Kóstoltátok már az anyatejet? Olyan finom, hogy azóta is ezen él az egész család, igaz? Nem igaz, hát persze, hogy nem. Brutál egy íze van, megkóstoltam mindhárom gyerekemnél, és véleményem változatlan. Palkónak viszont bejön. Teljes mértékben ragaszkodik hozzá, és fütyül az olyan alternatív megoldásokra, mint a reszelt alma, vagy az alma-banán.
Pedig jó lenne, ha megbarátkozna velük, mert Magyarországon csak ilyen kezdőlépések után illik tartósabb kalandokba bonyolódni a főzelékekkel, hogy aztán egyszer végre csárdást járhassunk a csülkös bablevessel.
Egy hete ezen az alma-banán pempőn nyammogunk. Én már, Palkó még utálja, pedig nincs mit tenni, előbb-utóbb le kell nyelni, meg kell szeretni, mert a védőnő a múlt héten nagyon szigorúan emelte fel nikotinsárga ujját a krumpli és a rizs ellen. Még azok az érvek sem hatották meg, hogy elmeséltem neki, nem egy országban bizony inkább ezekkel kezdik a hozzátáplálást. No, nem mintha Palkó ezeket biztosan megenné, de hátha jobban ízlene neki valami semlegesebb kaja így elsőre. És mivel a védőnő szerencsére nem kamerázta be a lakást, úgy döntöttem, még egy pár napig nyomatom ezt az alma-banánt, de aztán át fogunk nyergelni az alma-krumplira, hátha az jobban tetszik a fiatalembernek. Remélem, addig még nem könyveli el végképp ezt az egész hozzátáplálósdit egy jó kis játéknak, és hajlandó lesz megforgatni a szájában az új kaját. Mert az alma-banánnal két napja már odáig sem jutunk el.
Az első próbálkozásnál egészen kiborult attól, amit csinálok. Minek dugdosom azt a puha izét azzal a kemény izével a szájába, minek ez az egész cécó. Először megdöbbent, aztán dühös lett, fintorogni, sírni kezdett, és nagyon kereste a hátsó kijáratot a pihenőszéken, én meg úgy sajnáltam szegényt, hogy pár szájon és homlokon szétkent falat után befejeztük az aznapi műsort. Másnap úgy nézett rám, mikor meglátott az etető-felszereléssel, mint aki nem hiszi el. Miért pont az ő anyja ilyen? Sírás, rívás, kínlódás. Harmadik nap már rezignáltan vette tudomásul, hogy mire készülök, és már az első kanál után elszánt a védekezésbe kezdett. Nem sírt, nem fordult el, bürrögött. Én meg egy darabig vártam, aztán megpróbáltam így belenyomni az aktuális negyedkanálnyi pempőt. Alig húztam ki a szájából az üres kanalat, jött vissza az egész az arcomba. Bosszankodtam, Palkó meg vigyorgott, hogy most megmutatta nekem, kivel szórakozzak, és mivel a jó édes anyukája természetesen én vagyok, ez azon ritka pillanatok egyike volt, amikor egyre gondoltunk.
Kezdtem úgy érezni, hogy itt én már kevés vagyok. Valami attrakció kell, valami szenzáció, amitől tátva marad a szája a gyereknek, észre sem veszi a falatot, és azt sem, hogy lenyeli. Jött is a férjem lelkesen, mert már hetek óta nyúz, hogy miért nem adok a gyereknek valami rendesebb kaját, hozott egy csörgős zsiráfot, és lement héthónaposba. A bemutató nagy sikert aratott, Palkó rendesen le volt nyűgözve, de a szájába tett kajáról egy pillanatra sem felejtkezett el. Ahogy és amennyi bement, úgy és annyi landolt az előkén, ki tudja már, hány null oda.
Negyedik nap aztán a fejemhez kaptam, hogy óafenébe, hideg a pép, biztos ez a gond. Forralt vízbe állítottam a pempős tálat, de hiába, a meleg gyümölcs sem hatotta meg Palkót. A kanáltól sem esett már kétségbe. Sőt. Egy magabiztos partiarc virult velem szemben, aki már azon filózik, hogy most hogyan is fogja visszaküldeni az első adagot: lassan szivárogtatva, gyorsan kilőve, kibürrögtetve, esetleg kézfejre kenve? A kanál meg minek van a maminál, azzal is lehet a káoszt fokozni, pláne ha tele van, szóval add csak ide, ez is egy jó móka, és persze, hogy elkapja, megrázza, hidegvérrel kicsavarja a kezemből, én meg afrancbázok és indulunk átöltözni.
És ez azóta is így megy. Alma, alma-banán pempő, - és, hogy egy közelmúltban idézett klasszikus átiratában összegezzük a tapasztalatokat - buli-e van. Minden nap megküzdünk. Palkó virul, én még egyszer sem nyertem. Hogy aztán mikor lesz ebből csülkös bableves...
Panzej
