Sok minden külső tényező hozzátesz és elvesz abból, mikor érezzük, hogy viszonylagos biztonságban van a gyerekünk, miközben leengedjük a ház elé a játszótérre egyedül, vagy elkerekezik egy fagyiért a sarokra. S hiába dédelgetjük magunkban azt az emléket, hogy mi hétévesen már egyedül mehettünk a közeli parkba, be kell látnunk, hogy más világ van már körülöttünk.
Persze az is lehet, hogy amikor szülők leszünk, egész más szemmel kezdünk a világra nézni, konkrétan hajlamosak leszünk arra, hogy mindenben veszélyforrást lássunk, szerintem viszont sokkal több veszéllyel kell szembenézniük a mai gyerekeknek, mint nekünk, legalábbis másfajtákkal.
A gyerek egyedül elengedése, akár rövid útvonalon, azon múlik elsősorban, hogy mikor érezzük rajta, hogy ő is önálló akar lenni. Ez általában 7-8 éves korban kezdődik, s a gyerek megbízhatóságától függően tehetünk néhány kísérletet arra, hogy elengedjük valahová. Persze ez attól is függ, hogy hol lakunk, egy belvárosi, forgalmas utcára nyilván nem fogjuk leengedni, hogy játsszon egy kicsit, nyugodtabb környéken viszont próbálkozhatunk egy játszóterezéssel, akár a barátaival együtt is.
Vannak olyan szülők, akik az első kalandot együtt élik át, láthatatlannak álcázva követik ugyanis a lurkót a száz méterrel távolabbi fagyizóba, hogy ha esetleg valami gubanc történne, időben közbeléphessenek. Férjem, aki nálam sokkal lazábban kezeli ezt a kérdést és számtalan vita is származik az ehhez hasonló dolgokból, el nem tudja képzelni, hogy mégis mi történhet egy okos gyerekkel a házunktól egy tüsszentésnyire. Én ilyenkor olyan dolgokkal jövök elő, mint a cukros bácsi (hivatalos nevén pedofil), vagy például a gyerekkereskedelem. Bizonyos kor fölött gyerekprostitúció céljából, kisebb gyerekeket pedig örökbefogadás miatt rabolhatják el a kölyköket. Mert szerintem nem csak a különböző című Helyszínelőkben vannak sajnos ilyenek.
Ahol emberek élnek, ott utak is vannak, azon pedig autók, s zebra ide, vagy oda, bizony örök félelmem marad a közlekedés, hogy biztosan körül tud-e nézni rendesen. Arról pedig nem is beszélek, hogy mennyi tragédia történik körültekintő közlekedés közben is, idegen emberek figyelmetlenségéből, hibájából.
De nem kell mindig a legrosszabbra gondolni, éppen elég, ha egyszerűen el akarják venni tőle azt, amije van. Mondjuk a mobilját, mp3 lejátszóját, vagy a fagyipénzét.
Ha mindez a külső tényező nem elég (és még a drogról, agresszív másik gyerekekről nem is beszéltünk), akkor vegyük számításba az emberi tényezőt, azaz a gyereket, aki még kicsi és csomó hülyeséget csinálhat. Például eltéved, vagy talál valami olyan dolgot, ami úgy elvarázsolja, hogy órákkal és kilométerekkel később ébred csak magára. Aztán mire hazaér, addigra mi csuklóig rágtuk a kezünket és gondoltunk mindenre, csak szépre és jóra nem.
Előbb, vagy utóbb azonban el kell kezdenünk az önállóságra nevelést, hogy életképes legyen, ez pedig van, akinél előbb, van, akinél kicsit később aktuális. A célállomás pedig alternatív, a lényeg, hogy biztosak legyünk a gyerekben, ő pedig saját magában.
