Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A magyar kultúra napján Rakovszky Zsuzsa Kossuth-díjas magyar író, költő, műfordító, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja egy, az Indexnek adott életútinterjúban beszélt a veszteségek feldolgozhatóságáról, az irodalmi és társadalmi változásokról, valamint a család személyiségformáló szerepéről.
Az interjú apropóját Rakovszky Zsuzsa legújabb kötete, a Délutáni éjszaka adja, de a beszélgetés messze túlnő egy könyvbemutató keretein.
Rakovszky Zsuzsa számára a költőnő kifejezés nem leértékelés
A beszélgetés során Rakovszky Zsuzsa elmesélte, miként élte meg nőként az irodalmi pályája kezdetét. Felidézte, hogy bár a nyolcvanas évek irodalmi életében kevesebb női költő volt jelen, ezt nem élte meg konfliktusként. Elmondása szerint a költőnők alacsonyabb száma nem abból fakadt, hogy a férfiak tudatosan kizárták őket az irodalmi közegből. Lehetségesnek látja, hogy egyszerűen más érdekelte a nők többségét, és viszonylag kevesen foglalkoztak akár irodalommal, akár közélettel.
Visszatekintve úgy látja, a női lírai hang megformálása számára nehezebb volt, ezért nem egyetlen, stabil lírai én kialakításában találta meg a megoldást. A szerepverseiben többféle beszélőn keresztül szólalt meg.
Az életútinterjúban a családi háttér is hangsúlyosan megjelenik
Rakovszky Zsuzsa egyéves korában veszítette el édesapját, akit kétszer is elhurcolt a Gestapo. Súlyos betegséggel tért haza, ezért korán, 58 éves hunyt el.
Hiánya a költőnő egész életét végigkísérte.
Nevelőapja később került a családba, az édesanyjával hosszabb együttélés után házasodtak össze, így a kapcsolatuk fokozatosan alakult ki. Gyerekkorában erősen kötődött hozzá, de mire a házasság létrejött, ő már kamaszodni kezdett, amikorra mind az édesanyjától, mind a nevelőapjától érzelmileg eltávolodott. Ez ugyan nem látványos lázadásként jelent meg, inkább belső folyamatként írta le.
A kamaszkor tapasztalata visszatérő elem Rakovszky Zsuzsa életútinterjújában. Saját élményei mellett arról is beszélt, hogyan élte meg fia kamaszodását. Elmondása szerint a gyermekével kiskorában szoros volt a kapcsolata, ám később elérkezett az az időszak, amikor megkezdődött az eltávolodás. Bár ez nem volt olyan éles, mint amit ő maga kamaszként átélt, mégis felismerte benne ugyanazt a folyamatot. Igyekezett elfogadni az eltávolodást, mint szükséges életszakaszt.
Úgy látja, aki nem éli meg a kamaszkori lázadásokat, később kritikátlan lesz szinte mindenben.
Az interjúban ezeken túl még szó esik arról is, hogy hogyan változik az idő értelmezése az életkorral, miként alakultak a társadalmi szabályok és a mai világ keretei, de Rakovszky Zsuzsa arról is mesél, milyen a viszonya az irodalmi közeghez, ahogyan arról is, hogyan látja a díjak és a szakmai elismerések gyakorlati jelentőségét. A teljes beszélgetést az Index oldalán olvashatod el.
Ha szívesen olvasnál még egy interjút, szeretettel ajánljuk Ott Annával készült beszélgetésünket.
