Ez a világ legveszélyesebb látványossága: az életével játszik, aki ide jön

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kamerás turisták hordáit vonzza az Észak- és Dél-Koreát elválasztó, meglehetősen törékeny határ annak ellenére, hogy bármely pillanatban csatatérré válhat. Íme, néhány tény és érdekesség a világ egyik legveszélyesebb területéről, a koreai demilitarizált övezetről.

Van, aki számára az utazás egyet jelent bolygónk legcsendesebb helyeinek felfedezésével, vannak azonban olyan kalandvágyó lelkek is, akik ilyen alkalmakkor szeretnek inkább kilépni a komfortzónájukból. Utóbbiak táborát erősítik azok a turisták, akik mindig a kaland és a veszély közötti vékony határvonalon egyensúlyoznak, és nem riadnak vissza a világ legveszélyesebb országainak látogatásától sem. Bár rengeteg olyan ország van – köztük például Afganisztán vagy épp Szíria –, amely azért nem számít tipikus turisztikai látványosságnak, mert valóban nagyon kockázatos lenne elutazni a területükre,

Idézőjel ikon

ennek ellenére a világ egyik potenciálisan legveszélyesebb úti célja büszkén tekinti magát népszerű látványosságnak.

A Koreai-félszigeten található demilitarizált övezet (DMZ) ugyanis egy olyan törékeny határ, amely elválasztja az önkényuralmi északot a kapitalista déltől, és bármelyik pillanatban nemzetközi háborút kirobbantó csatatérré válhat. 

Csak látszólagos a béke

256 kilométerével csaknem olyan hosszúságú a koreai demilitarizált övezet, mint amilyen távol fekszik egymástól Budapest és Sárospatak. Kétségkívül ez a világ legveszélyesebb határvonala, amely nem több mint 4 kilométer széles a két Korea között.

A demarkációs vonalon folyamatos a katonai jelenlét, a területére egy teremtett lélek sem léphet.

Bár a puskaporos hangulatú területen béke van, de ez csak látszólagos, hiszen Észak- és Dél-Korea technikailag még ma is hadban áll egymással, miután a két ország háborújának végére csupán az 1953-ban aláírt, panmindzsoni fegyverszüneti szerződéssel tettek pontot. 

A demilitarizált övezet két oldalán folyamatos és erőteljes a katonai jelenlét
Fotó: narvikk / Getty Images Hungary

Újra szabad az út

Mindez azonban a turistákat nem zavarja, legalábbis ezt mutatja a területre érkező kíváncsiskodók száma. Bár a 23 éves King idei július 18-i akciója miatt, aki a polgári körútja során dél felől hirtelen berohant Észak-Koreába, egy időre leállították a forgalmat, most azonban Dél-Korea nemrégiben bejelentette, hogy kiválasztott vendégek számára néhány körút újraindul. 

Tiltás ide vagy oda, a demilitarizált zónába még akkor sem lehet csak úgy bemenni, ha „szabad az út”.

A terület legérzékenyebb pontján, a Szöultól alig 60 kilométerre fekvő, elnéptelenedett Panmindzsonnál egy papírt íratnak alá az odaérkezőkkel arról, hogy a túrát annak minden veszélyével együtt vállalják. 

A látszólag háborítatlan terület tele van veszélyekkel
Fotó: pitr134 / Getty Images Hungary

A mikrofonkábel a két ország határa

Panmindzson eredetileg egy Kaesong és Szöul közti falu volt, amely a koreai háború után vált széles körben ismertté, mivel a múlt évszázad derekán itt tartották a koreai háborút megszakító fegyverletételi tárgyalásokat. Az elhagyatott falu egyik fő látványossága kétségtelenül a kék, egyemeletes sátorszerű épület, ahol a két Korea illetékesei időnként találkoznak.

Idézőjel ikon

Közvetlenül a határvonal fölé zöld bársonnyal borított tárgyalóasztal került, az asztal közepén lefutó mikrofonkábel pedig hivatalosan is nemzetközi határ.

A katonák által őrzött épület konferenciatermében ugyan szabadon sétálhatnak a turisták, ám jó pár szabályt be kell tartaniuk. Nem nézhetnek például a katonák szemébe, nem készíthetnek róluk fotókat, nem mutogathatnak feléjük, és nem is szólíthatják meg őket. Ezek mellett az sem mindegy, hogy a látogatók milyen ruhát viselnek, szigorú előírás ugyanis az, hogy semmilyen kihívó öltözetet nem viselhetnek, de még kék farmert és rövidnadrágot sem. 

A Dora obszervatóriumból nagyszerű kilátás nyílik a demilitarizált zónára
Fotó: Tamas-V / Getty Images Hungary

Van egy közös biztonsági terület 

Fontos megemlíteni még egy igen jelentős területet, amely nem más, mint a Panmindzsontól egy kilométerre keletre található úgynevezett Joint Security Area (JSA), egy majdnem kör alakú, 800 méter átmérőjű földterület.

A terület a két Korea közös felügyelete alá tartozik, ahol időnként találkozik egymással észak és dél.

A két ország katonái itt legtöbbször dühös pillantást vetnek egymásra, és a baltás gyilkosság óta nem engedték át a demarkációs vonalat egymás oldalára. Az eset 1976. augusztus 18-án történt, amelynek középpontjában egy magas nyárfa állt.

Idézőjel ikon

A 3. ellenőrző ponton dolgozó katonákat éppen ez a fa zavarta a kilátásban, így öt dél-koreai civil munkást küldtek oda, hogy vágják ki.

Az észak-koreai tisztek hiába szólították fel a favágókat, hogy hagyják abba a munkát, tovább dolgoztak. Ekkor lépett akcióba baltákkal és ütőkkel egy észak-koreai gárda, amely incidens során a JSA századparancsnokát, Arthur Bonifas kapitányt és az első szakaszvezetőt, Mark Barrett főhadnagyot brutálisan megölték.

A szögesdrótokkal körülvett zóna jelzései teljesen egyértelműen mutatják, merre van észak és dél
Fotó: Visions of America/UIG / Getty Images Hungary

Érintetlen terület

A DMZ egykor mezőgazdasági területként, majd elpusztult csatatérként szinte érintetlenül hevert az ellenségeskedés vége óta, amelyet visszahódított a természet. Így lett ez Ázsia egyik legérintetlenebb és egyben az egyik legfejletlenebb területe.

A zónában megannyi értékes ökoszisztéma található, köztük erdők, torkolatok és a vándormadarak által gyakran látogatott vizes élőhelyek.

Madárfajok százainak, köztük a veszélyeztetett fehér nyakú és vörös koronás darvaknak szolgál menedékhelyül, és több tucat halfajnak, valamint ázsiai fekete medvének, hiúznak és más emlősöknek ad otthont. Az ellenségeskedés folytatását leszámítva, a DMZ élővilágára talán a legnagyobb veszélyt a háború után maradt több mint egymillió taposóakna és más fel nem robbant lőszer jelenléte jelenti.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.