Alapvető funkció nem működik a Messengerben

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Hiába is próbálsz üzenetet írni egy már jól megszokott módon, a Messenger nem úgy működik, mint eddig: ha rákeresel a névre, a valójában elérhető partnereket elérhetetlennek mutatja.

A Messenger korábban jól működő funkciójának hibája miatt már hetek óta bosszankodnak a felhasználók. 

Bosszantó Messenger-hiba

Noha a Meta mostanában jó párszor feladta a leckét a Facebook-felhasználóknak, a legújabb, ráadásul már több hete tartó Messenger-hiba miatt akadozik az üzenetváltás is: akár a Messengerből, akár a Facebookról próbálkozunk, nem működik a keresés az asztali számítógépeken. 

A Facebook Messenger asztali verziójában találkozhatunk a jelenséggel
Fotó: Illusztráció

Hiába is próbálnál tehát a chatlistában rábukkanni annak a nevére, akinek írni szeretnél, egy furcsa ablak ugrik fel azzal a szöveggel, hogy

Idézőjel ikon

az üzenetek és a hívások végpontok közötti titkosítással védettek,

a képen pedig látható, hogy azt írja, a keresett személy nem érhető el Messengeren.

A valóságban azonban arról szó sincs, hogy a csevegőpartner elérhetetlen lenne, csupán más módszerrel tudsz vele kapcsolatba lépni. 

A Facebook-profilok is megoldást nyújthatnak

Az egyik megoldás az, ha a korábbi üzenetváltási listát addig görgeted, amíg rá nem bukkansz arra a személyre, akinek írni szeretnél. Emellett azonban van egy másik lehetőség is, amely még az előzőnél is egyszerűbb és amellyel talán több idő is megtakarítható: az, ha egyszerűen csak az ismerősöd Facebook-adatlapján található üzenetküldési funkcióra kattintva lépsz vele kapcsolatba.

Folyamatosan fejleszt a Meta

Nem tudni, hogy az üzenetküldés akadozása a Meta újításainak „köszönhető-e”, amely során egyébként nagyon izgalmas fejlesztésekkel rukkoltak elő. Többek között azzal, hogy már HD-minőségű fotó is küldhető Messenger-üzenetben, mi több, létrehozható megosztott album is két vagy több felhasználó között, és küldhetünk Word-, PDF- és Excel-fájlokat már 100 MB-os méretig is, sőt, a keresést QR-kód segíti. A felhasználók által régóta áhított változtatásoknak köszönhetően több olyan művelet is bosszankodás nélkül lesz Messengeren keresztül elvégezhető, amelyek eddig egyáltalán nem vagy csak jelentős minőségvesztés árán voltak elképzelhetők.

A

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?