Mire vágysz a legjobban? Nyerj velünk!

Olvasási idő kb. 2 perc

Nem ígérjük, hogy minden kívánságot teljesíteni tudunk, de a legjobb ötleteket beküldők közt egy különleges és értékes wellness-nyereményt sorsolunk ki.

Időnként minden anyának nagy szüksége lenne arra, hogy saját magára is tudjon időt szánni. Legalább egy pár órát. Nyereményjátékot hirdetünk minden kismamának.

„Ma még nagyon nem politikailag korrekt akár felvetni is, hogy egy anyának időnként elege van a kölykeiből és csinálna valami mást is. Az a szép, ha azt mondja, hogy ő bezzeg 24 órán át elalél az örömtől, hogy a gyerekeivel lehet. Mert különben 'minek az ilyennek a gyerek'.

Ha esetleg ez a mentalitás lenne szíves megváltozni, talán többen vállalnának gyereket, mert a 'megőrülök a gyerekemért' csoport mellett a kevésbé fanatikus réteg is vállalkozna. Mert nem kellene azt a súlyt cipelnie, hogy ő egy rohadék anya, mert dolgozni szeretne, tornáztatni szeretné az agyát, vagy csak éppen rendszeresen kikapcsolódni a gyerekeivel együtt töltött időszakban. Hú mert tényleg, ez mekkora bűn is, most mondjátok már meg” – írta kov_vacs októberben a Rázd le a porontyot és kapcsolj ki néha című poszt kommentfalán.

Azért foglalkoztunk ezzel a témával, mert való igaz, hogy időnként minden anyának nagy szüksége lenne arra, hogy saját magára is tudjon időt szánni. Legalább egy kicsit. Ettől még jó anya, tud gondoskodni, szereti a gyerekeit, sőt, ha boldog az anya, boldogabb a gyerek is.

A Meglepkék.hu-val közösen karácsonyi nyereményjátékot hirdetünk minden kismamának.

Nem kell mást tennetek, csak kommentben, vagy mailben írjátok meg nekünk, ha lenne egy szabadnapotok, mivel töltenétek, mire vágytok a legjobban.

Nem ígérjük, hogy minden kívánságot teljesíteni tudunk, de a legjobb ötleteket beküldők közt egy különleges és értékes wellness-nyereményt sorsolunk ki.

A nyeremény egy kényeztető nap, amelyik az alábbi spa-kezelésekből áll:

45 perc Holt tengeri testradír vagy Holt tengeri iszappakolás
75 perc Masszázs, tetszés szerint a Spa árlista 'B' kategóriájából
50 perc Arckezelés
30 perc Reflexológia
Sushi vagy saláta

Várjuk a jelentkezéseket december 15-ig  kommentfalon, vagy mailben a divany@divany.hu címre.

A nyertest még karácsony előtt értesítjük a jó hírről.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ilyen ruhát még nem láttál: Sármán Nóra hétkilós estélyit alkotott LEGO-kockákból

Sármán Nóra egy olyan különleges ruhát alkotott meg, amelynek látványos díszítését több ezer LEGO-elem adja. Az egyedi kreációhoz összesen mintegy 12 ezer alkatrészt használtak fel, a ruhára pedig közel 800 virág került fel kézzel, egyenként rögzítve. A romantikus hangulatú, tavaszi rétet idéző darab egyszerre hat szoborszerű műalkotásként és valódi couture ruhaként.

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.