Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A legtöbb anyuka életében elérkezik az a pillanat, amikor a gyereknevelés, háztartás, férj háromszög feladatainak megoldása már nem okoz akkora gondot, mint a kezdetekkor.
A legtöbb anyuka életében elérkezik az a pillanat, amikor a gyereknevelés, háztartás, férj háromszög feladatainak megoldása már nem okoz akkora gondot, mint a kezdetekkor. Gyűlik a szabad agykapacitás és egyszer csak elkezdünk továbbgondolkodni az élet nagy dolgain. Mondjuk a világbékén.
Vagy azon, hogy itt az ideje pályát módosítani. Vagy esetleg pályára lépni. Sőt, ha tekintetbe vesszük azt a tényt, hogy Állam bácsi fizeti is számunkra a képzést, egyenesen kitűnő az ötlet. Szorgalmi időszakban még általában minden szép és jó. Persze általában, mert akadnak beadandó feladatok és néhány olyan vicces tantárgy, amik folyamatos tanulást igényelnek, úgy mint számvitel, matematika, stb.
Tulajdonképpen a kiszúrás a vizsgaidőszakban az, hogy nagyon rossz időben tartják. Az első ugyebár karácsony és szilveszter környékén van, a második alatt meg általában nagyon nagy a meleg és a strand, meg a zöld annyira hívogató… De aktualitását tekintve, járjuk körül a karácsonyi vizsgaidőszakot, nehezített pályán, gyerekkel!
Én egy gyerekkel kezdtem a főiskolát, kettővel fejeztem be. A lányomnak tulajdonképpen idén lesz az első normális karácsonya, ahol az édesanyja teljes testi és szellemi összhangban jelen van. Hat éves.
Az ünnepek ugyanis úgy kezdődtek, hogy amint elkezdődött a tanulási időszak, elhúztunk vidékre nagymamához. A hangulatfelelős ünnepek előtt egy darab karácsonyi énekek cd volt, amin egy hölgy énekelt kappanhangon. Mézeskalácsot is lelkesen sütöttem. Éjjel. Miközben erősen úgy csináltam, mintha tanulnék. Egy pillantás a tésztára, egy pillantás a papírra. Semmit nem haladtam, viszont nagyon fáradt voltam. És egyáltalán, mindenhová papírokkal jártam, amelyeket rendre ott is hagytam, ahová éppen mentem.
Minden éjjel azt álmodtam, hogy elérkezett az ajándékozás és én senkinek nem vettem még semmit. Borzalmas volt! Külön fejezetet igénylenek az adventi koszorúim. Általában az utolsó pillanatban, vagy utána jutott eszembe, hogy kéne csinálni. Mi rögtön két gyertyát gyújtottunk meg rajta. Arra pedig soha nem volt időm, hogy professzionálisan megszerkesszem, így a különböző alkotóelemek csak rá voltak téve a koszorúra. Naponta ötször szétesett, de mi romjaiból mindig újraépítettük.
Az ajándékok beszerzése ötletszerűen működött. Az évek során tettem néhány átgondolatlan darabot is a fa alá, ezért ezúton mindenkitől elnézést kérek.
Társaságban mindig volt témám, mert tőlem mindig meg lehetett kérdezni, hogy mikor megyek a következő vizsgára. Vagy hogy hányas lett. A suli kétszáz kilométeres vonzáskörzetét ilyenkor nem hagyhattuk el, mert sosem lehetett tudni, mikor tapsolnak vissza a vizsgára.
A legkritikusabb időszak természetesen szenteste és környéke volt. A gyerekek anyát elborult tekintettel látták bolyongani, és mindenki vigyázott, hogy hogyan szól hozzám. Mióta gyerekek vannak, a szenteste a nagymamánál telt. Nagyi sütött főzött, gyerekek, apa díszítettek, anya meg hátulról vezényelt, meg kritizált, a maradék idejében pedig papírhalom alatt, felett, mellett görnyedt. És gyártotta a puskákat rendületlenül. Nincs is annál romantikusabb, mikor ül az ember lánya a hangulatos karácsonyfa derengő fénye mellett és derivál.
Idén időmilliomos vagyok. Tudományosan vásárolok mindenkinek, körültekintően. Az adventi koszorúm nagyon pipec lett, újságba való. Gyönyörű ablakdíszeink vannak és emberi időben, a gyerekekkel sütöm a mézeskalácsot. Sőt, már az ünnepi menü is összeállt!
De valahogy azért hiányzik a suli. A vizsgadrukk, a büszkeség mindezek után. És bár a családom nem sírja vissza az elmúlt évek karácsonyait és tulajdonképpen én sem, azért néha úgy érzem, hogy ismét rám férne egy kis agytorna.
win
