Az 19. század közepe óta lényegében változatlan az élet Niihau szigetén. A Tiltott sziget nagy részére egyáltalán nem engednek be kívülállókat: ez volt a feltétel, amivel a hawaii király 1864-ben eladta birodalma egy darabját a Sinclair családnak.
Hawaii jelentősebb szigeteinek mind van valamilyen beceneve a hivatalos elnevezés mellett. Oahu, a Gyülekezőhely; Hawaii, a Nagy sziget; Maui, a Völgy-sziget; Kauai, a Kert-sziget. Utóbbitól nem messze azonban van egy sokkal baljóslatúbb névre keresztelt földdarab is: Niihau, a Tiltott sziget. Az elnevezés nem véletlen: még a legközelebbi szárazföl, Kauai lakói sem hajózhatnak át a mindössze 27 kilométerre található szigetre, csak távolról vehetik szemügyre a horizonton tiszta napokon kibontakozó sziluettet.
Skócia, Új-Zéland, Kanada és végül Hawaii
De hogyan alakult úgy ennek a 178 négyzetkilométeres földdarabnak a sorsa, hogy több mint száz éve nem léphetnek itt partra kívülállók? Ennek megértéséhez egészen a 1800-ig kell visszamennünk, amikor a skóciai Glasgow-ban megszületett Elizabeth McHutchenson. Gyerekkoráról nem sokat lehet tudni, életének első, Niihau története szempontjából fontos momentuma az volt, amikor 1824-ben hozzáment egy hajóskapitányhoz, akit Francis Sinclairnek hívtak.
A házaspárnak már hat gyermeke született, amikor úgy döntöttek, hogy Új-Zélandra költöznek, és gazdálkodással kezdenek foglalkozni. Legalábbis a feleség és gyermekei, mert a családapa nem hagyott föl a hajózással. A két tevékenység azonban remekül kiegészítette egymást: amit Elza és a fiatalabb gyerekek megtermeltek, azt a férj és a legidősebb fiú tengeren szállította eladni.
A gazdaság virágzott, a család nem panaszkodhatott – egészen 1846-ig, amikor Francis Sinclair hajója elsüllyedt: az apa, a legidősebb fiú és a teljes rakomány odaveszett. Egyik napról a másik a család egész, nehezen összegyűjtött vagyona elveszett, ám Eliza McHutcheson Sinclair nem adta föl. Újrakezdte a gazdálkodást, és másodszorra is sikerre vitte a családi farmot. Az asszony 1863-ban újabb költözés mellett döntött, ezúttal Kanadába vitte a családot.
Vancouver-sziget azonban csalódást okozott: túlságosan vad és civilizálatlan volt ahhoz, hogy családi gazdálkodással lehessen foglalkozni.
Egy egész szigetet megvásárolt
Eliza Sinclair új lakóhely után nézett, és majdnem Kalifornia mellett döntött, ám fülébe jutott a szóbeszéd egy ígéretes területről, a Sandwich-szigetekről. Hawaiit hívták akkoriban így, és az asszony nem sokkal később már IV. Kamehameha királlyal tárgyalt az egyik sziget megvásárlásáról.
„Niihau a tiéd”
– mondta az uralkodó, amikor aláírta az adásvételi szerződést, amely 10 ezer dollárnak megfelelő aranyról szólt. Majd így folytatta: „eljöhet a nap, amikor a hawaiiak már nem lesznek olyan erősek Hawaiin, mint most. Ha ez megtörténik, kérlek, tegyél meg mindent, amit tudsz, hogy segíts nekik”.
IV. Kamehameha király a feljegyzések szerint még azelőtt meghalt, hogy a tranzakció teljesen befejeződött volna, ám utódja, V. Kamehameha állta elődje szavát. Niihau szigetének ura így 1864-ben Eliza Sinclair és családja lett, ám a királynak voltak bizonyos kikötései: meg kell őrizni a hawaii nyelvet és a niihaui kultúrát.
A Sinclairek komolyan vették a feltételt: az 1930-as években teljesen lezárták a szigetet.
Niihau azóta is Eliza Sinclair leszármazottainak birtokában van, és a Robinsonok ma is éppoly komolyan veszik feladatukat, mint elődeik. „Igyekeztünk eleget tenni a király kérésének. A szigetet a nép érdekében tartjuk fenn, és továbbra is úgy gondozzuk, ahogyan ő tette” – mondta 2010-ben egyik ritka nyilatkozatában Bruce Robinson, a szigetet kormányzó testvérpár egyik tagja.
Ilyen az élet A tiltott szigeten
IV. Kamehameha király eredetileg a tradicionális kultúra és nyelv megőrzésén kívül azért is szabta feltételül a kívülállók kizárását, hogy megakadályozza a betegségek, például a gyermekbénulás és a kanyaró behurcolását. Mára a sziget különleges paradicsommá vált, ahol egészen más szabályok uralkodnak, mint a modern világban.
Az itt lakók – 70 és 170 közé becsülik a számukat – megőrizték hagyományos, egyesek szerint primitív életmódjukat. Napjaikat leginkább a halászat és a vadászat tölti ki, se vezetékes víz, se elektromosáram-hálózat nincs a szigeten.
A helyiek nyugodt, lassú élete élnek, a természettel tökéletes összhangban.
Noha kívülállók nem léphetnek be a szigetre, aki Niihaun születik, nincs bezárva: az itt lakók bármikor elhagyhatják a szigetet, és bármikor vissza is térhetnek. Sokan meg is teszik: a legtöbb huszonéves fiatal meg akarja tapasztalni, hogy milyen máshol az élet. Noha a szigeten nincsenek aszfaltozott utak és autók, bizonyos technológia újdonságok ezért az idők során ide is beszüremkedtek. A helyiek általában biciklivel közlekednek, szinte minden házon van napelem, és hetente érkezik áruszállítmány hajóval.
Jó pénzért be lehet kukkantani
Bármit azonban nem lehet ide rendelni: ma is érvényben van a még Eliza Sinclair idejében hozott szabály: nem lehet alkoholos italt és dohányt fogyasztani, és fegyvere sem lehet senkinek. Aki ezeket az előírásokat megszegi, arra akár száműzetés is várhat. A helyiekkel szemben az is elvárás, hogy minden vasárnap összegyűljenek a templomban istentiszteletre.
Egy korábbi lakos elmondása szerint azt sem nézik jó szemmel, ha egy férfinak hosszú haja vagy fülbevalója van.
Noha a sziget kétségtelenül ma is méltó becenevére, napjainkban már nem teljes Niihau elszigeteltsége a külvilágtól. Jó pénzért nemcsak helikopteres túrán lehet részt venni, de – persze még borsosabb áron – egész napos vadászszafarikat is szerveznek. A lakott részeket azonban minden ilyen turistaprogram elkerüli, így a helyiek zavartalanul élhetik természetközeli mindennapjaikat. Ahogy Bruce Robinson fogalmazott 2013-ban: Niihaun „a belső béke és a megújulás olyan érzését lehet megtapasztalni, amit a külvilágban nem élhetünk meg. A nyugati kultúra és a többi hawaii sziget ezt elvesztette. Az egyetlen hely, ahol még megmaradt, az Niihau.”
Hawaii egy másik szigetén, Oahun, a Gyülekezőhelyen is akad bőven érdekesség: például a mennybe vezető lépcső, amin senki sem mehet föl.
