Aki gázkamrába lépett Auschwitzban, az nem menekülhetett – kivéve azt az 51 magyar fiút, akiket bár betereltek a biztos halált jelentő helyre, végül mégis távozhattak onnan. Történetüket a Csoda című könyv örökíti meg.
1944 októberében Josef Mengele nyolcszáz magyar fiút zsúfolt be Auschwitz 11. blokkjának egyik faházába. A fiúk ekkor már napok óta nem ettek semmit, hamarosan pedig felsorakoztatták őket, hogy egy irodista szenvtelen mozdulattal pecsételjen igazolványára egyetlen szót: gestorben, azaz halott.
Mengele döntésének oka rejtély maradt
Aki benne volt ebben a több százas csapatban, azok közé került, akik pontosan megismerték haláluk időpontját – másnapra tervezték elgázosításukat. Volt, aki éjjel megkísérelte a szökést ennek ismeretében, de összefogdosták azokat, akiknek a vakmerő kísérlet eszébe jutott. Másnap a csoportot ismerős helyre terelték, az események azonban nem azt a fordulatot vették, amelyre számítottak.
A pőrére vetkőztetett férfiakat négy óra várakozást követően terelték a gázkamrába, azonban nem bezárták azt, hanem kinyitották ajtaját, majd megindult egy furcsa kiválasztás. 51 fiú került a megmenekültek csoportjába – akik jelen voltak, nem igazán találtak magyarázatot arra, mi alapján kerülhet közülük néhány a kisebb csoportba, amelynek tagjai néhány egyszerű feladatot hajtottak végre.
Ami testfelépítésüket illeti, meglehetősen eltérők voltak, de miután futottak vagy egyéb feladatokat hajtottak végre, néhány tucatot kiemeltek a halálra szántak csapatából.
Ők szabad elvonulást kaptak – a többiek pedig azt a végzetet, amelyre mindannyian készültek. Róluk szól Michael Calvin és Naftali Schiff a Csoda című könyve, valamint mindarról, amit megmenekülésük után tettek.
51 fiúból hatot találtak meg
A könyv szerzői hatalmas kutatómunkával megtaláltak hat idő túlélőt, akik azon az októberi napon még fiatal fiúként csodás körülmények közt megmenekültek. A munkájukra szükség volt, azonban azt nem lehet állítani, hogy könnyebb lett volna életük a táborban, mint amilyen a gázkamrába tett kitérő előtt volt. Ennek részletei a Csodában is kibomlanak – az olvasó hiába gondolja azt, hogy már mindent tud, olvasott vagy látott, ami borzalmas volt a holokausztban, a fejezetekben kibontakozó események rácáfolnak előzetes elképzeléseire.
Ismerhetünk tucatnyi történetet az egymástól hirtelen, kegyetlenül elszakított családtagokról, attól még ugyanolyan szívbe markoló megismerni egy újabbat.
Megtudni azt, hogy azok a fiúk, akiket latrinatisztítással bíztak meg, boldogok voltak, mert munkájuk hasznossága miatt kevésbé kellett azzal számolniuk, hogy őket viszik el majd legközelebb a gázkamrák felé, szívbe markoló.
Nem csak egy bestseller: az élet írta
A Csoda több mint ennek a valóban egyedülálló megmeneküléstörténetnek a könyve. Bemutatja azt, ahogyan magyar zsidó családok a második világháború előtt éltek, ahogyan reménykedtek abban, hogy meg tudják menteni magukat és értékeiket is egy teljesen felfordult, a gettók átalakította világban. A deportálások története nem válik kevésbé gyomorszorítóvá attól, hogy tudjuk már, mi történt az utazások során és után, és az egymással való kapcsolattartásért vagy csak egy falatnyi élelmiszerért küzdő fiúk történetei is ugyanolyan fájdalmasak ebben a könyvben is, mint amilyen nehéz volt az első ilyet megismernünk.
A könyv nem egy magát bestseller módjára olvastató történet, amely csak a felszínt kapargatja: Schiff és szerzőtársa az idős túlélőkkel olyan beszélgetéseket rögzített, amelyek pótolhatatlanná váltak, hiszen az idős férfiak közül addigra, mire a könyv megjelent, egy maradt már csak életben. Történeteik megmutatják, hogyan lehet az elviselhetetlent túlélve példát mutatni és az életet ünnepelni. A Csoda nem egy tavaszi könnyed lektűr, de fontos megismerni sztoriját egy olyan világban, melyből lassan elfogynak azok, akik megmenekülhettek a holokauszttól.
Kapcsolódó: így menekült Josef Mengele az igazságszolgáltatás elől.
