Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.
A Global-Szinkron Mérnökiroda Kft. könyvelőivel arról beszélgettünk, milyen hibákkal találkoznak rendszeresen, és mire érdemes különösen figyelni.
A családi kedvezménynél csúszik el a legtöbb bevallás
Az szja-bevallási időszakban évről évre visszatérő probléma, hogy a magánszemélyek nem pontosan követik le a családi körülményeik változásait. Különösen gyakori hiba, ha a gyermek befejezi középiskolai tanulmányait, megszűnik a családi pótlékra való jogosultság, de a szülők nem módosítják időben az adóelőleg-nyilatkozatukat.

„Előfordul, hogy a gyermek már nem minősül kedvezményezett eltartottnak, de a szülő továbbra is igénybe veszi utána a családi kedvezményt. Ilyenkor sokszor csak a bevalláskor derül ki, hogy hónapokon át jogosulatlanul érvényesítették a kedvezményt” – tudtuk meg a könyvelőirodától.
Ha a gyermek a középiskola után felsőoktatásban tanul tovább, a szülő utána főszabály szerint már nem jogosult családi pótlékra. Ez azt is jelenti, hogy a gyermek a családi kedvezmény szempontjából már nem kedvezményezett eltartott, hanem legfeljebb eltartott lehet. Ez a kedvezmény összegét is érintheti, ezért a korábbi nyilatkozat automatikus továbbvitele hibás bevalláshoz vezethet.
A külön élő, elvált szülőknél is sok a félreértés
A külön élő szülők 50–50 százalékban csak akkor érvényesíthetik a családi kedvezményt, ha a szülői felügyeleti jogot közösen gyakorolják, a gyermeket azonos időtartamban, felváltva nevelik és gondozzák, és a családi pótlékra is fele-fele arányban jogosultak. Fontos, hogy erről az illetékes kormányhivatalnál is nyilatkozzanak.
„Volt olyan ellenőrzésünk, ahol a hatóság bekérte a családi pótlékról szóló igazolásokat, és tételesen vizsgálta, ki mennyi családi pótlékot kapott. Mivel nem felváltva gondozott gyermekről volt szó, az érintettek nem tudták úgy érvényesíteni a kedvezményt, ahogy eredetileg gondolták” – mondták a könyvelői iroda szakértői.
A házastársaknak érdemes együtt intézniük a bevallást
Nemcsak válásnál fordulhat elő probléma. Normál családi helyzetben is előállhat, hogy az egyik szülő rosszul nyilatkozott, a másik is igénybe vett valamennyit a gyermekek után járó kedvezményből, a család pedig végül túllépi a keretösszeget.
![]()
Éppen ezért házastársaknál, élettársaknál mindig együtt érdemes átnézni a bevallásokat. Csak így látható, hogy nem vették-e igénybe ugyanazt a kedvezményt túl nagy összegben.

Ne maradj le a Dívány tartalmairól!
A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy.
Külön figyelmet igényelnek a mozaikcsaládok is
A közös lakcím önmagában nem jelenti azt, hogy a család minden gyermeke után minden érintett jogosult kedvezményre. A jogosultságot mindig gyermekenként, a családi pótlékra való jogosultság és az eltartotti minőség alapján kell vizsgálni.
Mint azt a könyvelőirodától megtudtuk, volt olyan esetük, ahol egy új mozaikcsaládban mindkét fél hozott gyermekeket az előző kapcsolatából. Azt gondolták, hogy mivel egy lakcímen élnek, a kedvezményeket is közösen, a teljes családra nézve érvényesíthetik.
„Ez azonban nem ilyen egyszerű. Fontos, hogy egyik szülő sem kaphat családi pótlékot egyedülállóként, ha mégis egyedülállóként részesülnek családi pótlékban, akkor mindenki csak a saját gyermeke után jogosult családi kedvezményre.”
Az anyák kedvezményeinél sem elég a közös háztartás
A négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezményénél is előfordulnak hibák. A kedvezményt nem lehet pusztán azért igénybe venni, mert valaki egy háztartásban négy vagy több gyermeket nevel. A jogosultságnál számít, hogy a gyermekek vér szerinti vagy örökbefogadott gyermekei-e az anyának, illetve fennállnak-e a törvényi feltételek.
Nem jogosult automatikusan a kedvezményre például az, aki a párjával közösen nevel négy gyermeket, de közülük csak kettő a sajátja. Ez a szabály sokak számára meglepő lehet, mert a hétköznapi családi helyzet és az adójogi jogosultság nem mindig esik egybe.
A háromgyermekes anyák kedvezményénél különösen fontos az időbeli hatályra figyelni. Ez a kedvezmény a 2025. szeptember 30-át követően megszerzett jövedelmekre, illetve az ezt követően elszámolt munkabérekre alkalmazható. A csedre, gyedre és örökbefogadói díjra vonatkozó kedvezmény esetében pedig a 2025. június 30. után folyósított ellátások összege vehető figyelembe.
A befizetéseknél és felajánlásoknál is lehet kellemetlen meglepetés
A könyvelők szerint sokan nem számolnak azzal, hogy az adótartozás más rendelkezéseket is érinthet. Ha valakinek szja-hátraléka van, az kihatással lehet például az önkéntes pénztári vagy egészségpénztári befizetések után tett rendelkezések teljesítésére is.
Az egyszázalékos felajánlásoknál szintén fontos a határidő. A rendelkező nyilatkozat benyújtási határideje jogvesztő, és a felajánlás tényleges teljesülése a befizetett adóhoz kapcsolódik. Ezért nem elég a bevallást formálisan elfogadni, az adófizetési kötelezettséget is rendezni kell.
![]()
Az utolsó napokban már sokkal nehezebb pótolni a hiányzó igazolásokat vagy javítani a téves családi kedvezményes nyilatkozatokat. Ilyenkor, ha bejön egy kisebb malőr, például hiányzik egy igazolás vagy nem stimmel a kedvezmény, már nehéz menteni a helyzetet.
Sokan az ingatlanértékesítés szabályait is félreértik
Gyakori kérdés, hogy az eladott lakás vagy ház után fizetendő adó alapját lehet-e csökkenteni azzal, ha az eladó később másik ingatlant vásárol. A szakértők szerint ez az egyik legmakacsabb tévhit.
„Sokan azt gondolják, hogy ha eladnak egy ingatlant tízmillió forintért, majd vesznek egy másikat ötmillióért, akkor csak a különbözet után kell adózniuk. Ez az szja szempontjából nem így működik. Az új ingatlan megvásárlása önmagában nem csökkenti az eladott ingatlanból származó jövedelem adóalapját” – emelte ki a könyvelőiroda.
Fontos különválasztani az eladó szja-kötelezettségét és a vevő illetékkötelezettségét. Az új ingatlan vásárlása inkább illetékoldalon lehet releváns, nem az eladói szja-alap meghatározásánál.
Ha valaki későn veszi észre a hibát, még nincs minden veszve
Az szja-bevallást nem érdemes pusztán a NAV-tervezet automatikus elfogadásával letudni, különösen akkor, ha a családban az előző évben változás történt. Iskolaváltás, tanulmányok befejezése, válás, felváltva gondozás, új párkapcsolat, mozaikcsalád vagy ingatlaneladás esetén külön ellenőrizni kell, hogy a bevallásban szereplő kedvezmények valóban megfelelnek-e a jogosultsági feltételeknek. A könyvelők szerint ugyanakkor több hiba utólag is javítható.s
![]()
Találkoztunk olyannal is, hogy valaki nem vette igénybe a személyi kedvezményt, pedig jogosult lett volna rá. Az ilyen esetek önellenőrzéssel még korrigálhatók.
A családi és vagyoni változásokat az adózónak kell felismernie, ellenőriznie és szükség esetén korrigálnia. Ha valaki bizonytalan a kitöltésben, inkább kérje a NAV segítségét, még május 20-ig! Ezt megteheti telefonon, az ingyenesen hívható 1819-es Infóvonalon, vagy személyesen, az ügyfélszolgálatokon.
Kapcsolódó cikkünkben arról olvashatsz, hogy tavasszal mennyit emelkedtek hazánkban a jövedelmek.
























