A bölcsi reality első napján a helyszínen volt videós munkatársunk, aki arról számolt be, ő hogyan látta a bölcsődés napot. Szerinte az igazi gondozók kedvesek, de nem hiszik, hogy ez az egy hét változást idézhet elő az ő munkakörülményeikben. Meglátjuk. Bölcsi reality.
Gyerekekkel forgatni mindig nehéz. Ez most is bebizonyosodott, hiszen stábunk (újságíró, fotós, videós) megérkezése után egyből betámadtak az egységes kékmintás overállokban szaladgáló pirospozsgás csemeték. Első pillanatban azt éreztem, hogy sokkal jobban élvezik a mi jelenlétünket, mint Ertsey Katalin, az ideiglenes új gondozónő személyét – valószínűleg azért, mert nálunk annyi izgalmas dolog (fényképezőgép, kamera, jegyezettömb) volt. Még körbe sem néztem, máris öt gyerek vett körül, akik mind azt szerették volna nézni, amit én látok a gépen át. Ha engedek nekik, még most is ott guggolnék az udvaron.
Katalin szemlátomást élvezte a zsibongást és a bölcsisek érdeklődő tekintét, és maximálisan teljesítette kívánságaikat. A saját ötleteiből merített – egy kis dombra lecsücsülünk – játék, úgy tűnik, csak az ő korosztályának volt élvezhető, a mostani lurkóknak ez már nem elég.
Mondjuk én sem értem, mi öröm van felmászni egy dombra, leguggolni, aztán lemászni. Ez legjobban a gyerekek arcán tükröződik vissza a videóban. Katalin mindenesetre mindent bevetett, és ezzel az egy kivétellel nagy sikere is volt. Csúszdáztak, hulahopp karikáztak. Na ez már sokkal inkább elnyerte a gyerekek tetszését, mint a guggolás, Katalin pedig jó politikus módjára diplomatikusan nyilatkozott a sűrű testmozgásról.
Miután kellően átfagytunk, a kicsik leparkolták járműveiket a helyükre, a képviselőasszony pedig megpróbálta összeszedni az erre a hétre fogadott gyerekeit. Egy kivétellel sikerült is, Brigit elcserélte, ám be kell valljam, az egyenruha miatt én is csak két gyereket tudtam megkülönböztetni egymástól. Egy buci fejű kisfiút és egy cuki szőke kislányt.
Lehet, hogy én sem figyeltem eléggé, hogyan hányan is vannak a csoportban, hiszen mire beértünk a terembe, már egy fél vasútállomás épült fel a fakockákból kirakott erődítmény mellett. Katalin kitartóan játszott, méghozzá ülve. Órákon keresztül keresték a megfelelő vasúti síneket. A lányok babáztak és énekeltek, játszottak szintetizátoron és csodálkozva hallgatták a többi gondozónő meséit. Előtte én is az hittem, hogy talán idegenkedni fognak tőlünk a cseppnyi emberkék, de pár perc után már mosolyogva játszottak velem is. Interjút sajnos nem készítettem velük, de nagyon kíváncsi vagyok, mi járhat a kis fejükben egy ilyen nem mindennapi felfordulás láttán.
Az igazi gondozók véleményem szerint örültek is meg nem is a képviselő jelenlétének. Habár mindenki a lehető legnagyobb kedvességgel és örömmel fogadta megjelenésünket, valamiért azt éreztem eme mosolyok mögött, hogy mindez szép és jó, ám jól tudják, ez az egy hét leginkább csak a vendégekben lesz maradandó. Remélem, tévednek.
Az újdonsült bölcsis néni valóban átvette a szerepet, hiszen még pelenkázott is, miközben a kisember nevetett. Ez azt hiszem, jót jelent. Az első nap végén a fizikai megróbáltatások ellenére is jókedvű Ertsey Katalin minden bizonnyal őszinte mosollyal mesélte el, milyen jó is gyerekekkel lenni. Én nem tudom, bevállalnám-e, hogy bölcsis gondozó legyek. Bár ha jobban belegondolok... igen. Mindenképpen. Egy napra...
