párkapcsolat pszichológia

Vagy, a másik oldalról nézve, ha mi vagyunk az „áldozat” szerepében: nőtársaim számára bizonyára ismerős a hősszerelmes, majd nyomtalanul felszívódó, azaz ghostingoló férfi, vagy az érzelmeitől rögvest megijedő és a „nem akarlak megbántani, de még nem tudom, mit akarok hosszú távon” szöveggel szakító hímnemű, rosszabb esetben a manipulatív játszmákkal behálózó narcisztikus. (Ezek a jelenségek természetesen nem nemfüggőek.) Az ember lánya ilyenkor ül magába roskadva, próbálja feltérképezni, mit rontott el, esküdözik, hogy legközelebb majd jobban figyel arra, kit enged közel magához, ami aztán vagy sikerül, vagy nem.

Ne a párkapcsolatban gyógyítsuk korábbi sebeinket

Választásaink és működésmódjaink mögött ugyanis ott húzódnak mintáink, sémáink, életünk során szerzett sérüléseink. Életünk egyik meghatározó kapcsolódási formája a párkapcsolat, amelyben intenzíven hatunk egymás életére, és amely tükröt is tart elénk. Ezért sokan – akár tudattalanul is – a párkapcsolatot választják korábbi sebeik gyógyító terepének, amelyben társukra ruházzák például a „jó szülő” szerepét, amit korábban saját szüleiknek kellett volna ellátniuk. Lázár Gergely könyve, amely A párod nem a pszichológusod címmel jelent meg, mulatságos, tanulságos és informatív esetekkel bizonyítja be, hogy ez miért nem jó ötlet – többek között azért sem, mert, ahogy a könyv írja, „anyu és apu mellől idővel eljárhatunk csajozni vagy pasizni”. Közhely, hogy a kapcsolatért és annak elromlásáért mindig ketten felelősek, ezt a mondatot azonban ritkán gondoljuk tovább, és tesszük fel a kérdést szakításkor: nekem mennyi dolgom van magammal ennek kapcsán? Mi az, amit inkább egy pszichológussal kellene megbeszélnem, mielőtt – hogy ismét a könyvet idézzem – „megnyomorítom egy »ártatlan« ember életét”?

Játszmázás, önfeláldozás, lájkvadászat

A könyv lapjain megismerhetjük Miss Problémát, Búsuló Bertalant, Mr. Szakértőt, Szimbiéket és társaikat, akik természetesen kitalált és némiképpen karikírozott-sarkított személyiségek, viszont nagyon is alkalmasak arra, hogy rajtuk keresztül a szerző bemutassa korunk egy-egy jellemző, ám problémás jelenségét. A játszmázást, amikor úgy manipulálnak bennünket, hogy szavainkat kiforgatják, és rejtett elvárásokat támasztanak velünk szemben; az önfeláldozás sémáját, amikor valaki minden szükségletét elnyomja, és abban a hitben él, hogy ez az ő vágya, legbelül azonban dühös; a társfüggőséget; az olyan párkapcsolatokat, amelyekből eltűntek az egészséges határok, és a partnerek már azt sem tudják, kicsodák a másik nélkül; vagy a napjainkban nagyon is jellemző állandó lájkvadászatot, vagy éppen a kényszert arra, hogy mindent minden pillanatban megosszunk másokkal.

Kicsoda dr. Gery?

A könyvben megjelenített pszichológus, dr. Gery maga is a szerző „egészséges és kifigurázott” alteregója. A szerző a Díványnak elmondta: „A családom egyértelműen »érintett« a művészet, alkotás vágyától, és számomra az írás nem munka, hanem elsősorban játék, még akkor is, ha a »szakmaibb« gondolatokat értelemszerűen bizonyos komolysággal, precizitással szükséges tálalnom. Úgy éreztem, hogy akkor tudom leginkább átadni magam ennek a játéknak, ha részévé válok annak a groteszk, szatirikus világnak, amelyet megteremtettem. Másfelől így éreztem fairnek. Ha bizonyos embertípusok kapják az ívet, magamat miért hagyjam ki?”

Tanulságos történetek pszichológiai háttérrel

A vicces nevű szereplők karikírozott történetei után azonban minden fejezetben következik egy úgynevezett Töltőállomás, amikor is mélyebben megismerhetjük a jelenségek pszichológiai hátterét, cseppet sem hivatalos vagy papírízű formában.

De arról is szó esik, hogyan zajlik egy párterápia, vagy miért nem jó ötlet megbeszélni a párunkkal az előző kapcsolatunk részleteit. De Lázár Gergely könnyedén elmagyarázza a cirkularitást, a kötődési stílusokat, a parentifikációt és egyéb pszichológiai fogalmakat is, miközben az olvasó betekintést nyerhet abba, hogyan zajlik egy pszichológiai ülés. Dr. Gery eszköztárából nem hiányzik a személyközpontú módszer szerinti feltétel nélküli elfogadás és empátia, de ha kell, konfrontatív is tud lenni, dolgozik relaxációval, KIP-pel és sématerápiával is.

„Mi a baj?” „Semmi!”

Sejtésem szerint nagyon kevesen lehetnek, akik eljutottak az önismeret és a tudatosság azon fokára, hogy belássák: életük traumái, sebei nem feltétlenül a partnerükre tartoznak, hanem inkább szakemberre, aki segít abban, hogy a kapcsolat megélésén keresztül az illető korrigálja korábbi sémáit, vagy új kötődési formát alakítson ki. Az olvasó a tanulságos eseteket és szabatos magyarázatokat olvasva maga is elgondolkodhat, hol tart személyes fejlődésében, önismeretében. Felteheti magának a kérdést: hol vannak életében azok a pontok vagy hiányok, ahonnan az elakadások erednek? Hajlamos-e elhinni, hogy a partnere „majd mellette megváltozik”? Megnevezi-e szükségleteit, problémáit, vagy ha megkérdezik tőle, mi a baj, sértődötten rávágja-e, hogy „semmi”?

Kifogások helyett önismeret

Persze, felismerni, hogy vannak sérüléseink, és ahhoz szakembert keresni nem kis dolog. „Az én problémáimat úgyis csak én tudom megoldani”, mondják azok, akik valamiért úgy vélik, rajtuk egy pszichológus nem tudna segíteni, a „megoldás” valamiért mégsem szokott sikerülni – annál inkább a szőnyeg alá söprés vagy az addigi kevéssé célravezető sémák, viselkedésminták ismételgetése. Lázár Gergely szerint egy pszichológusnak nem is kell átvennie ezt a szerepet, de egy szakember ajánlhat olyan módszert vagy nézőpontot, amellyel a kliens hatékonyabban tud magán segíteni, mint ahogy azt korábban próbálta: „Valójában ennek a »kifogásnak« az önismereti vonatkozását érdemes megvizsgálni. Hogy vagyok a segítségkéréssel? Számíthattam-e másokra a bajban? Mennyire érdemes fenntartanom azt a helyzetet az életemben, amely látszólag szenvedést okoz a számomra? És így tovább. Ha ezekre a kérdésekre válaszolunk, akkor rájövünk, hogy a »nekem kellene megoldanom« kijelentés mögött valójában összetett és személyes történet lapul.”