A családi, baráti kölcsönöknél is érdemes írásos szerződést kötni, de akkor sincs veszve minden remény, ha nem született írásos megállapodás.
Tavaly szinte minden második magyar tartozott valakinek, és közülük sokan rokonoktól, barátoktól kértek kölcsön – nagyjából négyszer annyian, mint ahányan banki hitelt vettek fel.
Így adj kölcsön barátoknak, ismerősöknek
A Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) megbízásából készült reprezentatív kutatás szerint a lakosság harmada egyáltalán nem tudja, hogyan juthat pénzéhez, ha az ismerőse nem fizet.

Tízből egy ember azt hiszi, hogy banki átutalási bizonylat alapján is indíthat végrehajtást, 15 százalék pedig úgy gondolja, elég két tanú aláírása.
Egyik sem igaz, végrehajtható okiratra van szükség, például jogerős bírósági határozatra, jogerős fizetési meghagyás alapján kiállított végrehajtási lapra vagy a törvényi feltételeknek megfelelő, végrehajtási záradékkal ellátható közjegyzői okiratra.
Tóth Ádám, a MOKK elnöke szerint bárki kér is kölcsön, mindenképp érdemes írásban szerződni. A megállapodásban rögzíteni kell, ki, kinek, mennyit adott, mekkora kamatra, és milyen részletekben, hogyan kell visszafizetni.
![]()
Nagyobb összegnél mindenképpen érdemes közjegyző vagy ügyvéd közreműködésével megkötni a kölcsönszerződést.
A válaszadók közel 60 százaléka tudta, hogy a közjegyzői okiratba foglalt kölcsönszerződés pereskedés nélkül végrehajtható, de a 40 év alattiak körében ez az arány jóval alacsonyabb.
Ha nem készült írásos megállapodás, a kölcsönadó akkor sem tehetetlen. Legfeljebb 3 millió forintig fizetési meghagyásos eljárást lehet kezdeményezni egy közjegyzőnél, 3 és 30 millió között választható a fizetési meghagyás vagy a per, 30 millió felett viszont csak a bírósági út marad.
A végrehajtás sokak rémálma, a vagyontárgyakon, értékeken túl az ingatlanodat is érintheti. Te vajon tisztában vagy a részletekkel?
























