meggyőzhető vagyok, mert tényleg minek is. Délután még Eff is alszik, vagy ha nem, akkor elég nehéz vele. Meg enni kell, azt is szabott időben, melegítve, és az sem mindegy, hogy mit. Ha nagyon nagyvonalú akarok lenni, akkor nem ottalvós kiruccanások esetén olyan nettó 2-3, max. 4 órával lehet számolni.
Van, ami sok
Bármilyen furcsának tűnik is, de a túl sok élmény, az állandó program nem is tesz olyan jót a gyerekeknek. Ezt is lehet túlzásba vinni. Konkrétam volt olyan ismerősünk, akinek a gyerekével problémák voltak az oviban. Harapott, hisztis volt, nehezen kezelhető. Azt tanácsolták nekik, hogy csináljanak kevesebb programot. Nem kell mindig menni valahova, csinálni valamit. Legyen olyan, amikor csak otthon vannak és játszanak. És érdekes módon megoldódtak a gondok. Na mi megyünk is, meg nem is.
Túl a játszótéren
Ha a városban maradunk, akkor is van azért hova menni. Budán lakunk, ezért inkább ez az oldal játszik, ezért például nem tudom, milyen lehet most a Városliget vagy a Népliget. A Gellért-hegy nem rossz, piknikezni is lehet. Aztán ott a Hajógyári Sziget, ami jó nagy, kutyával is emészthető, de nincs túlzottan rendben tartva. A Margitszigeten idén még nem is voltunk, tavaly is csak egyszer. És ami nem meglepetés gondolom, a legjobb a Kopaszi gát, amit nem is így hívnak. Közhely, gondolom, de azért jó, mert tiszta és rendezett. Meg nekünk közel is van. Lehet dagonyázni a vízparton, lehet mezítláb járkálni, most már játszóház is van. Nem reklámozni akarom a helyszínt, mert az egyetlen baja már most is az, hogy zsúfolt. Ha meg elhagyjuk a várost, akkor a Szentendrei-szigetre egész gyakran. Mert a szüleimnek van ott telke, és egész jól ki lehet húzni egy napot. Esetleg kettőt is. És ennél messzebbre meg máshova ritkán. De a nyaralás persze más lesz. Akár a Balatonig is elmerészkedünk...
Távolabbi tervek
Én gyerekkoromban szerencsés voltam, mert volt kocsink, és ezért elég sok helyen jártunk anyámékkal. Előbb-utóbb mi is többet megyünk majd, de most még tényleg nem éri meg. Skanzen, vadaspark, Rám-szakadék, Szilvásvárad, barlangok, bobpálya. Nem is akarom sorolni. Vagy túl messze vannak, vagy nem értékelnék a gyerekek. A kicsivel még a libegőzés is necces, és sokkal jobb, ha együtt megy az egész család. Majd, majd, majd.
Amúgy meg pont most voltunk ottalvós hétvégi programon, ahol hasonszőrű és hasonkorú rokongyerek is volt. Ment az állatkodás éjfélig, a személyzet próbált uralkodni magán, csak egy kép meg egy váza bánta a bulit. Én meg ott se voltam, mert Jével 9-kor nyugovóra tértem.
Nekem az is jó buli volt.
