Az agynak is jót tesz a nagymamák kedvenc tevékenysége

Happy multiracial group of friends enjoying craft workshop sitting at wooden table in cafe learning knitting with balls of wool, learning, togetherness, relaxation
Olvasási idő kb. 3 perc

A nagymamák kedvenc időtöltésére hajlamosan vagyunk úgy tekinteni, mint csupán egy békés hobbira, amely kellemesen kitölti a délutánokat. Pedig a kötés ennél jóval többről is szól.

Szakértők szerint a kötésnek számos pozitív hatása van az emberi agyra nézve. A monoton, ismétlődő mozdulatok megnyugtatják az idegrendszert, ráadásul a tevékenység közben az agy több területe egyszerre dolgozik. Nem véletlen, hogy világszerte újra divatba jöttek a fonalak és a kötőtűk, ráadásul már a fiatalabb generációk körében is

Átmozgatott agytekervények

A kötés során az embernek folyamatosan koncentrálnia kell, még akkor is, ha nagy tapasztalattal rendelkezik: ügyelni kell a mintákra, számolni a szemeket, megjegyezni a következő lépéseket, vagyis az agy állandó készenléti állapotban működik.

Ennek a fajta koncentrációnak a folyamatos gyakorlása különösen fontos idősebb korban, amikor a memória és a figyelem könnyebben gyengülhet.

A szakértők szerint a kötés egyszerre fejleszti a problémamegoldó képességet, a koordinációt és a rövid távú memóriát. Pozitív hatásait tekintve úgy is tekinthetünk rá, mint egy keresztrejtvény és egy meditáció különleges keverékére.

Idézőjel ikon

A repetitív mozdulatok ráadásul nyugtató hatással vannak a szervezetre.

A tevékenység végzése sokaknál csökkentheti a stresszt, lassítja a pulzust, és enyhíti a szorongást, miközben a kezek automatikusan dolgoznak a fonallal. Mindezen felül a kötés segíthet abban is, hogy az ember könnyebben kizárja a napi problémákat, és egyfajta flow-élménybe kerüljön.

Így válaszd ki a Díványt!

Ne maradj le a Dívány tartalmairól!

A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.  
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy. 

Ez az állapot hasonló ahhoz, amit meditáció vagy jóga közben tapasztalunk. Nem véletlen, hogy egyre többen fordulnak a kézimunkák felé akkor is, hogyha a képernyők és a digitális világ elől menekülnek: a kötés egyfajta digitális detoxként is remekül működik.

A kötés egyre népszerűbb kezd lenni a fiatalabb generációk körében is
Fotó: Betsie Van der Meer / Getty Images

A közösség és az alkotás ereje

A kötés azonban akkor tudja kifejteni leginkább pozitív hatását, ha azt közösségben végezzük. Régen természetes volt, hogy a család nőtagjai együtt kézimunkáztak, ma pedig kötőklubok, online csoportok és közös workshopok hozzák össze a hobbi szerelmeseit.

A közöségben való alkotás érzése bizonyítottan javítja a hangulatot és csökkenti a magány érzését. A modern világ állandó pörgésében különösen felértékelődnek azok a tevékenységek, amelyek lelassítanak bennünket. A kötés pontosan ilyen:

Idézőjel ikon

türelemre tanít, sikerélményt ad, és közben valami kézzelfogható születik a kezeink között.

A szakértők szerint tehát a nagymamák régi kedvence korántsem idejétmúlt szokás. Épp ellenkezőleg: a kötés olyan tevékenység, amely egyszerre nyugtatja az elmét, edzi az agyat és feltölti a lelket.

Group of senior people learning knitting together with a caregiver tutor in a community center.
A közösségben végzett alkotótevékenységnek számos pozitív hatása van az agyra
Fotó: Halfpoint / Getty Images

Lehet, hogy a modern élet egyik legegyszerűbb stresszkezelő módszere éppen ott lapul a fonalas kosárban.

Kapcsolódó: pulóverbe rejtett titkok – így kémkedtek a nők a második világháborúban.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.

Mindennapi

Sokan nem tudják: ilyenkor nemet mondhatsz a túlórára

Téves az a nézet, hogy a főnök bármikor, korlátlanul benn tarthat munka után. Bizonyos esetekben a túlóra egyáltalán nem rendelhető el, máskor pedig csak a munkavállaló írásos hozzájárulásával. A munka törvénykönyve külön szabályokat állapít meg a rendkívüli munkaidőre, vagyis arra, amikor a dolgozónak a beosztásán túl kellene munkát végeznie.

Offline

2500 éve tört ki az első járvány: ez a fertőzés okozta

Az “athéni pestis” kórokozóját mindmáig nem sikerült azonosítani, holott mintegy 100 ezer ember halálát okozta, illetve az athéni hadseregben végzett pusztítása révén befolyással lehetett a városállam Spártával folytatott vesztes háborújára is.