- Anyuka, Lackó tizennégy rajzot készített másfél óra alatt. És nem ám holmi összecsapott firkálmányokat, neeem. Nézze csak meg, anyuka, milyen gyönyörűek. Egyet ki is rakunk a faliújságra, jóóó, Lackó? - kérdezte a nekem szánt bevezető után Lackótól az óvó néni, miközben olyan mély, kutató pillantást vetett rám, hogy hirtelen nagy kényszert éreztem magamban a szóbeli magyarázatra. Még akkor is, ha hirtelen azt sem tudtam, mit mondjak.
Az óvó néni várt, majd miután az összes rajzszöget kiszedte már a szájából, még mindig a faliújság felé fordulva, további nyomást gyakorolt rám egy tapintatosan megfogalmazott kérdőjeles megjegyzéssel: - Valami oknál fogva otthon biztosan nem tud eleget rajzolni, ugye? - kérdezte és egy gyors, száznyolcvan fokos fordulattal egyenesen a szemembe mélyesztette kutató csápjait, én meg hirtelen rájöttem, hogy hát persze, igen, pontosan így van, és meg is van a magyarázat, ami nem is olyan nehéz. És nincs is olyan messze. Éppen itt kuporog a lábamnál, valami koszos papírdarabot tépked, és Palkónak hívják.
Mióta beköszöntött az ovis szezon, Palkó minden hétköznap reggel megszenvedi a testvéreitől való elszakadást. Testvérei pedig minden áldott nap délutánján megszenvedik azt, hogy újra együtt vannak Palkóval. Mert Palkó, aki hozzászokott ahhoz, hogy egész nap megy körülötte a nyüzsi, a játék, a veszekedés meg a hancúrozás, szeptember elsejével magára maradt, üres lett a lakás, nagy a csönd, és unalmas a nyugalom. Azóta minden reggel zeng a ház a bőgéstől, mikor a nagyok búcsúzkodnak, és minden délután hangos a sikoltozástól, veszekedéstől, amikor hazaérnek. Palkó ugyanis nagyon örül a testvéreinek. Majd kiugrik a karomból, amikor látja őket kijönni az ovis csoportszobából, vagy felcsörtetni a lépcsőház folyosóján. És attól fogva, hogy hazaérnek, szabályosan csüng rajtuk. Rájuk borul, ölelgeti őket, megy utánuk kacagva, mint egy kiskutya, lelkes szemekkel, és a kölkök semmit nem tudnak csinálni tőle. Mert Palkó mindenbe belekontárkodik, mindenhol ott van, szabályosan rájuk ragad.
Szünidőben is probléma volt az együttjátszás, meg is írtam, hogy kínlódunk, de itt most nem a játék zavarásáról van szó, nem. Itt a játék ellehetetlenítéséről beszélünk. Palkó átfogja a gyerekek lábát, és kacagva esik velük együtt orra, nekirohan Lackónak és feldönti, majd ráborul, belemászik az ölükbe, harapdálja őket. Mici egész jól viseli ezeket a kitöréseket, visszaölelgeti Palkót, eldől vele, emelgeti, cipelgeti, nagyokat nevetnek, de általában nem túl sokáig. Mici vad, szeles, és előbb-utóbb sírásba fullad a hancúrozás, jobb esetben Mici "balettozni" kezd a tévé előtt, és inkább csak magát szeretné viszontlátni a tükröződő képernyőn, Palkó nélkül. Palkó pedig, mi mást is tehetne, megy és megkeresi Lackót. Lackót, aki éppen elmélyülve legózik, könyvet nézeget, kézműveskedik, vagy éppen rajzol. És kezdődik a hoppáré. Mert Lackó felháborodik, kiabál, dühöng, Palkó meg egyre jobban viháncol, az ellentét feloldhatatlanná válik, és végül tettlegességbe torkollik. Meg ordításba. És ezen nem változtat az sem, ha elmondom százszor, hogy Palkó pici baba, mert attól még Lackónak állva kell rajzolnia a pelenkázó tetején, vagy fenn kell legóznia az emeletes ágyon, legjobban annak örülne, ha kilőnénk egy műholdra, ott legalább nyugodtan játszhatna. Mindez persze kényszermegoldás, ami nem is tetszik Lackónak, és meg is mondja.
Én pedig mit csináljak, megpróbálom lefoglalni Palkót, hogy a nagyobbaknak nyugta legyen, ez azonban azt jelenti, hogy a lakás fut, a teendőim tovább várakoznak, ráadásul Palkó sem elégedett, mert nem rám kíváncsi, hanem a testvéreire, akikre a lábamba kapaszkodva várt egész álló nap. Mert azt ugye mondanom sem kell, hogy napközben meg én vagyok az, akinek Palkó jobb híján a lábán üldögél, akinek a lábán csüng, aki egy lépést sem tud tenni anélkül, hogy egy vigyorgós, nyálát csurgatós gyerek izgatott szemével ne találkozzon, aki állandóan valami házi vidámparkban, valami őrült nagy játékban reménykedik. És aki most, jelen pillanatban is az anyja nyakában csüng, és csak egy óvatlan mozdulat választja el attól, hogy pelenkás fenekét a klaviatúrába nyomja.
Panzej
