Összességében igazán csendes hetünk volt, nem tudok beszámolni fontos eseményekről, vagy nagy mozgásfejlődésről.
Összességében igazán csendes hetünk volt, nem tudok beszámolni fontos eseményekről, vagy nagy mozgásfejlődésről. Abigél az álldogálást egy kicsit most hanyagolja, vagy lehet, hogy csak rápihen a következő nagy ugrásra, nem tudom.
A strand és a homokozás jegyében teltek ezek a napok, Abigéllel kétszer is voltunk strandon, és nagyon élveztük mindannyian. Ő is, na meg főleg anya, rég volt ugyanis, hogy tudtam egy kicsit úszkálni, meg szaunázni, miközben Abigél a gyerekmedencében és a hintában élvezkedett az apukájával.
Játszótérre is egyre gyakrabbban kisétálunk délutánonként, és amióta ilyen nagy anyuka lettem, hogy már játszóttérre is járok, elkezdtem tanulmányozni ezt az új közeget. Hiszen annyi rosszat hallottam már a játszóterekről, és az úgy nevezett játszóteres anyukákról, – itt a Porontyon is – hogy szinte társadalomtudományi kívülállással firtatom az eseményeket, de egyelőre semmi negatívról nem tudok beszámolni.
Az anyukák és apukák, akikkel engem összehozott a sors, kedvesek voltak és aranyosak. Mindig érdeklődtek Abigélről, és biztatták gyermekület, hogy adja oda a babának a lapátot. Nem láttam nyomát a híres elhanyagoltságnak sem, sőt fehér ruhában, tűsarkúban is látok anyukákat. Pedig hát én sem az idei kollekcióban járok a homokozóba, úgyis mindent dobok utána a szennyesbe. Hozzáteszem, hogy az általunk látogatott játszóra többnyire hasonló babások járnak, hiszen csak homokozó van, meg csúszda, meg egy kis mászóka, ami kifejezetten 1-3 éveseknek való közeg, a nagyobb gyerekek minket elkerülnek.
Szóval az embereknél egyelőre sokkal jobban zavar a macskaszar, a kutyák, a sörösdobozok, meg a csikkek. Aztán lehet hogy nem is olyan sokára ellenkező tapasztalatokkal jelentkezem.
