Palkónapló: A család túlélésre játszik

Kedves Közönség!

Egy immáron háromgyerekes anya keresi a kegyeiteket, aki a nyugalom meg a pihenés szavak hallatán már elő sem húzza az értelmező kéziszótárt, hanem inkább megy, és csinál valami hasznosat. Mondjuk például kiszedi a sikoltozó Mici kezéből a Lackó haját, a Lackó szájából a Mici karját, majd elindul, hogy kivakarja az éppen ma egy hónapossá váló –mellesleg torkaszakadtából üvöltő- Palkót a nyakig-kakiból, mielőtt beletömi a cicit.

palko0528

Nagyjából ilyenekről és az ilyen helyzetek hatványozott formáiról lesz szó ebben az új babanaplóban, amely bár hivatalosan a Palkó naplója, mégsem nélkülözheti a másik két állandó mellékszereplőt. Lackót és Micit eddig sem lehetett könnyedén a margón kívülre lökni, mostanában pedig, mint azt majd látni fogjátok, különösen ügyelnek arra, hogy még véletlenül se kerüljenek ki a családi reflektorfényből. Ez azonban az első fejezet, koncentráljunk a főszereplőre, aki ugyan domborodott már itt a Porontyon eleget, mégis meg tudta őrizni az inkognitóját egészen április végég.

Szóval Palkó felett is rohamosan száll az idő, már kezdi levetni azt a tipikus "szorosan behunyom a szemem, összeszorítom az öklöm, mindig alszom és olyan rettentő pici vagyok" újszülött attitűdöt, és egyre inkább az öntudatos csecsemő szerepben tetszeleg. Már nem igyekszik minél jobban összehúzva magát eltűnni a kiságyban, hanem kinyújtózkodva, karjait szétdobálva szuszmákol, és ha valami problémája van, azt nem holmi kis nyuszisírással jelzi, hanem kiadósan bömbölve. Ha esetleg nem ugrunk azonnal, mérgében ellilul, ordít, akkora nyitott szájjal, hogy a gyomráig ellátni. Szerencsére a probléma nem szokott bonyolult lenni. Palkó akkor ordít ha éhes, ha kakis, vagy ha unatkozik. Ez utóbbi egyre gyakrabban előkerül, és zavarban vagyok, mert valahogy úgy rémlik, a másik két gyerekemet nem érdekelte ennyire a világ ebben a korban, mint ezt a kölköt. Nagyra nyitott szemmel vizslatja a könyvespolcot, a mintákat a faliszőnyegen, vagy az arcomat, és belemegy már a nyelvöltögetős játékba is, azaz ha nyelvet öltök rá, egy darabig hunyorog, elgondolkodik, majd erősen koncentrálva ő is kidugja a nyelvecskéjét. Naponta több órát van ébren.

Palkó ezen kívül tud még sötéten nézni. Ezt az arckifejezését főként akkor veszi elő, ha evés után visszarakom az ágyba némi alvás reményében. Aztán tud elszántan is nézni, ezt pedig tipikusan a szoptatás előtt veti be, amikor a kibírhatatlanul hosszú pelenkacsere után egy életem egy halálom elszántsággal már kilométerekről vetné magát a tejforrásra. És ha már kaja, Palkó nem kispályás. A kórházból a fiziológiás súlyesés helyett 30 gramm súlytöbblettel távoztunk, három hetesen pedig már nettó 4600 grammot nyomott a fiatalember a nagymama, a dédik és a család többi nőtagjának nagy örömére.

És ezennel vége is a helyszíni közvetítésnek, ugyanis a hangokból ítélve helyzet van az ebédlő táján, illetve Palkó is óbégatni kezdett, ideje belekezdeni az esti programba. Hát igen, hol van már az a május eleji vasárnap, amikor a klinikáról hazajövet egy teljes nyugodalmas délutánt tölthettünk hármasban a férjemmel és az alvó Palkóval, míg a másik kettő még a nagymamánál húzta a lóbőrt. Rend és tisztaság, félhomály, egy buddhista kolostor csendje fogadott a négy napos kórházi nemalvás után. Beraktunk egy filmet, rendeltünk egy pizzát, és csak élveztük a nyugalmat, egészen délután ötig, amikor berobbant a két nagyobbik poronty. Azóta, hát, hogy is mondjam... Szóval leginkább a túlélésre játszunk. Igaz, ezt a kalandtúrát semmiért sem cserélnénk el.

Panzej

Oszd meg másokkal is!
Mustra