Fokozott óvatosságra intik a hatóságok a nyaralókat Görögországban, ahol bűnözői csoportok fejlett technológiával, a hatalmas feketepiaci kereslet miatt legalább 15 nagy teljesítményű Ford Ranger Raptor modellt loptak el a parkolókból az elmúlt három hónapban.
A tolvajok a luxus SUV-ok helyett azért összpontosítanak ezekre az autókra, mert a járművek értéke meghaladja a 70 ezer eurót, nagy teljesítményű motorjuk és alkatrészeik pedig rendkívül keresettek az illegális roncstelepeken. A Telegraf beszámolója szerint az eltűnt autók többsége gyorsan áthalad a görög határokon, és a szomszédos országokba, például Albániába kerül, ahol különböző csatornákon keresztül értékesítik azokat – írta meg a Blikk.
Így lopják el az autókat
A bűnözők olyan speciális elektronikus szkennereket használnak, amelyek képesek befogni és továbbítani a kulcsjeladó jeleit még akkor is, ha a kulcs a tulajdonos házában vagy szállodai szobájában van.
Ez a módszer lehetővé teszi számukra, hogy kevesebb mint egy perc alatt, fizikai sérülés nélkül, nyomtalanul eltüntessék a kiszemelt kocsit.

A tolvajok ezen módszere komoly kihívást jelent az autógyártóknak, mivel a jelenlegi biztonsági rendszerek nem nyújtanak hatékony védelmet ellene.
A Ford tulajdonosok kiemelt figyelmét kérték a hatóságok
Reagálva a kialakult helyzetre, a görögországi Ford Ranger Raptor tulajdonosok egyre nagyobb számban kénytelenek kiegészítő biztonsági rendszereket felszerelni a járműveik védelmének érdekében.
A szakértők szerint a megoldást a kulcs rádiójelét blokkoló speciális fémtokok, valamint a független GPS-nyomkövetők és a mechanikus kormányzárak együttes használata jelenti.
Miközben ezek az intézkedések nehezítik a tolvajok dolgát és biztosítják a tulajdonosok nyugalmát, a görög rendőrség és a biztosítótársaságok folyamatosan figyelmeztetik a lakosságot és a turistákat a veszélyre.
Ez a helyzet itthon
Magyarországon az Opel vezeti az ellopott autómárkák listáját, amelyet a Suzuki követ, utóbbiból ráadásul egyetlen év alatt duplaannyit tulajdonítottak el, mint korábban. A toplista harmadik helyén a Ford áll, míg a negyedik és ötödik helyet a Volkswagen és a Mercedes-Benz foglalja el.

Ne maradj le a Dívány tartalmairól!
A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között. Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre. Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.
Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy.
A hazai autótolvajok dolgát a leggyakrabban maguk a tulajdonosok könnyítik meg, ugyanis a bűncselekményeket leginkább a nyitva felejtett, felügyelet nélkül hagyott járműveknél követik el, amelyekben sokszor még a kulcsot is a zárban felejtik, de az elkövetők körében szintén jellemző a közterületen tárolt roncsok vagy alacsony értékű autók eltulajdonítása is.
Kapcsolódó: Komoly büntetést kaphatunk ezért az apró manőverért a szomszédban
























