Hetven évig elhitték, hogy ez egy létező szó, pedig csak átverés volt

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy, az 1900-as évek elején megjelent zenei enciklopédia szerzője igencsak vicces kedvében lehetett, amikor utolsó szócikként egy nem létező hangszert is beleszerkesztett a kiadványba.

Hetven évig, számos különböző nyelven és kiadásban megjelent az enciklopédia, ami a nem létező szócikket tartalmazta. A szerző, Rupert Hughes nemcsak íróként, de katonatisztként, és Oscar-díj várományosként. is ismert volt saját korában. Meggyőződéses antikommunista volt, aki a második világháború időszakában az Amerikai Írószövetség antikommunista íróinak csoportját vezette. Mindemellett messze meghaladta korát azzal, hogy tudományos munkájában, a Zenebarátok Enciklopédiájában egy easter egget is elrejtett.  

Az angol easter egg kifejezés azokra a rejtett üzenetekre, apró nyomokra utal, amelyek később meglepetésként szolgálnak az olvasóknak vagy a filmnézőknek. Az egyik első ilyen vélhetően éppen Hughes enciklopédiájának utolsó szócikke. 

Nem létező szó rejtőzött a hangszerek között

Az enciklopédia összegyűjtötte a zenében használt összes olyan kifejezetést, ami nem angol származású, eredeti nyelvük kiejtését és jelentésüket összegezve, többek között a hangszereket is felsorolva. A cintányér volt az utolsó, létező hangszer, mely német eredetű nevének köszönhetően (zymbel) az utolsó oldalon kapott helyet az 1903-ban kiadott kötetben. Nem ez volt azonban az utolsó szócikk, ugyanis mögötte egy kevesek által ismert szó is szerepelt:

Idézőjel ikon

zzxjoanw.

Azokat, akik nem értenek a zenei kifejezések nyelvén, minden bizonnyal nem lepte meg, hogy számos más, a köznapi beszédben keveset használt, így általuk ismeretlen szó mellett van plusz egy. A zzxjoanw-on azonban még a képzett zenészek is meglepődhettek. Ez ugyanis nem egy ritka hangszer maori neve, mint ahogy azt az író állította, hanem egy valódi,

korai easter egg. 

Idézőjel ikon

Zzxjoanw byu/stickingserious inSpeedOfLobsters

Évtizedekig hitték, hogy létezik a szó

A szó saját Wikipedia-oldalt is kapott később, megmagyarázva a valódi jelentését, és tisztázva azt is, hogy miként került, és miért volt felesleges a Zenebarátok Enciklopédiájában. A könyvet egyébként több ízben változatlanul kiadták, eszébe sem jutott senkinek megkérdőjelezni a szó létjogosultságát a felsorolásban. 

Idézőjel ikon

70 év kellett ahhoz, hogy valaki rájöjjön a turpisságra,

1976-ban bizonyították végül be, hogy a kifejezés nem a maorik körében használt dobot vagy sípot jelöli, hanem egyszerűen nem létezik. 

Ebben a cikkünkben egy nem létező, ám sokakban rettegést keltő állatról olvashatsz.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.