Geréb Ágnes nem tartja kockázatosnak az otthon levezetett ikerszülést

Olvasási idő kb. 1 perc

Csütörtökön folytatódott a Pesti Központi Kerületi Bíróságon Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász és három segítőjének pere, akiket az ügyészség maradandó fogyatékosságot eredményező, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádol.

Csütörtökön folytatódott a Pesti Központi Kerületi Bíróságon Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász és három segítőjének pere, akiket az ügyészség maradandó fogyatékosságot eredményező, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádol. Mind a négyen ártatlanságukat hangsúlyozták, Geréb Ágnes kijelentette: "az otthonszülés feltartóztathatatlan igénye a nőknek". Mivel a per három vádlottjának ügyvédje annak idején megbetegedett, most csütörtökön került sor a formailag július 9-én megkezdett perben az első érdemi tárgyalási napra.

A csütörtöki tárgyaláson Geréb Ágnes azt mondta, ami 2003 decemberében történt az egyik újszülöttel, az nem függ össze az ikerszülés kockázataival. Hozzátette, ha az otthoni ikerszülés olyan veszedelmes lenne, akkor a tragikus agykárosodás után alig egy hónappal nem vállalta volna a saját iker unokái születésének otthoni levezetését. Geréb Ágnes hangsúlyozta, hogy az otthonszülés híveinek bevonásával már készül az új szakmai protokoll. Kiemelte, sohasem szorgalmazták senkinél az otthonszülést, azt csak mint alternatívát vetették fel. Részletesen beszélt arról, hogy mindig milyen tapintatosan jártak el, például az orvosi műszereket egy-egy szülésnél letakarva készítették elő, nehogy negatív hatással legyen a látványuk a szülő nőre.

A tárgyalás november 27-én tanúk meghallgatásával folytatódik a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. (FH)

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Fekete Zsuzsa
Fekete Zsuzsa
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.